Reggel próbáltam nem felébreszteni Lenát és úgy készülődni. Összeszedtem magam, gyorsan felöltöztem majd a fürdőben kicsit kipofoztam az arcom. A földszintre leérve Kevinbe ütköztem. Az előszobában készülődött.
- Jó reggelt húgi, jól aludtál?
- Jó reggelt. Igen.
- Lena?
- Még alszik.
- Jól bírja, van hogy tízkor ír hogy felébredt.
- Régen is bírta, gondolom ez a terhességgel csak rosszabbodott - mosolyogtam rá.
- Mész dolgozni?
- Igen, te hogy, hogy ilyen korán?
- Hétkor megbeszélés lesz és még fel kell rá készülnöm, akarod, hogy elvigyelek?
- Majd hívok egy taxit, nem akarlak feltartani...
- Ugyan, gyorsabb ha én viszlek.
- Jól van, akkor elfogadom. Persze ha vissza adnátok az elcsent kocsikulcsaimat akkor lényegesen egyszerűbb lenne.
- Ez ügyben a nővéreddel tárgyalj, elzárta őket és fogalmam sincs hol vannak.- mondta miközben felvette öltönyét. Tudtam jól hogy hazudik, valószínűleg a széfbe zárták annak meg ő is tudja a kódját, csupán csak fél Lenától ezért nem merné ide adni.
Útközben rádiót hallgattunk. Kevin a kormányon dobolt én meg az utat bámultam. Váltottunk ugyan néhány szót de mindketten elmélyedtünk a gondolatainkban.
A kórháznál fél pillanatra megállt én pedig kiugrottam majd csak intettem és bementem az épületbe. A harmadikon kiszálltam a liftből majd gyors köszönések után rohantam átöltözni. Hat óra már így is bőven elmúlt, na nem mintha ez bárkit is érdekelt volna ahogy észrevettem.
Nyolc óra elmúlt mikor úgy döntöttem ideje egyet s mást megbeszélnünk. Az irodához érve ismét Andiet találtam ott aki ugyanazzal a mogorva, szinte lenéző arckifejezéssel fogadott.
- Jó reggelt.
- Heló, mostanában sűrűn jársz erre.- igazgatta tollait.
- Tényleg? Azt nem mondanám. De ha te így látod biztosan így is van Andie. Az igazgató úr bent van már?
- Tudja, hogy jössz?
- Nem.
- Akkor nincs, azt mondta senki ne zavarja csak ha élet halál kérdése.
- Ez ugyan nem élethalál kérdése de szeretnék vele beszélni - mondtam mire felkacagott.
- Én is szeretnék sok mindent - pillantott rám majd megigazgatta előtte lévő papírjait.
- Mond Andie valami problémád van velem?
- Nekem, ugyan nincs, csak azt mondtam amit az igazgató úr nekem, senkivel sem óhajt most beszélni - mondta mire csak bólintottam. Biztos oka van, hogy nem fogad senkit csak ha nagyon fontos így akkor majd visszajövök.- gondoltam és elindultam de akkor meghallottam a nevem.
- Sabrina, engem keres?- megfordultam . Az igazgató úr mosolyogva nézett rám Andie szemei viszont villámokat szórtak.
- Igen, de Andie mondta hogy most senkit nem fogad, szóval később visszajövök.- mondtam mire intett egyet, hogy menjek.
- Jöjjön csak most, később kitudja tud-e jönni a betegek miatt, örülök hogy látom - én elindultam vissza, azonban Andiere pillantva láttam, hogy erősen ökölbe szorítja kezeit.- Foglaljon csak helyet - nézett rám ahogy besétáltam mellette.- Andie, ha lehet ne zavarjanak.
- Ahogy az előbb, esetleg most is vannak kivételek?- kérdezte a nő mire elkerekedtek szemeim.
- Nincs kivétel - mondta határozottan az igazgató mire Andi hümmögött egyet. Én előre fordultam majd vártam, hogy a doki helyet foglal a székében de ő helyette a mellettem lévő székbe ült le.- Szóval, minek köszönhetem a látogatást?
