Miután Aaron elment próbáltam egy kicsit pihenni. Csak feküdtem az ágyon és lapozgattam a füzetet amiben Tomnak hagyom az üzeneteimet. Úgy érzem írnom kell neki, el kell mondanom, hogy mi történt. Tudom ő ezt soha nem látja majd de mégis úgy érzem tudnia kell róla. Ezt megírom neki és örökre becsukom ezt a füzetet. Elviszem a házhoz és berakom a páncél szekrénybe. Aztán egy nap, ha meg kell váljak a háztól és a holmijától majd elégetem és elengedem, végleg.
Lassan végig simítottam a lapon majd kézbe vettem a tollam és lehunytam a szemem.
"Szia Tom.
Újra itt vagyok. A szobámban ülök és próbálom kitalálni, hogy vegyek tőled búcsút. Bár egyszerűbb lenne.
Bármennyire is fáj de teljesen elvesztettem minden reményt, már nem tudok abban hinni, hogy haza térsz, hogy újra láthatlak. Azzal hogy elmentél hagytál egy hatalmas űrt a szívemben és nem tudom valaha is képes lesz-e valaki betömni azt az űrt.
Tudod, írtam már Aaronról neked. Ő az aki mellettem volt és akit nem utáltam meg emiatt az elmúlt hónapokban. Találkoztál vele te is, de nem ismered. Ha ismernéd tudnád, hogy egy nagyon jó ember. Kedves, figyelmes és nagyon megértő. Segítőkész, ha szükségem van rá , vagy csak egy beszélgetésre, azonnal jön és nem hagyja, hogy magányosnak érezzem magam. ő is nehéz dolgokon ment keresztül. Talán emiatt is ért olyan jól meg engem.
Tom, ha csak egy pici esély is lenne arra, hogy visszatérsz nem tenném de most úgy érzem esélyt kell neki adnom. Ma megcsókolt, megcsókoltuk egymást és jó érzés volt. Úgy éreztem többé nem vagyok egyedül, van aki vigyáz rám és óv engem minden rossztól.
Szóval , azt hiszem ő lesz az aki mellett újra tudom kezdeni az életemet.
Holnap Peterrel megnyitjuk a magánrendelőnket a Medical Centerben, amivel egy új fejezet kezdődik az életemben, és úgy érzem most már van helye az életemben neki is. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtelek, mert sosem foglak. Sosem foglak kitörölni az életemből. Annyi minden történt ami ellehetetleníti ezt. De még ha azok nem is lettek volna az irántad való érzéseim kitörölhetetlenek. Örökké szeretni foglak, még akkor is ha soha többé nem látlak. Nekem te voltál az igazi Tom, téged senki sem pótolhat és a helyedet sem tudja elfoglalni. Ez olyan mint mikor egy negyvennégyes lábnyomba belelépünk egy negyvenes cipővel, egyszerűen nem tölti ki.
Szóval most elbúcsúzom, nem örökre mert tudom, hogy egyszer még találkozunk, ott fenn. Ha eljön az a nap azt hiszem boldogan fogok belépni azon a nagy kapun, mert tudom hogy te ott vársz engem.
Szeretlek Tom! Soha nem foglak elfeledni.
Feleséged, Sabrina."
Az egész reggelt készülődéssel töltöttem. Peterrel ma nyitjuk meg a rendelőnket. nekem még szinte semmim nincs ott, ő viszont már jól berendezkedett elmondása szerint. Egy dobozba bele pakoltam néhány képet , a diplomámat és a doktori címet bizonyító oklevelet. A kedvenc tollaimat, néhány kis díszt, hogy ne legyen nagyon üres az asztalom. időközben majd úgyis szépen kialakítom az én kis sarkomat.
A rendelőhöz érve Peter mosolygó, boldog arcával találkoztam először. Már a bejáratnál várt így együtt mentünk fel. A liftben átkarolta vállam és sóhajtott.
- Egy új élet kezdődik ezzel - mondtam halkan mire végig simított karomon.
- Igen Nina, és tudom, hogy minden rendben megy majd.
- Nagyon remélem, elég volt a szenvedésből.
- Örülök, hogy ezt mondod.
A rendelő elég nagy volt kettőnknek. Peter asztala az egyik sarokban, az én asztalom a szoba másik felében az övével szemben, szintén a sarokban. A sarok asztaltól jobbra egy polc volt ahol már volt néhány orvosi könyv, két kisebb mackó és kis figurák.A szemben lévő fal mentén a sarokban egy gyógyszeres szekrény volt megpakolva. Nem sokkal mellette egy vizsgáló ágy majd utána mosdókagyló és még egy szekrény. A szoba közepén volt egy kis asztal egy székkel és ceruzákkal, szinezőkkel.
- Te mindent előkészítettél - néztem rá - Miért nem vontál bele engem is?
- Ne haragudj, hogy nem tettem, csupán úgy gondoltam, hogy hagyom, hogy túl juss az elmúlt hónapokon. Sok rossz történt veled, nem akartalak még ezzel is terhelni téged.
- Köszönöm. Ez a hely, szuper, tényleg kitettél magadért. Öröm lesz itt dolgozni.
- Ennek örülök.
- Az hogy magaddal hoztál a legjobb ami csak velem történhetett. Ezért köszönet neked.
- Ugyan már, te szuper jó szakember vagy, és ne hidd, hogy nem tudom, hogy már most egy csomó beteged van a kórházból. Nekem mindenhol van fülem.
- Tényleg?- nevettem- Valójában csak néhányan vannak.
- Nos ezzel majd Violet fog foglalkozni.
- Ő kicsoda?
- Amolyan recepciós féle. Láttad kint az asztalt, nem? Ott fog ülni Violet és rendezi a kartonokat, időpontokat ad, kezeli a kasszákat , ilyesmi.
- Szuper, szóval nekünk csak gyógyítanunk kell.
- Valahogy úgy, de szerintem ez épp elég lesz nekünk - mondta mire bólogatni kezdtem.
Aaron szemszög....
Miután a hétvégén ügyeletben voltam a hétfő az enyém volt. Jack a helyettesem csak akkor hív ha vészhelyzet van így eljöttem anyáékhoz, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Csak ültem a kertben és bámultam ki a fejemből.
- Utoljára azelőtt láttalak így, hogy megkérted Sarah kezét. Mesélj fiam, mi van veled? Soha nem szoktál ilyen váratlanul megjelenni nálunk. Főleg nem azért, hogy ücsörögj a kertemben. Szóval?
- Bele szerettem.
- Tényleg?- kérdezte mosolyogva mire csak szemem forgattam.
- Ez más. Nem azt érzem amit Sarah iránt éreztem, ez más. Sabrina lenyűgöző nő, szeretek a társaságában lenni, beszélgetni vele, csak ülni mellette. Ez nem az a vad, lángoló szerelem de igazi, tudom mit érzek.
- És ő mit érez?
- Össze van zavarodva, neki túl sok volt az elmúlt időszakban és ezért nem hibáztatom. Két embert, és a babáját veszítette el rövid időn belül. Azt hiszem a helyében nekem sem lenne sok erőm a szerelemre gondolni.
- Szerintem az hogy mellette vagy bőven elég neki egyelőre.
- Nem tudom anya, nem tudom bírnám e.- Tudod tegnap éjjel a kórházban beszorultunk a liftbe. Ott töltöttük az egész éjszakát, beszélgettünk, és hozzám bújt. Volt köztünk valami, éreztem ahogy megremeg mikor simogattam. Ahogy a szemébe néztem láttam, hogy jól esik neki és szüksége van rá, de reggel mielőtt ránk találtak azt kérte felejtsük el. Bele mentem, ugyan tudtam, hogy nem tudok távol maradni tőle. Aztán bementem hozzá és felajánlottam neki, hogy haza viszem és akkor történt az amit nem vártam. Elfogadta és mikor oda értünk hozzá fel hívott magához. Szinte egész nap ott voltam vele, együtt aludtunk és mielőtt eljöttem azt mondta érez valamit majd megcsókolt. De aztán megint csak visszahúzódott a csiga házába és kérte hogy adjak neki időt, legyek türelmes és várjam meg míg ő keres. De meddig várjak?