- Igen. Ja igen, szóval csak a tegnapi esetről lenne szó.
- Hallgatom doktornő.
- Nem volt joga rám szabadítani a nővéreméket.
- Szóval nem, Nina maga el van tájolva kedves, ha úgy látom, hogy egy kollégámnak, beosztottamnak segítségre van szüksége mert nem képes magára vigyázni akkor igenis van jogom értesíteni a családját. A tegnapi rosszulléte csak egy intő jel volt, de magát ismerve ha ez akkor történik mikor egyedül van csak legyint egyet és folytatja a nem evést, ivást , alvást és egyszer csak kiszáradással, alvászavarral vagy kitudja még mivel kezelhettük volna.
- Akkor is olyan döntést hozott meg velem kapcsolatban amihez semmi köze valójában. Persze értesítse a családomat de ne tárgyalja le velük, hogy oda költözöm vagy egyebek. Tisztelem önt, mert a főnököm, de mint ahogy most én is megtartom magamnak a cifrább megjegyzéseimet, ismerve a határokat és mert illemtudó vagyok, úgy ön is tartsa meg azt a távolságot amit illik egy beosztottjával kapcsolatban. Ne szóljon bele az életembe.- mondtam mire csak nézett egy ideig majd elmosolyodott.
- Végül is odaköltözött?- kérdezte hirtelen.
- Átmenetileg igen.
- Örülök, hogy van valaki aki magán tartja a szemét.
- Na ebben nem lesz hiány, ha a nővéremékről van szó...
- Ne haragudjon ha túlzottan is bele pofátlankodtam a magán életébe. Csak jót akartam magának.- mondta mire elgondolkoztam. Végtére is jót tett. Egy ideig bámultuk egymást majd lehajtottam fejem és elmosolyodtam.
- Segített vele.
- Tessék?
- Rádöbbentem, hogy nem csak nekem fájt Tom halála, szóval köszönöm.
- Kicsit összezavarodtam de szívesen... De várjunk már, most komolyan idejön, lehord amiért bele szólok az életébe majd mégis megköszöni?
- Eléggé összetett a dolog. Egyszerre vagyok dühös és hálás is önnek. Én sem tudom hova tenni.
- A lényeg, hogy rendeződni látszanak a viszonyok végre, ennek szívből örülök. A nővére, hogy van?
- Jól, a baba is jól van, nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik.
- Az jó, és ön, hogy érzi magát?
- Én már nem vagyok annyira kiegyensúlyozott de azt hiszem idővel minden rendben lesz. Tényleg sokat járok ide?
- Nem, ki mondta ezt?
- Andie, az imént. Nem is értettem, azelőtt jóban voltunk, most meg mióta újra dolgozom és találkoztunk néhányszor olyan mintha teljesen idegenek lennénk. Alig néz rám és ha meg is teszi a tekintetével ölni tudna. Az előbb is, komolyan nem értem.
- Andie, azt hiszem érdeklődik irántam.
- Igazán?
- Igen. Claire-nek magánéleti problémái vannak, jobban mondva épp válnak a férjével de nem tőlem hallotta , és el kell mászkálnia, bíróság és a többi így folyton keresgélek, hogy ki helyettesítse és Andie mindig nagyon lelkesen jelentkezik. Napközben kávézni hív, a múltkor kekszet sütött nekem.
- Ő biztos nem, emlékszem, hogy azelőtt még egy rántottát is alig bírt össze dobni, ő maga mesélte.
- Na tessék még át is vert - mondta majd felnevetett - Na szóval ma is azért kértem, hogy senki ne zavarjon csak ha nagyon fontos , mert folyton körbe ugrál, tíz percenként jön be különböző indokokkal. Mondja, hogy utasítsam el szépen, hogy ne sértődjön meg? Maga nő, adjon valami tippet...
- Ebben sajnos nem tudok segíteni. Ő eléggé makacs nő, szóval ha magára feni a fogát akkor előbb utóbb megszerzi.
- Ehhez azért két ember kell azt hiszem.
- Igaz de ön is csak férfiból van.
- Kikérem magamnak, nekem fontosak az érzelmek.
- Igazán, nem is nézte meg egyszer sem, hogy milyen csinos, vagy szép?
- Nem én. Nem vagyok az a bámulós fajta.
- Na jó azt hiszem eltértünk a tárgytó - nevettem halkan - De legalább most már tudom miért olyan rideg és utálatos velem.
- Miért?
- Féltékeny rám. Annyiban igaza van, hogy mostanában lényegesen többet látnak minket együtt mint azelőtt, ezért azt gondolhatja, hogy akarok magától valamit, így vetélytársnak tekint.
- Ő is tudja, hogy csak most veszítette el a férjét..
- Nem hiszem, hogy ő ezt akadálynak gondolná. Azt hiszem ő tipikusan az a nő aki a mának él és nem foglalkozik az olyan dolgokkal mint halál, gyász vagy hasonlók. Egyszer , még régebben , azt mondta egy férfi után sem érdemes keseregni. És azt hiszem ezt Marynek mondta három éve aki a férjét gyászolta. Szívroham vitte el, de Andie elég lazán kezelte, szóval ezért sem hiszem hogy őt meghatja, hogy gyászolok vagy sem. Csak azt látja, hogy sokat beszélgetünk.
- Hm...jó ezt tudni. Nem gondoltam volna róla.
- Persze nem szeretném ha az én ismereteim alapján ítélné el őt, csupán megosztottam magával amit róla tudok. És tekintve, hogy férfi ezek után is kilencven százalék az esély, hogy találkozik vele.
- Megint általánosít, nem kellene. Én más vagyok.
- Minden férfi ezt mondja.
- Egyre szemtelenebb maga velem, nem gondolja?
- Miért ön igen?- kérdeztem mire elnevette magát de már én is halkan kacagtam. Andie mit gondolhat.
- Végre mosolyog és nevet. Jó ezt látni.
- Igen, jó nevetni is. Viszont azt hiszem elég okot adtunk a kis hölgynek a pletykákra, vissza megyek dolgozni, lassan kezdődik a vizit és Peter biztosan vár már.
- Természetesen. Menjen csak. Talán még később találkozunk.
- Igen, talán. További szép napot - mondtam majd felállva kisétáltam tőle. A lifthez sétáltam.
- Nina, a helyedben visszafognám magam.
- Tessék?- fordultam hátra.
- Most halt meg a férjed, nem helyén való kettesben lenned vele. Még a végén pletykálni kezdenek.
- De legalább tudom majd kitől indultak. Szia Andie.- léptem be a liftbe és megnyomtam a hármas gombot.
- Nina.- hallottam Peter hangját ahogy a folyosón sétáltam.
- Igen.- fordultam meg.
- Velem ebédelnél ma?
- Riasztottak, hogy figyelj rám jobban?
- Tessék, nem. Miért?
- Tegnapi rosszullétem miatt.
- Te tegnap rosszul voltál?
- Igen, mindegy.
- Szóval velem ebédelnél?
- Nem tudom...
- Szeretnék veled beszélni, valami fontos dologról. Tényleg fontos, téged is érint.
- Rendben de inkább találkozzunk munka után egy kávézóban. Itt már minden fület növesztett.- pillantottam körbe mire csak mosolyogva bólintott.
A nap első fele mondjuk úgy eltelt. Beszéltem Lenával, és apának is írtam, hogy ha szeretne beszélgetni velem jöjjön át Lenáékhoz, mert hogy én anya miatt nem megyek oda.. A viziten minden jól ment, délelőtt volt néhány új esetünk, ketten közülük haza is mehettek. Dél elmúlt mikor az ügyeletes szobába belépve igencsak meglepődtem.
- Igazgató úr, nem számítottam magára.
- Én viszont számítottam arra, hogy nem fog ebédelni így hoztam önnek valamit.
- Nekem? Mit?
- Forró csoki, emelt meg egy poharat, illetve egy muffin.- mondta mire elmosolyodtam, letettem a kezemben lévő mappát és tollat majd közelebb sétáltam.
- Ez igazán kedves öntől de nem kell rólam gondoskodnia. Nem akarom, hogy a rengeteg dolga mellett még miattam is aggódjon.
- Nem volt fáradtság, kimentem ebédelni, és arra gondoltam hozok önnek valamit visszafelé jövet, szóval ne akadékoskodjon, üljön le és egyen.- mondta majd felállt helyemről így leültem és egy ideig csak néztem őt majd kezembe vettem a forró csokit.. Közelebb húzott egy széket és leült rá.
- Finom.- mondtam egy korty után.
- Örülök neki.
- Kérdezhetek valamit.
- Hogyne.
- Igazából arról van szó hogy nem olyan rég, pár napja, elkezdtem írni Tomnak.
- Hogy érti ezt?
- Egyik este nagyon magam alatt voltam és kinyitottam egy jegyzet füzetet és írni kezdtem neki, azóta mindennap írtam bele, nem sokat, egy egy oldalt talán.
- Miért írja?
- Mert megkönnyebbülök tőle egy kicsit, tudom hogy sosem fogja látni, hogy nem olvassa majd el, mégis amíg leírom és utána egy kis ideig jobban érzem magam. Ön szerint ez nem baj?
- Szerintem nem baj. Ha ettől megkönnyebbül akkor nem baj. Csak ne váljon kényszeressé. Tudnia kell észben tartani hogy ezt lényegében magának írja le. Arról még olvastam is hogy jót tesz ha leírjuk az érzéseinket, ha nagyon össze vagyunk zavarodva, vagy nagy fájdalom ért minket. Nem véletlenül lesznek listavezető könyvek vagy dalok azok amiket saját tapasztalat alapján írtak. Akkor az ember sokkal érzékenyebb, sokkal többet ki tud magából adni, és most mindegy hogy író vagy csak megakar szabadulni a tehertől. Írjon csak nyugodtan. Hajlamosak vagyunk magunkba fojtani a bánatot és ha ö kitudja így adni és jobban érzi magát tőle akkor hajrá.- mosolygott mire csak bólintottam.
Miután az igazgató kiment egy kicsit átadtam magam a papír munkának. Beszéltem Lenával hogy kicsit később érek majd haza mint várta mert Peterrel találkozom.
Délután jött két új beteg és egyet elengedtünk haza, beszélgettem kicsit a lányokkal akik úgy tűnt örültek nekem.
Munka idő végén Peter jött be hozzám. Én épp a táskámat vettem vállamra. Kedvesen elmosolyodott majd együtt mentünk ki és el. Egy közeli kávézóba ültünk be. Először elmondta mennyire örül hogy jobban vagyok és hogy ma nagyon jól teljesítettem a kórházba, majd rá tért a lényegre amit már sejtettem.
- Nina arról van szó hogy elmegyek a kórházból hogy saját rendelőm legyen.
- Tudom Peter, az igazgató elmondta mikor rákérdezett hogy a helyedbe lépnék-e.
- És mit mondtál?
- Nemet, nem akarok, és nem is tudok egy egész osztályt vezetni, még nem.És ha most te is erről akartál volna beszélni akkor bele se kezdj. Nem vagyok rá képes.
- Értem, bár szerintem igenis képes vagy rá de elfogadom a döntésed, főleg hogy nem emiatt hívtalak ide.
- Akkor miért.
- Elmegyek, ez már biztos, és ahogy mondtam téged is érint ez, de nem olyan szempontból hogy szeretném hogy a helyembe lépj, én azt szeretném ha velem jönnél...
Sziasztok!
Megérkezett ide is a következő fejezet.
Ninának választania kell, menjen vagy maradjon.
Vajon mit választ?