- Légy türelmes fiam, ha ezt kérte hagyj neki egy kis időt. Most egy olyan időszak neki ez mikor el kell engednie Tomot és azt egyedül kell megtennie.
- De meddig tart ez?
- Nem tudom fiam. De ne erőszakoskodj, hagyd hogy az ő tempójában haladjatok.
- És mi van ha azt mondja velem akar lenni majd mégsem működik és elhagy.
- Akkor megpróbáltad. És legközelebb sokkal erősebb leszel majd és bátrabb. Nem hátrálhatsz meg egy csalódástól, fiam. Az életed nem ér itt véget, tudom, hogy előtted még hosszú út áll. Feleség, gyerekek, talán Ninával, talán mással. De ha nem próbálkozol akkor sosem fogsz előre haladni. Csak toporogsz és boldogtalan maradsz.
- Elfogja őt felejteni?
- Nem.
- Remek.
- Mit is mondott? Tizenhét éve ismeri, vagy több? Azt hiszed ezt csak úgy kitudja törölni a fejéből vagy szívéből? Te eltudtad felejteni Saraht?
- Igazad van.
- Csak az kell, hogy ha rád néz azt érezze , újra él. Ha ezt érzi akkor nagy baj nem lehet.
- Te ezt érezted Adammel?
- Igen fiam. Mikor belépett az életembe és találkozgatni kezdtünk még mindig sokat gondoltam apádra, de Adam valahogy színesebbé tette az életem, tudod, újra nevettem és élveztem az életet, szóval úgy éreztem újra élek.
- Sabrina mellett valahogy megfeledkezem minden rosszról. Vele beszélgetni megnyugtató, néha ha a barátaimmal beszélgetek az életemről úgy érzem hogy legszívesebben végeznék magammal, míg Ninával ha beszélek semmi nem fáj annyira. Értesz engem anya? Ha Sarah kerül szóba nem érzem azt az űrt amit maga után hagyott nem leszek dühös, nem érzem magam olyan szerencsétlennek.
- Értelek, különben ezen nem csodálkozom. Ninával én is nagyon kellemesen eltudtam beszélgetni. Kivételes személyisége van.
- Kivételes... igen, ez a jó szó - bólintottam.
- Hagyd egy kicsit, jó? Engedd, hogy a saját tempójában haladjon.
- Jól van anya. Jól van.
Nina szemszög...
Miután haza értem a házból csak ültem az ágyon és az előttem álló doboz tartalmát nézegettem. Hirtelen elindult kezem és kivettem a képet. Az esküvőnkön készült miután kimondtuk az igent. Annyira hiányzik az a pillantás. Az érintése, a hangja. A nevetése. A nevetése amitől nekem is mindig jobb kedvem támadt. Nem számított milyen fáradt vagyok, elég volt hallanom őt ahogy nevet és egyből elfelejtettem minden bajomat.
Vége. Tudom hogy vége, mégis úgy érzem, hogy ez a szerelem sosem fog véget érni. Tudom, hogy öt vagy tíz év múlva úgy fogok felébredni reggelente, hogy az ő arcát látom majd, és ez akkor sem fog változni ha úgy döntök végül új életet kezdek mással.
Telefonomat felvéve hátra dőltem és lehunytam a szemem.
- Szia hugi, mi újság?- hallottam meg nővérem vidám hangját.
- Tudunk most beszélni?
- Igen, hát persze. Valami baj van?
- Nem Lena, vagyis nem hiszem.
- Van okom aggódni érted?
- Nincs. Egyszerűen csak kell egy kis megerősítés.
- Miben?
- Aaron tegnap megcsókolt, vagyis megcsókoltuk egymást.
- Ohh..
- Azt kértem adjon nekem időt, hogy tovább léphessek.
- Tovább? Úgyérted hátra hagyd a Tommal való szerelmedet?
- Azt sosem hagyom hátra Lena. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Tudom, hogy amit iránta érzek az valós és örökké tart, de tudod mindenkinek igaza van abban, hogy nem élhetek egyedül.
- Nekem is nehéz lesz mással látni téged. Tudom nem tartott olyan sokáig Tommal és én még annál is kevesebbet láttalak titeket együtt de tudom azt is, hogy mit hozott ki belőled a szerelme, ezért nagyon nehéz bele gondolni abba hogy mással legyél, még akkor is ha tudom, hogy Aaron jó és tisztességes ember. Fiatal vagy és családot kell alapítanod.
- Tudom, szóval te is azt mondod, hogy Aaronra bízhatom magam?
- Nina én ...szeretném azt hinni, hogy boldoggá tud majd téged tenni.
- Igen.
- Tényleg úgy tűnik, hogy oda van érted, és törődik veled - mondta majd sóhajtott. - De ő...
- Nem Tom. Igen.
- Nina, bízz az ösztöneidben. Ha azok azt mondják, hogy Aaron mellett újra kezdheted akkor hallgass rájuk.
- Köszönöm Lena.
- Nem szívesen - mondta mire elmosolyodtam..- Na és, legalább jól csókol?
- Igen. Jó vele lenni, biztonságban érzem magam vele, előtte csak Tommal éreztem ezt és azt hiszem ez jelent valamit.
- Akkor nincs mit tenni. Randizzatok és minden kiderül.
- Azt hiszem meg várom a hétvégét, nem is tudom. Olyan béna vagyok az ilyenekben, ismersz engem.
- Csak felkell hívnod.
- Igen de ha csak bele gondolok már ráz a hideg.
- Talán nem állsz készen még.
- Én is erre gondoltam de mégis úgy érzem, hogy szükségem van rá.
- Akkor várj még pár napot. Na és milyen volt az első napod a rendelőben?
- Berendezkedtem nagyjából. Persze sok minden hiányzik még de lassan otthonossá varázsolom majd. Peter már hetek óta a rendelővel foglalkozott így ő jobban betudott rendezkedni.
- Ha nem zavarunk meglátogatnánk Lilivel.
- Nagyon örülnék nektek.
- Akkor majd küld át, hogy pontosan mikor rendelsz.
- Jól van. Úgy lesz.
- Nina, nincs kedved holnap átjönni vacsorára?
- Holnap pont délután leszek, öttől nyolcig így nem tudok, de valamikor beugrom vacsorára.
- Oké.
- Apa, jól van?
- Szomorú, de igen. Azt látom, hogy próbál úgy tenni mintha semmi sem történt volna, tudod, tartja a napi rutinját de mikor egyedül van és azt hiszi senki sem látja akkor magába roskad. De figyelünk rá és Kevin is sokat beszélget vele. Idővel jól lesz. Te tudod ezt a legjobban.
- Igen. Most leteszem, nagyon fáradt vagyok.
-Persze, megértem. Akkor majd hívlak hogy mikor megyünk hozzád.
- Szuper, szia Lena - mondtam majd elemeltem fülemtől a mobilt és megszakítottam a hívást.
Gyorsan eltelt a hét, minden nap volt pár betegem, voltak néhányan a kórházi betegeim közül is és csütörtökön Lenáék is bejöttek. Ahogy teltek a napok egyre jobban éreztem magam a rendelőben. Mindennap vittem illetve vettem valami apróságot amivel még kellemesebbé tettem a légkört az én kis kuckómban. Sokkal fesztelenebbül beszélgettem a szülőkkel a kórházon kívűl, és ezt meg is jegyezték.
Mindennap úgy mentem haza, hogy elégedett voltam az aznapi munkámmal. Más volt, sokkal nyugisabb mint a kórházban, de így is úgy éreztem, hogy mindent megtettem a betegeimért. A kórházban sokszor volt olyan, hogy pillanatokon múlt egy egy beteg élete ami extra feszültséggel járt, és az esetek többségében , még napokig éreztem azt a feszültséget. Ez azonban nyugodt és kiszámítható, de mégis kielégítő, ha mondhatom.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mi legyen Aaronnal de úgy érzem nem kell elsietnem a döntést, és a hívást sem. Hétközben többször is felvettem a telefont, hogy felhívom azonban mindig megfutamodtam. A harmadik esetnél úgy döntöttem várok még, talán tényleg nem vagyok még kész az újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése