Csak elgondolkoztam...

Tom szemszög...

A keddi napra nem igazán terveztünk semmit. Lustálkodáson és a pihenésen kívűl maximum egy kis főzést akartunk beiktatni, este pedig egy kis vásárlást, valami ajándékot keresve Adaméknek.

Reggeli után közös erővel megcsináltuk a házi munkát. Én mosogattam, Nina mosott és beágyazott majd felporszívózott. Mire végeztem ő még porszívózott így kicsit kimentem levegőzni. Kiültem az egyik székre a kertben és csak bámultam magam elé. Hamarosan újabb félévre megyek el, itt hagyom őt egyedül. pedig mennyire szeretnék itt lenni. Vele tölteni a tavaszt és a nyarat, hosszú sétákat téve esténként, piknikezni a parkban, medencézni és rosszalkodni a vízben. A legjobb döntés volt amit hozhattam, hogy akkor a reptéren megcsókoltam, és hogy megkértem a kezét. Nem azért mert magamhoz akarom kötni, egyszerűen csak a  tudat, hogy a feleségem vár itthon aki mindennél jobban szeret engem, aki bármit megtenne értem. A tudat, hogy már nem vagyok egyedül, mégha távol is vagyunk egymástól. A gyűrű amit majd az ujjamra húz az esküvőn, emlékeztetni fog arra hogy nem adhatom fel. Bármilyen szar helyzetbe is kerülök, bármennyire is nehéz lesz, túl kell élnem érte.

- Hát te jó madár? Mit csinálsz idekint?- ölelte át hátulról a nyakam majd behajolt és adott egy puszit arcomra.

- Csak elgondolkoztam.

- Értem, a ház ragyog, nem jössz be?- kérdezte mire csak bólintottam majd felálltam és megfogva kezét indultam el a házba. Mikor beléptünk meghallottuk Nina telefonját ahogy eszeveszett módon csörög.- Ez biztos Peter az eredmények miatt, csúszott a labor így tegnapra még nem volt meg.- magyarázta miközben érte szaladt.- Szia Peter, megvannak Josh eredményei? - ... - De...ez biztos? - ... - Őszintén szólva sejtettem, hogy több lesz mint egy influenza..- ... - Kérlek várj meg, szeretném én elmondani nekik, jó? - ... - Köszönöm, mindjárt indulok, szia.- mondta majd letette a telefont de még nem fordult felém. Sóhajtott majd hajába túrt így odamentem és magamhoz húztam. Tudtam, hogy nem kapott jó híreket.

- Beteg?

- Leukémiás..- fogta meg hasa előtt kezem és megszorította.- Olyan fiatal, csak 13 éves.

- Beviszlek, jó? Nem akarom, hogy bajod essen..

- Nem kell maradj csak..

- Nem, mit csináljak itthon egyedül úgy, hogy tudom szükséged van rám? Felöltözünk és indulunk. Gyere egyetlenem.- húztam a hálóba majd ott elengedtem így a gardróbba ment. Én is lekaptam a  melegítőt és a pulóvert és felhúztam a  tegnapi farmeremet és egy fehér pólót amire egy fekete kardigánt vettem. Nina is elég gyorsan felöltözött, rajta is egy farmer volt, fehér garbóval. A fürdőbe szaladt át, a haját lófarokba kötötte és minimális sminket dobott fel két perc alatt majd jött is ki hozzám az előszobába. Felhúzta csizmáját és már nyúlt is a kabátjáért. Én már az ajtónak támaszkodva vártam így ahogy felvette a kabátját és táskáját indulhattunk is.

Egész úton nyugtalanul mocorgott  és mikor a kórházhoz értünk remegő kezekkel kapcsolta ki az övét.

- Cicám, közöltél már valakivel ilyen hírt?

- Nem.

- Nem lehet hogy jobb lenne ha Peter csinálná?

- Nem, megkell tanulnom kezelni az ilyen szituációkat.

- De pont a szabadságod alatt?

- Ne haragudj, tudom, én sem így terveztem, hogy a kórházba rohangálok..

- Nem ezzel van a baj, megértem, ez a munkád, imádod, szenvedéllyel csinálod, csak épp , féltelek.

- Mitől? Orvos vagyok, ez hozzá tartozik a munkámhoz. Nem csak jó hírt kell tudni közölni. Különben is Josh nem fog meghalni, lehet kezelni, és túlélheti.

- Rendben, teljesen igazad van..- fogtam meg kezét majd ahogy a harmadikra értünk köszöntünk és automatikusan az ügyeletes szobába mentünk. Ott felvette a fehér köpenyét majd átvette cipőjét is és átmentünk Peterhez. Miután átvette és nézte az eredményeket sóhajtott.

- Az anyukája már nagyon türelmetlen..

- Megyek is.

- Nina, ne menjek veled?- kérdezte Peter.

- Nem, megoldom magam is. - mosolygott Peterre majd felállt. Én is így tettem majd elhagytuk az irodát. Én leültem a folyosón egy székre és figyeltem Nina alakját ahogy távolodik majd tőlem úgy tíz méterre benyit egy szobába..

Nina szemszög...

Ahogy benyitottam a  szobába megláttam Mrs. Parkert, Josht és egy férfit, minden bizonnyal az apját.

- Nina..- csillant fel Josh szeme.

- Jó napot, szia Josh.- mosolyogtam.

- Szívem, ő itt dr. Williams, Ő vizsgálta meg először Josht.- mondta  a nő a férfinak.

- Nagyon örülök, James Parker vagyok, az apja.

- Örvendek uram.- fogtam vele kezet.

- Megvannak az eredmények ugye?- nézett rám reménykedve az anya.

- Igen.

- Miért kell egy kis influenza miatt bent tartani napokig?- kérdezte az apa mire nagy levegőt vettem és az eredményekre pillantottam majd Joshra néztem és közelebb mentem hozzá.

- Azért mert ez nem egy kis influenza.- néztem az apára majd végig simítottam Josh karján.- Már a tünetek is többre utaltak és a vérkép elemzés alapján kiderült, hogy Josh leukémiás.

- Tessék? Az lehetetlen, a családban soha senki nem volt rákos.- csattant fel az apa.

- A kettő nem függ össze, a leukémia genetikalig nem öröklödő, még csak a hajlam sem. Ez a betegség a csont velőben lévő éretlen és érettebb vérképző sejtek túlzott elszaporodásának az eredménye.

- Ezt én nem értem, mi a teendő, ez halálos? Mi ez egyáltalán?- lépett közelebb az anya.

- Megfogok halni?- kérdezte Josh mire ránéztem.

- Nem hazudhatok önöknek. Josh akut leukémiában szenved ami azt jelenti, hogy a tünetek hirtelen jelentkeznek és rendszerint gyorsan fokozódnak így a leukémiában szenvedő beteg tényleg betegnek érzi magát. A leukémia tünetei a láz, hidegrázás,gyengeség, csont és izületi fájdalom, éjjeli izzadás, amelyek egyben influenza szerű tünetek is. A tünetek hátterében az áll, hogy a leukémiás sejtek már nem tudják a fehérvérsejtek normális működését ellátni és a csont velőben egyre növekvő leukémiás sejtek gátolját az újabb vérsejtek képződését. Az immunrendszer legyengül mert a leukémiás fehérvérsejtek nem tudnak harcolni a baktériumok, vírusok ellen ezért fertőzések és láz léphetnek fel.A 15 év alatti gyerekeknél a leukémia a rákos megbetegedések egyharmadát teszi ki, ez a leggyakoribb daganatos megbetegedés. De ami jó hír, hogy többféle kezelés is létezik.

- Mint például? És hogy választanak kezelést?

- A kezelés választása teljesen beteg függő, függ a leukémia tipusától, a betegség kiterjedésétől,a  tünetektől, a beteg korától és a beteg egészségi állapotától. Van a kemoterápia ami az egész szervezetre hat, szájon át bevett vagy intravénásan adagolt nagy mennyiségű kemoterápiás szerek a vérbe jutnak amely a vérárammal az egyész szervezetet átjárják. Ezek a kemoterápiás szerek több rákellenes szerből vannak összekombinálva és közel toxikus mennyiségben adagolják őket. Lehetséges megoldás a sugárterápia mikor a szervezet egy adott részét, szervét, területét sugározzák. Ezt alkalmazzák akkor is mikor csontvelő átültetésre készülnek. A beültetést megelőzően az egész testet besugározzák melynek az a  célja, hogy a különböző helyeken lévő leukémiás sejteket elpusztítsák, illetve a csontvelő sejtes elemektől való minél teljesebb kiürítése és a lehetséges beültetendő csontvelői sejtek befogadására való előkészítés. Szóljanak ha esetleg valamit nem értenek.

- Ezek fájdalmasak?

- Minden kezelésnak van mellékhatása. Úgy ahogy egy hasmenést kezelünk valamilyen szerrel és van mellék hatása ezeknél ugyanúgy előfordul, betege válogatja, kinél erősebben jelentkeznek, és van akinél nem olyan vészes.

- És a csontvelő átültetés?

- Azt tudniuk kell, hogy az egy rizikósabb megoldás. A donorból átültetett csontvelő mindig idegen a befogadó szervezet, azaz Josh számára.A fehérvérsejtek a kapott csontvelőt idegenként ismerik fel és kezelik és azon lesznek hogy elpusztítsák, eltávolítsák őket. Ezt nevezik kilökődési reakciónak. A siker nagyban függ attól hogy a sejtek mennyire hasonlítanak, azaz, minél közelebbi rokonról van szó, vérszerinti rokonról, anya, apa, testvér, annál nagyobb az esélye a befogadásnak, ezért mindig próbálnak olyan donort keresni aki e feltételeknek megfelel. Vagy a másik lehetőség a magától a betegtől korábban levett csont velő.

- Ezt hogy csinálják ha már beteg?

- Elkezdik a terápiákat és akkor veszik le a csontvelőt mikor már a betegség visszafejlődőben van, vagy csak nagyon minimális a leukémiás sejtek száma. Infúzió révén a csontvelői sejtek a vérárammal eljutnak a csontvelőbe ahol megtapadnak és kettő-négy hét alatt szaporodásnak indulva megkezdik a vérképző tevékenységet. Az immunfunkciók helyre állítása ennél időigényesebb, nem saját csont velő esetén akár 1-2 évig is eltarthat. Van még lehetőség biológiai terápiára amikor olyan anyagokat juttatnaka  szervezetbe amelyek betegség vagy káros behatás esetén egyébként is megfordul a szervezetben és küzd a betegség ellen. A modern technológiának köszönhetően ezeket ma már rendkívűl gyorsan tudják szaporítani.

- Ezek mind olyan drasztikusnak tűnnek.

- De Josh felépülhet és ez a legfontosabb. Nem hazudok, minden kezelésnek megvan a mellékhatása. Hányás, hasmenés, székrekedés, hajhullás is előfordulhat. Nagyobb a fertőzésvszély, étvágytalanság lép fel. De ezek a mellékhatások a kezelések után néhány héttel megszűnnek és enyhítésükre kaphat gyógyszert.

- Gyógyszer gyógyszer hátán...És az hogy utána nemzőképtelen lesz?- kérdezte az apa.

- Gyerekek esetében ez nem valószínű. Többnyire felnőtt korukban ugyanúgy nemző képesek lesznek a betegek. Felnőtt illetve fiatal embereknél szoktak ondó sejtet lefagyasztani a kezelés előtt amit később mesterséges megtermékenyítés során használhatnak fel ha családalapításra kerül sor. De Josh csak tizenhárom éves, nála ez nem okoz gondot később.

- De ettől függetlenül meglehet csinálni?

- Meg, persze, ha ettől biztonságban érzik magukat persze, semmi akadálya.- mondtam és láttam hogy Josh nagyon másfelé néz. Bizonyára nagyon összezavarodott és kínos volt neki.- A csont velő átültetésnél viszont az átültetést követően Josht csak steril környezetben tartózkodhat , izoláltan a világtól, mert az immun védekezési képességét lényegében teljesen elveszti. Így amíg a beépült sejtek nem termelnek elegendő fehérvérsejtet, elzárva kell tartózkodnia minden fertőzés veszélytől és gyógyszeresen is kezelni kell. Rendszeres orvosi felügyelet és kontroll alatt, hogy nyomon tudják követni... Tudom...sok amit most elmondtam, önöket és Josht is sokként érhette, megértem ha egyenlőre nagyon tanácstalanok. De e kezelésekkel nem veszítenek.

- Igen, bizonyára, ön az orvos, jobban tudja mint mi.- nézett rám az apa.

- Egy szakorvos mégjobban eltudja önöknek magyarázni, de azt tudniuk kell minél tovább várnak annál súlyosabb  és nehezebb lesz a kezelés. Joshnak lehet még normális élete.

- Abbakell hagynom a  sportot?- nézett rám Josh.

- Igen egy időre biztosan.

- És nem találkozhatom a barátaimmal?

- Josh, beteg vagy és kezelnünk kell tégd. Itt meglátogathatnak, viszont ha esetleg csontvelő átültetésed lesz akkor egy ideig biztos nem láthatod őket mert az kockázatot jelent rád és a felépülésedre nézve. Tudom, hogy nehéz ezt elfogadni de te olyan erős fiúnak tűnsz, azt látom, hogy nagyon is küzdeni fogsz és harcolsz azért, hogy jövőre már a barátaiddal lehess. Én jót akarok neked...

- Félek.- nézett rám könnyes szemekkel. Majd megszakadt a szívem érte. A szülei egymást átkarolva figyelték a fiukat. Én leültem mellé és megfogtam a  kezét.

- Tudom hogy félsz, hidd el én is félek. Ez nekem is nehéz...- néztem szemébe.- De melletted leszek. Csak két emelettel leszel feljebb és megígérem, hogy sokat fogsz engem látni, rendben? Nem foglak magadra hagyni.

- Végig bent kell majd feküdnöm?

- Nem, leginkább csak a kezelések miatt kell majd időközönként bejönnöd. Attól függ, hogy a szakorvos kollégámmal miben állapodtok meg. Ha  a kemoterápiára esik a  választás több órán át tartó kezelések lesznek amíg azokat a  szereket a szervezetedbe juttatják. Akkor többnyire bent fogsz tölteni egy éjszakát. De nem többet.

- És tényleg nem hagysz magamra?

- Hát persze, hogy nem. Mindig konzultálok majd azokkal akik kezelnek, és úgy csinálom, hogy szabad lehessek egy kicsit mikor bent vagy, rendben?- kérdeztem mire bólintott majd szüleire nézett.

- Minél előbb kezdjék el.- mondta határozottan így elengedtem kezét és felálltam.

- Szólok a kollégáimnak, egy kisebb csapattal kell majd konzultálniuk, több vizsgálatot végeznek majd, felmérik a betegség kiterjedését és együtt fogják összerakni a kezelést. Nem kell aggódniuk kitűnő, elismert szakemberek.

- Rendben. Hálásak vagyunk magának dr. Williams. Amiért időt áldoz ránk, miközben a kórház közelében sem kellene lennie, ez igazán megnyugtató, hogy egy ilyen elkötelezett orvos felügyeli majd Josht.

- Ugyan ez a munkám, én erre esküdtem fel. Úgy vélem nem csak a gyógyszerek gyógyító erejűek hanem a szavak és a tettek is. Egy gyermeknek sokat jelent ha kedvesek vele, tudom milyen ha nem. Az én orvosom , gyerekkoromban egy banya volt.- mondtam mire Josh nevetni kezdtett.- Komolyan. Mindig mogorva volt, sosem mosolygott és senki nem szerette, a gyerekek féltek tőle és sokszor még betegebbek lettek . Én is.- mosolyodtam el. - Én minden kis betegemmel szeretek jóban lenni, Szeretem ha megbíznak bennem és nem félnek tőlem.

- Josht is elbűvölte, tegnap egésznap magáról kérdezettt hogy vajon bejön-e hozzá.

- Anya, ne már, ez olyan égő..- háborodott fel a fiatalember.

- Inkább hízelgő. És tudod mit, ha meggyógyulsz még talán egy matricát is adok.. mindig van egy csomó, még választhatsz is, na?- néztem rá mire elfintorodott.

- Nem vagyok már ovis de azért köszi.

- Ohh, bocsánat.- emeltem fel kezeimet védekezés képpen.- Nagy fiú vagy aki nagyon erős és kitartó, ez még jól jön neked..

- Meg az is, hogy te itt vagy velem..- mondta mire csak nevettem.

Tom szemszög...

Miután kijött Peter is csak néztük Ninát az ablakon keresztül. Végig néztük ahogy magyaráz, ezt azt még ki is lehetett hallani, majd leült Joshhoz és olyan gyengéden bánt vele, majd nevetgéltek.

- Ez Sabrina, ő az egyetlen orvos itt akit ennyire szeretnek a gyerekek. Legyen három vagy tiztenhárom éves. Nina az ujja köré csavarja őket.- mondta Peter.

- Elképesztő, még sosem láttam dolgozni.

- Mindenki szereti, az optimizmus ami árad belőle, a nyugalom a gyerekeket is megnyugtatja és úgy sokkal gyorsabban gyógyulnak. Vannak visszatérő betegek, akik folyton visszaesnek, sokuk már csak Ninával hajlandó beszélni. Akadtak itt legjobb barátnők akikkel képes volt félórát traccsolni, a páciens ötéves volt és az ovis szerelméről beszélgettek. De voltak itt tízéves kaszanovák is akik csokival lepték meg mikor felgyógyultak.

- Még jó, hogy gyerekorvos lett.- néztem rá kétségbe esetten mire nevetni kezdett.


Sziasztok!

Ha tetszett, vagy ha nem jelezzétek kérlek. 😊

Hamarosan forduló ponthoz érünk a történetben.

Szavazhattok, hogy szomorú vagy boldog vége legyen.

😥💔〰😍❤

Mindkettőre vannak ötleteim. Gondolkodtam egy második évadon is. A minap jó kis ötleteim támadtak.
Szóval ne fogjátok vissza magatokat, nyugodtan írjatok, kérdezzetek, nem harapok.

Puszi❤❤

Érted bármit...

Elmúlt négy mikor még bementem a kis Jeffhez és Joshhoz is. Jeffnek megterveztük az antibiotikum kúráját és átadtam a  szanatóriumról szóló papírokat is. Beszélgettem vele pár percet, megígértem neki, hogy valamikor bejövök hozzá. Majd bementem Joshhoz is, aki még rosszabbul lett a nap folyamán így elkezdtem aggódni. Próbáltam nem mutatni , nem akartam megijeszteni az anyukát de nem hagyhattam figyelmen kívűl a nagy romlást, viszont amíg nincsenek meg az eredmények nem tudok neki semmit mondani és a tesztek eredményei csak holnap lesznek meg. Próbáltam az anyukába lelket önteni Josht pedig bátorítani, a fiú erősebbnek tűnt, nyugodtan hallgatott végig, míg az anyukája el is sírta magát, mintha máris temetné egy szem fiát...nem szeretem mikor a szülők elhagyják magukat mert a gyereket ez összezavarja, és ők is elbizonytalanodnak.

Miután végeztem a gyerekeknél az ügyeletes szobába mentem vissza, és elkezdtem átöltözni.


Tom szemszög...

Mikor a kórházhoz értem a hármas gombot nyomtam meg a liftben és ahogy felértem körbe pillantottam. Baromi rég jártam már itt, így a nővérpulthoz mentem.

- Jónapot.

- Jónapot uram, miben segíthetek? 

- Én Sabrina Williams doktornőt keresem.

- Esetleg egy beteg hozzá tartozója?

- A vőlegénye vagyok.- mosolyodtam el.

- Ohh...a folyosó végén jobbra az utolsó ajtó.- mondta zavartan de közben mosolygott.

- Köszönöm. - mosolyogtam vissza majd elindultam a folyosón és ahogy az említett ajtóhoz értem kopogtam.

- Szabad.- hallottam hangját így benyitottam.- Rose, mindent bevittem a gépbe, és a kórlapokon mindent feljegyeztem a kezelésekkel kapcsolatban, de ha gond van hívjatok csak. - mondta háttal nekem, épp a gépbe pötyögött valamit.

- Igenis főnök.- vékonyítottam el a hangom mire rögtön megfordult és mikor meglátott elnevette magát.

- Te dilis..- állt fel majd a nyakamba vetette magát.- Hiányoztál.

- Te is nekem gyönyörűm.- simogattam haját majd belöktem az ajtót és megcsókoltam.

- Milyen filmet néztél ki?

- Természetesen egy romantikus komédiát így mehet majd a nyáladzás a főszereplő felsőtestére.- forgattam a szemem.

- Hé...engem csak a  te felsőtested izgat..- nézett rám sértődötten majd elfordult és a szekrényhez lépett így gyorsan betérdeltem mögé és elővettem a  gyűrűt. Mikor megfordult felsikkantott picit majd szívére tette kezét.- Mit csinálsz?

- Igaz, lehetne romantikusabb is de felül tudnám múlni a tegnap estét? Nem hiszem. Próbáltam találni egy legalább olyan gyönyörű gyűrűt mint te, hogy méltó legyen hozzád de nem is tudod, hogy ez milyen nagy feladat. Egész délután az ékszerboltokat jártam, pontosabban négyet jártam be, remélem tetszeni fog. Mond Sabrina, hozzám jönnél feleségül?- kérdeztem mire mosolyogva bólogatott mire kivettem a  dobozból a  gyűrűt és először lehúztam a  kulcskarikát majd felhúztam a gyűrűt. A kulcskarikát beraktam a kis dobozba majd megpusziltam gyűrűs ujját és felálltam, hogy megcsókolhassam.

- Őrülten szeretlek..- nézett szemembe majd a gyűrűre.- Egy vagyon lehetett.

- Azzal ne törődj, különben is megspóroltunk egy csomó pénzt a lagzin.- mondtam mire felnevetett.- Csak ezért a hangért élek.- néztem mélyen szemébe és már épp megcsókoltam volna mikor kinyílt az ajtó.

- Ohh, zavarunk esetleg?- lépett be két pasas.

- Dehogy, igazgató úr, Peter, mi csak épp...

- Megkértem a kezét, két nap alatt másodjára.- néztem rájuk mosolyogva.

- Akkor minden bizonnyal ön lehet Tom, hallottunk már önről.- mondta a magasabb öltönyös. - dr. McAdams vagyok, a kórház igazgatója.

- Nagyon örülök. Tom Davis.- fogtam vele kezet.

- Én pedig Peter vagyok, szia, már sokat hallottam rólad.

- Én is rólad, örülök hogy végre találkozhattam veled.

- Hát még mi hogy örülünk.- vigyorgott  Peter mire Nina odanyújtotta bal kezét neki hogy megcsodálhassa a gyűrűt.- Szép darab Tom, ízléses és csinos, pont mint az ara.

- Köszönöm.- mondta Nina.

- Őszintén gratulálok Sabrina, mikor lesz a  nagy nap?

- Szeretnénk még mielőtt Tom visszamegy a bázisra így egy hónapon belül egy kis esküvőt tartunk csak. Nem kell a felhajtás, a lényeg, hogy mi ketten ott legyünk.- mosolygott az én kis menyasszonyom.

- Ez így van, sosem értettem mire fel kell több száz fős esküvőt tartani. Úgyis mindenki fél holtra issza magát és semmire sem emlékszik a lagziból meg a szertartásból.- mondta az igazgató.- Különben nagyon hálás vagyok, hogy bejött, ígérem ezután tényleg békén hagyjuk.

- Szerencsére Tom megérti.

- Maximálisan. - erősítettem meg előző kijelentését.

- Azonkívűl bármikor szívesen jövök ha szükség van rám, kivéve az esküvőm napján. - nézett rám mosolyogva majd Peterhez lépett. - Peter, van két beteg. Jeffrey a tüdőgyulladással és Josh akiről még nem derült ki, hogy mi a baj, ha megérkeznek a leleteik felhívnál holnap? Szeretném tudni mielőtt még beszélsz velük.

- Hát persze, ez a legkevesebb a mai napért. Most szerintem menjetek csak, élvezzétek a szabadságot.

- Köszönjük.- mondtam míg Nina öltözött .

- Különben nagyon szerencsés fiatalember maga. Sabrina remek munkát végez itt, biztos vagyok benne hogy társnak sem utolsó.- hajolt közelebb az igazgató aki csak pár évvel lehet idősebb mint én.

- Sabrina csodálatos nő, ehhez kétség sem fér.- pillantottam rá aki épp akkor nézett rám és elmosolyodott.

- Mehetünk is.- mondta.

- Akkor viszlát .- köszöntem miközben megfogtam a  kezét.

- Viszlát.- köszöntek egyszerre mi pedig boldog mosollyal az arcunkon hagytuk el a szobát és haladtunk végig a  folyosón.  A nővérpultnál még Nina megállt elmondani azt amit nekem is elmondott mikor beléptem és jött is a lifthez, hogy végre együtt lehessünk. Alig vártam már.

Miután taxival mentem a kórházba Nina autójával mentünk tovább, Én vezettem, ő megcsak a gyűrűt nézegette.

- Olyan szép..- mondta halkan majd rám nézett.

- Boldog vagyok hogy tetszik. Viszont édesem, anyádnak mikor mondod el hogy nem akarsz nagy felhajtást  és csak egy mini esküvőt tartunk.

- Még gyűjtöm az erőt, tudod milyen.

- Igen, ezért kérdeztem.- nevettem.

- Mi van ha megutál érte?

- Megutálni nem fog, a lánya vagy , mindennél jobban szeret, ezért is próbál ennyire védeni.

- Ő úgy fogja felfogni mintha ezzel elárulnám. Emlékszem Lena esküvőjét is ő hozta össze és folyton mondogatta, hogy milyen jó lesz ha az én esküvőmet együtt szervezzük.

- Biztos nem akarsz olyan nagy esküvőt? Miattam nem kell sietni.

- Nem...vagyis, szeretnék a feleséged lenni, és tudod, hogy sosem voltam az a tipus aki odavan a felhajtásokért. Mindig elszúrtam valamit, vagy leettem magam, vagy orra buktam több száz ember előtt..

- Ohh igen, az a suli buli jó volt.- nevettem fel.

- Örülök hogy te élvezted, én nem annyira. Rólam beszélt a suliban mindenki egy hétig és röhögtek bárhol megláttak.

- Ezért te bent gubbasztottál a termekben minden szünetben.

- És te ott gubbasztottál mellettem és hallgattad a siránkozásomat.- nevetett halkan majd combomra csúsztatta kezét. Mindig mellettem voltál, hogy is tudnám ezt a sok évet viszonozni..

- Maradj mellettem életünk hátralevő részében, ez bőven elég.- mondtam mire bólintott.

- Ez a  legkevesebb.- simogatta combom. 

Mi többet kívánhatnék nála?


Nina szemszög...

A moziban Tom végig fogta a kezem és simogatott. Jókat nevettünk a filmen de azért volt egy jelenet ami elég meghatóra sikeredett. Kézen fogva jöttünk ki a teremből majd indultunk az étterembe. Elég sokat gondoltam anyáékra és az esküvőre és mindig arra jutottam, hogy ez az én életem. Nekem kell döntenem, mégha a döntésem másoknak nem is tetszik, most már elkell engedniük és hagyniuk kell, hogy ténylegesen én hozzam meg az életemre vonatkozó döntéseket. Anya eddig mindig befolyásolt, amit ő vélemény nyílvánításnak tartott az rábeszélés volt és nagyon sokszor el is érte a célját, úgy döntöttem ahogy neki is kedvezőbb volt. De ennek vége. Most már Tomra is gondolnom kell és úgy dönteni ahogy az kettőnknek jó, figyelmen kívűl kell hagynom minden külső hatást.

Miután otthon kiszálltunk a kocsiból Tomra támaszkodtam, fájt a talpam az egésznapos mászkálástól. Mikor egyhuzamban dologozom észresem veszem, hogy, hogy elfáradok de most, hogy kihagytam pár napot elég megterhelő volt, mi lesz velem egy hónap múlva?

A házba belépve felkapcsoltam a lámpát és mindenhol rózsaszirmok voltak. Beljebb sétálva folytatódott a szirom tenger így hátra néztem rá mire csak mosolygott.

- Mindjárt jövök, te addig vedd le a cipőd.- nyomott egy puszit arcomra és a háló felé rohant. Gyorsan kibújtam a cipőmből és a kabátomból majd a helyükre tettem őket és belenéztem a tükörbe. Megigazgattam a hajam majd levettem a  pulóverem is.

- Jöhetsz édes.- hallottam hangját így elindultam a hálóhoz és mikor benyitottam elakadt a  szavam. Hatalmas gyertyák égtek az egész szobában.

- Honnan van ez a  sok gyertya?

- Vettem őket napközben, haza jöttem szépen elheyeztem őket és érted mentem. Tetszik?

- Nagyon romantikus, a rózsaszirom és a gyertya, annyira édes vagy, sosem gondoltam hogy te ilyen romantikus tipus vagy.

- Érted bármit.- húzott magához és megcsókolt.


Másnap délelőtt egy hosszú hétfő elé néztünk. Megbeszéltük Tommal, hogy elmegyünk anyáékhoz és Lenáékhoz is beugrunk illetve hívta Adam, hogy érdeklődjön felőlünk így vele megbeszélte, hogy szerdán meglátogatjuk őket, hogy még valami kis ajándékot is tudjunk venni a picinek.


Tom szemszög...

Ahogy Nina szülőházához megérkeztünk kicsit eluralkodott rajtam a szorongás, tudtam hogy nem lesz egy könnyű menet, de Lenáék legalább megértették és támogatnak minket. Nina anyukája, Miranda viszont nem lesz olyan egyszerű eset...

- Édesem tudod , hogy minden rendben lesz.- fogta meg kezem az ajtó előtt.

- Tudom hát persze...- indultunk el az ajtó felé ami még azelőtt kinyílt, hogy odaértünk volna és Miranda tárt karokkal fogadott minket, vagyis a lányát. Sabrina megölelte majd az apját is mire az hozzám lépett.- Mr. Williams, örülök, hogy látom.

- Tudod hogy a nevem Jake, szólíts csak úgy..- fogott velem kezet.

- Rendben. Mrs. Williams, hogy van?- néztem az anyukájára.

- Jól vagyok Tom, köszönöm, gyertek be .- állt el az ajtóból így Nina kezemet fogva lépett be a házba. Megrohamoztak az emlékek, olyan sokat lógtunk itt Ninával, akárhova csak néztem emlékek voltak. Akkoriban Miranda és Jake olyan volt nekem mintha  a második szüleim lettek volna, most viszont úgyérzem, nem is Jake, de Miranda elutasít, nem tart elég jónak a lánya mellé.- Nahát kislányom látom kaptál igazi gyűrűt is.

- Kételkedtél benne szívem? Tudjuk, hogy Tom hagyománytisztelő fiatalember.- mondta Jake.

- Ha hagyománytisztelő lenne akkor először téged keresett volna meg, hogy megkérje a lányod kezét, bizonyítva, hogy tud róla gondoskodni.

- Mond anya, mégis mi lenne a bizonyíték? Egy részletes kimutatás a bankszámlájáról?- kérdezte Nina.

- Ne kapd fel a vizet, lányom, csak úgy mondtam.- nézegette a gyűrűt majd láthatóan elhúzta a száját.

- Megteszi ha nincs szebbre pénze.- mondta Miranda . Nina rám nézett majd átkarolta a derekamat.

- Én imádom, szerintem gyönyörű.- nézegette a gyűrűt.- Ahogy a kulcskarikát is szerettem.

- Szerintem is szép, és elegáns, mint a lányunk, mit akarsz még Andie?- nézett feleségére Jake.

- Jól van, jól van, gyertek, üljünk le, igyunk egy kávét.- mondta és már indultam volna mikor Nina kezemet fogva tartott ott. Egy lépést sem tett. Anyjára nézett és vett egy mély levegőt.

- Nem maradunk, csak azért jöttünk, hogy elmondjuk egy hónapon belül megtartjuk az esküvőt.

- Micsoda? Ennyi idő alatt nem lehet esküvőt szervezni, erre még én sem vagyok képes..

- Nem is kell anya, hogy képes legyél, ugyanis kis esküvő lesz, Tom, én, ti, ha eljöttök, Lenáék és néhány közeli barát. Maximum húszan leszünk, és az esküvő után egy étteremben fogunk megvacsorázni. nem lesz hét világra szóló lagzi..

- Ez nem így meg...üljünk le, beszéljük meg.

- Anya, nem tudsz ezen változtatni, a döntést meghoztuk.

- Nem mondhatod komolyan, nem szúrhatod el az életed most mikor sínen vagy, kislányom, gondolkodj már kérlek szépen, most teljesen elvan ködösödve az agyad de egy pár hét vagy hónap múlva majd képes leszel tisztán látni mindent és akkor rájössz, hogy így nem lehetsz boldog.

- Szeretem Tomot, és nem fogom meggondolni magam. Most megyünk is, csak ezért jöttünk. Emésztgessétek csak és majd szólunk ha megvan a  végleges  időpont és majd várjuk a  válaszotokat.

- Én ott leszek kicsim.- mosolygott Jake.

- Köszönöm apa.

- Jake, mellettem kellene állnod.

- Én a lányom boldogsága mellett állok. Ismerjük Tomot, tudjuk milyen rendes ember, soha semmi probléma nem volt vele, és mindig is tisztelte, szerette és támogatta a lányunkat, hát mégis mi kell ennél több neked? 

- Te is tudod, hogy Nina ennél többet érdemel, ő orvos, könyörgöm.

- Kislányom, menjetek csak, és majd beszélünk.- mondta Jake majd feleségére nézett.- Te meg szállj magadba egy kicsit.- mondta majd velem kezet fogott, Ninát pedig megölelte és elvonult.

- Akkor szia anya.- fogta meg kezem Nina és húzott maga után.

- Viszlát ...Mama..- nyögtem be majd átkaroltam Ninát aki erőteljesen próbálta visszafojtani a  nevetést de ahogy kiléptünk az ajtón kitört belőle és belőlem is . Csak magához ölelt és megcsókolt.

- Te vagy az én emberem.- nézett szemembe.

- Tudom...  Ugyan a te szüleid, jobban mondva anyukád nincs oda értem de tudom hogy anyámék imádnának téged, régen is szerettek, de most még jobban kedvelnének.

- Annyira sajnálom, hogy nem lehetnek itt.

- Kijönnél velem a temetőbe? Szeretnélek téged azért megmutatni nekik.

- Természetesen, most  megyünk?

- Igen, ha jó?

- Tökéletes, útközben veszünk virágokat és bort.

- Szívem, anyámék már nem tudnak koccintani.

- A bor magunknak kell otthonra, hogy elfelejtsem anyám savanyú ábrázatát.- mondta mire csak nevettem . Ez az én Sabrinám.

Egész életemben...

Sziasztok!
Megjöttem az új résszel, most tovább tartott egy kicsit, eléggé összecsúsztak a napok.
Nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után, jöhet minden, negatív , pozitív, építő kritika.


Nina szemszög....

Az este mondhatni jól sikerült. Édesanyám beszólásaitól eltekintve tökéletes volt minden és még menyasszony is lettem. Tom ahogy felhúzta a kulcskarikát az ujjamra csak velem foglalkozott, simogatott, ölelgetett, puszilgatott, egy pillanatra sem eresztett el ami nagyon jó érzés volt. Alig vártam, hogy elinduljunk haza.

A kocsiban  végig dalolásztam Tom pedig csak mosolygott rajtam, imádom azt a mosolyát, ahogy rám néz és csillog a szeme. Haza érve miután leparkolt kinyitotta nekem az ajtót majd segített kiszállni. Kézen fogva sétáltunk a házig majd ahogy beléptünk oda magához húzott és megcsókolt.

- Erre vártam mióta megérkeztünk a nővéredhez.- mondta mire felnevettem. - Szeretlek Nina.

- Jaj Tom , én is, annyira nagyon szeretlek.- simogattam nyakát.

- Mond csak kicsi menyasszonykám, mihez lenne kedved?

- Ezt komolyan megkérdezted?- dobtam le kabátom mire nevetve felkapott és a hálóba indult.- Ezzel nem erőlteted a lábad?

- Nem, ne aggódj értem.- fektetett le az ágyra majd lassan fölém kerekedett és megcsókolt.

Az elmúlt egy évem elég mozgalmas volt. Greg majd Ben és Tom... annyi minden történt velem. Egy évvel ezelőtt még nem is gondoltam, hogy hamarosan gyűrű kerül az ujjamra, főleg azt nem hittem hogy Tom lesz az aki az ujjamra húzza. Soha eszembe sem jutott, hogy egy nap Tom felesége leszek és most itt vagyunk. Mindennél jobban szeretem őt és már nem is tudnám mással elképzelni az életemet csak vele. Mindig is tudtam, hogy mi amolyan lelkitárs félék vagyunk. Tom mindig megtudott vígasztalni, ha szomorú voltam elég volt vele öt perc és biztos jobb kedvem lett. Mindenben segített és támogatott de azt sosem gondoltam, hogy így is működnénk , pedig úgy tűnik mégis, csak talán megkellett érnie a dolognak, felkellett nőnünk egymáshoz.

A karjaiban tart, hátulról ölel én pedig a kulcskarikát nézegetem amit az este az ujjamra húzott. Tudom, hogy vesz nekem egy igazi eljegyzési gyűrűt de ezt is megtartom, mert mégis csak ez került először az ujjamra. Nem is várom el, hogy vagyonokat költsön a gyűrűre, nekem ez nem számít.

- Mire gondolsz egyetlenem?- simogatta arcom miközben felkönyökölt.

- Fura dolog a szerelem..

- Hogy érted?

- Nos van akinél csak úgy fellobban, rögtön tudja, hogy szerelmes, van aki hisz az elsöprő szerelemben és mégsem adatik meg neki soha, és vannak az olyanok mint én és te, olyan sok hosszú év kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk, hogy  lángra lobbanjon a  szerelem köztünk.

- Igen, tényleg különös dolog ez. Évekig szerettelek, szüntelenül majd úgyéreztem ideje feladni, de nem tudtam, ez az érzés sokkal erősebb volt nálam, mindig is. Nem tudtam lemondani rólad.- simogatott mire csak közelebb húztam magamhoz.

- Tom, vegyél feleségül amint lehet.

- Hogy érted? Nem akarsz szép nagy esküvőt vedégekkel, fogadással, virágokkal, hintóval és a többi ilyen szuper cuki és giccses marhasággal?- nézett rám kérdőn mire amolyan "normális vagy?" nézéssel néztem rá. Csak nevetett.

- Nem akarok mást csak, hogy te állj mellettem és két tanú mögöttünk. Ha ez megvan már tökéletes lehet. Én nem akarok felhajtást, csak te, én és a barátaink, szűk baráti kör, csak ennyi, mielőtt visszamész a bázisra.

- Rendben.- bólogatott miközben mélyen szemembe nézett.- Amit csak akarsz, bármit megteszek neked.- simogatta kezem majd összekulcsolta ujjainkat.

- Együtt amíg csak élünk?

- És azután....Örökkön örökké, a halál nem választ el tőled, én hozzád tartozom Sabrina.

- Tudom..- nyeltem nagyokat majd megcsókoltam és hozzá bújtam. Szorosan ölelt magához én pedig majdnem elsírtam magam. Miközben gyengéden simogatta a hátam lehunytam a szemem és próbáltam könnyeimet visszatartani.- Ahogy én is hozzád..- pusziltam meg mellkasát és nyeltem nagyokat.- Bárhova is sodorjon az élet tőlem, én mindig itt leszek neked, haza várlak, sosem foglalhatja el a helyed senki..- néztem szemébe. Észrevette a könnyeket és rögtön végig simított az arcomon.

- Gyönyörűségem, nincs erő ami vissztarthatna ha arról van szó, hogy hozzád hazajöhessek.  De ha mégis úgy alakulna, hogy elszólít a sors tőled, ha halál híremet kapnád, kezdj új életet valaki mással. Ha én már nem is lehetek veled, add meg másnak az esélyt, hogy boldoggá tehessen téged.

- De ígérd meg, hogy minden erőddel küzdeni fogsz értem.

- Egész életemben..- bólintott majd gyengéden megcsókolt.- Nem akarom ezeket a könnyeket a szemedben látni, mosolyogj, boldognak akarlak látni.

- Oké..- öleltem át majd lehunytam a  szemem és hagytam, hogy elnyomjon az  álom.



Reggel én ébredtem előbb így kibújtam szoros öleléséből és a konyhába mentem. A kávéfőzőbe vizet és kávét töltöttem majd bekapcsoltam és a hűtőből előpakoltam mindent amire szükségem lehet egy finom omletthez és elkezdtem ügyködni. Próbáltam halk lenni ami többé kevéssé sikerült is de nem eléggé, ugyanis hamarosan két kar fonódott körém.

- Jó reggelt, felébresztettelek?

- Jó reggelt és nem te, az illatok. Éhen halok.- csókolt nyakamba mire felnevettem.

- Na Tom, ezt ne, ez csikiz.- kacarásztam mikor harapdálni kezdett.

- Jól van, mi a terved mára.

- Arra gondoltam, elmehetnénk bevásárolni, aztán csinálhatnánk valamit együtt.

- Jól hangzik.- bújt nyakamba azonban ekkor megszólalt a telefonom.

- Egy pillanat édes.- nyúltam a mobilomért majd fülemhez emeltem.- Itt Sabrina.

- Nina, szia , Peter vagyok.

- Szia Peter.

- Azért hívlak mert szükségünk lenne rád. Tudom, hogy szabadságon vagy de ha betudnál jönni pár órára nagyon hálás lennék neked.

- Nos, egy pillanat.- mondtam majd mellkasomra szorítottam a telefont.

- Bekell menned?- nézett rám nagy szemekkel Tom.

- Igen, csak pár órára, biztos nagy gondban vannak mert az igazgató azt mondta, csak akkor hívnak. Tudja miért vagyok ilyen sokáig szabin, elhalaszthatjuk a mai napot?

- Édesem, orvos vagy, azthiszed nem értem meg? Neked a gyógyítás az életed így ha szükség van rád menj csak, csak vigyél be a városba engem is.

- Szeretlek.

- Tudom.- mosolygott.

- Peter, itt vagyok, úgy egy óra múlva ott vagyok csak befejezem a  reggelit, az úgy jó?

- Tökéletes és tényleg nagyon hálás vagyok neked.

- Ugyan, akkor majd találkozunk.- mondtam majd letettem és elővettem két tányért.- Azért megreggelizünk.- mondtam mire Tom mosolyogva bólogatott. Elővettem két bögrét is majd kitöltöttem a kávét. A kórházba beérek tíz perc alatt így azért kapkodni nem kell.

- Peter az igazgató, vagy nem?

- Nem, csak az osztályvezető, vagyis az új osztályvezető a vén kecske helyett. És talán mondtam már, nem emlékszem, de az igazgató szeretné ha betanulnék Peter mellett és a helyettese lennék.

- Komolyan? Édesem, ezt nem is mondtad még. Ez nagy dolog, annyira büszke vagyok rád.

- Nem tudom vállalom-e.

- Természetesen vállalod. Miért ne vállalnád, ez nagyon nagy dolog, és ha az igazgató téged kért meg annak oka van, tudják hogy mennyire rátermett vagy, nagyon is jól végeznéd a munkádat.

- Tényleg így gondolod?- tettem elé a tányért majd leültem vele szembe.

- Hát persze.- simogatta kezem.

- Akkor majd még átgondolom, de sokat jelent amit mondtál.

- Tudod mit, amíg a  kórházban vagy én bevásárolok, és este elmehetnénk moziba majd vacsorázni, mit szólsz?

- Remek ötlet, alig várom.

- Akkor megnézem milyen filmeket vetítenek.

- Nem lesz megterhelő a lábadnak.

- Nem tündérkém.

Reggeli után együtt lezuhanyoztunk majd felöltöztünk és indultunk is. Tom még a  kórház előtt kiszállt így oda már egyedül mentem. Miután leparkoltam a lifthez indultam és megnyomtam a  hármas gombot. A liftből kiszállva rögtön megláttam Rosie mosolygós arcát a nővér pultban.

- Már hiányoztál, itt őrültek háza van.

- Nagyon sok a  beteg?

- Eléggé, ráadásul a  kis Jeffrey visszaesett, tüdőgyulladás, elég rossz állapotban van.

- Istenem...

- Folyamatos láz, és csak alszik. Nagyon rosszul van de mikor ébren van téged keres.

- Bemegyek hozzá csak átöltözöm.

- Mindjárt viszem a többi beteg kórlapját.

- Köszönöm Rosie, Peter bent van az irodában?

- Igen.

- Bemegyek hozzá.- mondtam majd elindultam az iroda felé. Kopogtam majd hangját meghallva benyitottam.- Szia Peter.

- Szia Nina, de jó, hogy tudtál jönni.

- Ez csak természetes.

- Nos, tudom, hogy a barátod rövid ideig lesz itthon így még jobban értékelem.

- Most már vőlegényem.

- Tényleg? Gratulálok. Muti a gyűrűt.

- Az még nincs, tegnap este kérte meg a kezem de elég spontánra sikerült így csak egy kulcskarikám van de komolyan mondom sokkal jobban tetszik mint egy gyémánt gyűrű. Bár biztos kapok egy igazi eljegyzési gyűrűt mert Tom ilyen értelemben nagyonis hagyomány tisztelő...

- És mikor lesz az esküvő.

- Még mielőtt visszamegy a bázisra, szóval egy hónapon belül.

- Nem aprózzátok el, de gratulálok, nagyon örülök, hogy boldog vagy. Greg után megérdemled. - mosolygott rám. Peter az egyik akivel elég közelállunk itt, ő volt a vén kecskén kívül az akitől a legtöbbet tanultam így eleinte sok időt töltöttünk együtt, műszakokat húztunk le így közel kerültünk egymáshoz, az egyik legjobb barátom lett mondhatni Tom és a lányok után.

- Mi a helyzet itt?

- Két embert átkellett engednem egy kicsit a sürgősségire mert ott lebetegedtek. Van egy visszatérő betegünk...

- Jeffrey, tudom Rosie mondta. Szegénykém...

- Azonkívűl most van valami vírus ami több gyerkőcöt is megfertőzött , és kiszáradással hozták be a szülők őket.

- Akkor átöltözöm és körbe megyek.

- Meddig tudsz maradni?

- Meddig maradjak?- mosolyogtam rá.

- Műszak végéig?- kérdezte félve.

- Megbeszéltük.

- Megmentettél.- mondta mire csak vállamra vettem a  táskámat és elindultam az ügyeletes szobába ahol gyorsan átöltöztem. Közben Rosie is megjött a kórlapokkal így elindulhattam a betegeimhez. Jeffrey volt az első akit meglátogattam. Az anyukája a széken ült mellette és egy mesét olvasott neki.

- Jó napot.- köszöntem.

- Jaj Nina, de jó, hogy itt van, Jeff csak önt kereste, másnak nem is akarta hagyni hogy megvizsgálja...

- Nyugodjon meg Alice, itt vagyok.

- Tudom, hogy szabadságon van..

- A betegeim mindig számíthatnak rám. - mentem közelebb majd végig simítottam Jeff kezén.- Mi újság nagyfiú, hogy érzed magad?

- Fáradt vagyok.- válaszolt halkan a kisfiú.

- Tudom kis barátom de feltudsz ülni, megvizsgállak, jó? Segítek, gyere.- karoltam át hátát.- Alice tartsa meg, kérem.

- Nagyon fáj a  fejem.- panaszkdott Jeff.

- Tudom drágám, de ne félj túl leszel ezen is.- simogattam haját.

- Miért jött elő ismét, alig hogy kigyógyult az előzőből.

- Tudom de a kórtörténetét tekintve egyáltalán nem meglepő. A gyermekkorában végzett májátültetés miatt lehet. Akkoriban nagyon legyengülhetett a szervezete és sajnos azóta sem tudott megerősödni ezért mindent elkap a  kortársaitól. Kapja a vitaminokat ugye?

- Persze, mindennap...

- És hogy kezdődött?

- Először csak köhögött és hőemelkedése volt így elvittem az orvoshoz, ő felírt valami köptetőt amitől nem javult, talán csak rosszabb lett. A láza egyre magasabb lett és minden erejét elvesztette. Délelőtt vettek tőle mintákat de azt mondták csak késő délután lesz eredménye.

- Amint megkapom mondom mi a  helyzet. De több mint valószínű, hogy ez bakteriális tüdőgyulladás, mint az előző is volt. Alkalmazni fogjuk az antibiotikumos kezelést, ahogy legutóbb is viszont Alice én ajánlanék önnek egy helyet.

- Milyen helyet?

- Ez a hely amolyan tüdőgyógyászat, egy szanatórium, ahol leginkább olyan betegek  vannak mint Jeff is. Ott felerősödhet a  szervezete, talán annyira, hogy nem is tér vissza többet. Nagyon szép a hely és nagyon kulturált is, remek szakemberek dolgoznak ott. Talán egy próbát megérne.

- Megbeszélem Jimmel.

- Persze ez csak természetes. Hisz nem egy hetes kúráról van szó.

- Mégis milyen időtartam ez?

- Két-három hónap, a pácienstől függ. De utána nézek és kinyomtatom , később behozom, rendben?

- Nagyon köszönöm.

- Na kisöreg, most megkell még néznem néhány beteget de még visszajövök hozzád, rendben?- simogattam Jeff haját.

- Igen, addig alszom egy kicsit.

- Nagyon jól teszed, legalább megerősödsz egy kicsit, szeretném ha rendesen ebédelnél. - álltam fel majd a kórlapokat magamhoz véve integettem neki majd eljöttem.

- Miután körbe jártam az öt vírusos beteget jól megmosakodtam a  bacik ellen és az ügyeletes szobába mentem majd rákerestem a szanatóriumra amiről Alicenek beszéltem. Közben megcsörrent a  telefonom, tudtam, hogy Tom lesz így mosolyogva vettem fel.

- Szia..

- Szia életem, hány életet mentettél eddig?

- Nem olyan vészes a helyzet.

- Meddig maradsz?

- Ötig, nem gond?

- Nem persze, majd oda megyek érted és onnan megyünk a moziba.

- Remek.

- Most végeztem a  vásárlással, béreltem egy kocsit az itthon töltött időre így nem kell neked fuvarozni ha dolgom van.

- Rendben, mit csinálsz amíg nem leszek otthon?

- Talán készítek valami meglepit neked estére.

- Szeretem a meglepiket...

- Tényleg, én nem így emlékszem.- nevetett.

- Attól függ milyen meglepetés.- mondtam és pont akkor nyitott be Rosie.- Most mennem kell drágám, később beszélünk, jó?

- Hát persze, szeretlek.

- Én is szeretlek, szia.- mondtam majd kinyomtam és Rosera néztem.

- Ragyogsz.

- Tényleg?

- Tényleg, olyan jól nézel ki.

- Talán mert boldog vagyok, azt mondják az megszépíti az embert.

- Akkor a következő beteged nagyon boldog lehet mert egy nagyon helyes fiatal ember vár rád az ötösben.

- Mi a baja?

- Influenza.

- Jövök.- mosolyogtam  rá majd indultam is. Ahogy a vizsgálóba értem egy tényleg helyes fiú és az anyukája vártak rám.- Szép napot, a nevem dr. Williams de a betegeim csak Ninának hívnak, te vagy Josh?

- Igen, én.

- Ön pedig Mrs. Parker?

- Igen, üdvözlöm.- bólintott és fogtunk kezet.

- Mi a panaszod Josh?- kérdeztem miközben megmostam a kezem.

- Rosszul vagyok, fáj a  fejem és a hátam , a karom. Semmihez sincs erőm, és ma elájultam.

- Elájultál? Azt mondták influenzás vagy..- néztem az anyukájára.

- Igen mert erre gyanakodtam az izom fájdalmak és a fej fájás miatt.

- Rendben, megvizsgálom a kis beteget..- mosolyogtam Joshra.

- Anya kimész?- kérdezte mire az anyuka meglepődve nézett rám. Én csak mosolyogva bólintottam mire ő megfogta táskáját és kiment miután becsukta az ajtót Josh rám nézett.

- Van valami baj Josh?

- Nem, nem csak anya nem tudja de többször is hánytam mostanában.

- Miért nem mondtad el neki?- néztem szemében miközben a nyakát tapogattam.

- Nem akartam, hogy jobban aggódjon.

- Ez nagyon kedves tőled de ő az anyukád, tudnia kell mi történik veled mert csak úgy tud segíteni. Hány éves vagy?

- 13, és maga?

- 27 éves vagyok..- mosolyogtam rá.

- Nagyon szépnek tetszik lenni.

- Tegezz nyugodtan és köszönöm. Húzd fel a  pólód.- mondtam majd fülembe helyeztem a  sztetoszkópot és a tappancsot hozzá érintettem mellkasához mire megugrott.- Bocsi, hideg?

 - Kicsit. De nem baj kibírom.- mondta mire rámosolyogtam majd hátához léptem s ott is meghallgattam de nem sokra jutottam.

- Josh, mindjárt hívok egy ápolónőt aki vért vesz majd tőled, abból pontosabb információkat kaphatunk. Bent kell maradnod amíg a vizsgálatokat megcsináljuk , jó?

- Igen, te csinálod őket?

- Nos, nem biztos, tudod én hivatalosan szabadságon vagyok, csak helyettesíteni jöttem ma be, holnap nem dolgozom, de telefonon tartom a kapcsolatot a kollégámmal aki nagyon jó szakember és vigyázni fog rád.

- Kár, te nagyon szimpatikus vagy.

- Te is az vagy, most megyek beszélek anyukáddal és jön a nővérke aki pillanatok alatt megszabadít egy kis vértől, jó?- mosolyogtam rá.

- Jól van.- feküdt le az ágyon. Elég rosszul nézett ki de nem akartam hogy feleslegesen aggódjon.

- Csak influenza, ugye?- kérdezte az anyuka ahogy kiléptem.

- Nem, ez nem influenza, én még nem tudom pontosan, bent kell tartanunk és vért veszünk tőle amiből majd több derül ki. De láza nincs, a szív hang tökéletes, és a légzéssel sincs probléma. Az izom fájdalmak mástól is lehetnek épp ezért végzünk el több tesztet és vizsgálatot, hogy biztosat mondhassunk. Nem okoz gondot az, hogy bent tartjuk, ugye?

- Nem, dehogy, ő még örül is neki, hogy nem kell iskolába mennie.

- Josh azt mondta mostanában többször is hányt csak nem akart szólni önnek, hogy ne aggódjon. Ez lehet étel érzékenység vagy allergia is. Van olyan élelmiszer amit rendszeresen kap?

- Tejtermékek, félárú... Nem is tudom..
- Akkor tesztelni fogjuk a tejre és gabonafélékre, hogy érzékeny -e rájuk. Máris szólok a  kollégáknak.

- Ön kíséri végig az itt létünket?

- Nos én szabadságon vagyok, csak helyettesíteni jöttem be, de Joshnak is mondtam, hogy a kollégám nagyon jó orvos és folyamatosan konzultálok vele telefonon. Ha valami gond van természetesen bejövök, de reméljük semmi komoly.

- Rendben akkor hagyom is, bemegyek hozzá, nem szereti a vérvételeket.

- Azt egyik gyerek sem szereti..- mosolyogtam rá majd a nővér pulthoz indultam.

- Rosie, küldj valakit az ötösbe a fiatalemberhez, lekell venni a vért a kórlapon szereplő vizsgálatokhoz, illetve hívd fel Collinst is, hogy lenne egy kis tesztelés, keressen meg engem.

- Rendben, intézem.- mondta mire csak bólintottam majd az ügyeletes szobába indultam hogy befejezhessem a papír munkát.

Egy kulcskarika...

Nina szemszög...

Mikor Lenához megérkeztünk Tom leparkolt anyáék kocsija mellé majd rám nézett.

- Készen állsz?

- Nem, menjünk haza.- mondtam mire halkan nevetett majd kikapcsolta övét. Felém fordulva végig simított arcomon.

- Drágám..

- Tudom mit mondtál, mégis olyan ideges vagyok.

- Ne légy.- mondta majd kipattant a kocsiból és átsétált az én oldalamra. Kinyitotta az ajtót és nyújtotta a kezét. Ahogy kiléptem a kőre megremegtem. Tom átkarolta a vállam majd a csomagtartóból elővette a bort és a virágot amit útközben vettünk, mert akkor jutott eszünkbe, hogy nem is raktunk el semmit és üres kézzel meg nem akartunk menni, így Kevinnek és apának vettünk egy egy finom bort, Anyának egy csokor virágot, Lenának pedig egy szép plüss macit. Izgatottan fogtam meg az ajándék szatyrot amiben a maci volt. Csendesen indultunk az ajtó felé ahol megtorpantunk.- Jól nézek ki?- kérdezte hirtelen mire elnevettem magam. Közelebb léptem és bele túrtam hajába.

- Nagyon jóképű vagy.- mosolyogtam rá majd megcsókoltam.- És istenien csókolsz.- súgtam ajkai közé mire átkarolta derekam és jobban húzva magához újra megcsókolt.

- Khm...- hallottunk egy hangot mire szétrebbentünk Tommal. Az ajtó nyitva állt és az egész családom ott állt előttünk. Lena vihogva felsikított majd Tom nyakába vetette magát.

- Szia Neked is nővérkém.- mosolyogtam majd Kevinhez léptem és megöleltem.- Szia kispapa, hogy vagy?

- Jól hugi. És te? Bár a ragyogásodból ítélve te is hasonlóan jól lehetsz.

- Igen. Jól vagyok Kevin..- néztem szemébe. Ekkor lépett hozzám nővérem akit szorosan megöleltem. Kevin is üdvözölte addig Tomot. Mikor Kevin Lena mellé állt átkarolta én pedig Tomra néztem majd a lépcsőnél álldogáló szüleimre. Tom rám nézett én pedig bele karoltam és beljebb léptünk.

- Jó estét mindenkinek.- szólalt meg Tom.- Mr. Williams..- nyújtotta kezét apámnak aki mosolyogva fogadta azt és miután kezetráztak még megis ölelte Tomot.

- Szervusz fiam, jó téged látni, már évek teltek el mióta utoljára nálunk jártál.- mondta apa.

- Igen, elég rég volt. Mrs. Williams, nagyon örülök, hogy újra láthatom.- mondta Tom mire anya sóhajtott és megölelte Tomot.

- Hogy vagy Tommy?

Jaj, de rég szólítottak így.- nevetett Tom.- Jaj, majd elfelejtettem, ezt önnek hoztam.- mondta miközben a virágot nyújtotta anyának aki elvette azt majd apának is átadta a bort .

- Ez pedig a tiétek, egy kis bor Kevinnek hogy jól bírja a kiképzést.- nevettem. - És ez a tiéd Lena, vagyis inkább a kicsié.- adtam át a macit. Már Tom is mellém állt.- Tom választotta.

- Remélem tetszik?- szólalt meg Tom Apám mellől.

- Jajj, hát ez csodálatosan édes. Köszönöm, köszönjük.- mosolygott nővérem.

- Kit hallunk?- hallottam Nikki hangját majd  megjelent két barátnőm és egyszerre ölelték át Tomot majd ahogy kiölelgették magukat engem is megöleltek.

- Emberek, ugyan mindenki tudja de szeretném bemutatni Tomot mint a páromat. A férfit akit teljes szívemből szeretek.- néztem apáékra . Anya kicsit sajnálkozva nézett ránk.

- Üdv a családban Tom, bár nekem eddig is olyan voltál mintha az öcsém lettél volna.- szólalt meg Lena elsőként majd a többiek is gratuláltak. Miután a nappaliba átmentünk mind helyet foglaltunk, én Tommal a két személyes kanapén a többiek pedig szétszóródtak körülöttünk.

- Láttam, hogy kicsit bicegsz fiam, megsérültél?- kérdezte apa.

- Igen, lábon lőttek egy felderítés során de szerencsére gyorsan helyre jövök, a bicegés is csak a  fájdalom miatt van.

- Na és mi van ha legközelebb nem a lábadon találnak el?- kérdezte anya. Mindenki ránézett, Tom is, én is.

- Ne kezd anya, most jöttünk, ne akard hogy menjünk is.- mondtam mire Tom megfogta a kezem és rám mosolygott.

- Nyugalom, emlékszel, semmi baj, ez csak egy ártatlan, teljesen jogos kérdés.- mondta majd anyára nézett. - Eddig, az elmúlt hat évben megúsztam, remélem, hogy ezután is sikerül .

- Szóval reménykedsz? Ennyi? És Sabrina, aki itthon vár rád?

- Anyaa...

- Na jó, hagyjuk ezt, beszéljünk vidámabb témákról, milyen volt mikor Tom hazajött, mikor megláttátok egymást félévnyi levelezés után?

- Ez az idióta...- kezdtem bele..- Be adta nekem, hogy szerda délelőtt száll le a gépe, de ez nem is volt igaz, kedd éjjel ért haza. És úgy csinált mintha egy betörő lenne. Én meg halálra rémültem mikor hátulról elkapott és magához szorított. De aztán megéreztem az illatát és megszólalt és utáltam mégis minden haragom elszállt. Magához ölelt és ahogy ránéztem , ahogy megláttuk egymást ...minden ami az elmúlt félévben volt semmissé vált és csak az számított hogy végre megölelhetem és láthatom őt. Hallhatom a hangját ...- mondtam. Tom a hátam simogatta majd megfogta kezem.

Mentségemre szóljon, hogy tudjátok mekkora ökör vagyok. Akkor úgy hittem jó poén lesz, végülis az is volt de aztán bűntudatom volt amiért megijesztettem.- mondta Tom mire Lena csak kacarászott.- Lena amúgy nagyon csinos vagy, jól áll neked a pocak, ja és Kevin, neked is.- kacsintott mire mindenki nevetni kezdett.

- Haha, Lena annyira kívánós, hogy minden órában mást akar enni amit el is készítek vagy rendelek de csak pár falatot eszik a maradékot meg valakinek elkell tüntetni..- védekezett Kevin

- Szóval ezért nézel úgy ki mint egy mindenórás?- kérdeztem.

- Na jó, akadjatok le a pocakomról.- sértődött be Kevin.

- Tom, nem is tudod milyen jó, újra boldognak látni Ninát..- nézett ránk Nikki.- Olyan sokáig volt egyedül vagy boldogtalan Greggel így már nagyon megérdemelte, mindketten megérdemeltétek.

- Köszi Nikki.- mondta Tom én meg csak mosolyogtam kezét szorongatva.

- Persze mi végig tudtuk hogy odavagy Nináért..- szólalt meg végre Ana, én már azthittem elvitte a cica a nyelvét.

- Ez tény...már gimis korotokban is tudtam hogy egyszer lesz valami köztetek, bár sokáig húztátok.- mondta lena .

- De megérte várnom..- nézett rám Tom.

A vacsora nagyjából eseménytelenül telt. Viccelődtünk, még apa is beszállt, anya meg persze vágta az arcokat és tette a hangulat romboló megjegyzéseit de kértem Tomot, hogy ne is figyeljen rá. Tudtam, hogy rosszul esik neki, nekem is rosszul esett. Az állandó kételkedés anya hangjában....

- Na és Tom, gondoltál már a jövőre?

- A jövőre? Hogy értve?

- Mit akarsz kezdeni az életeddel? Vagy életed végéig katona akarsz lenni? Ez az életcélod? És a lányom milyen szerepet fog játszani az életedben?

- Nem, nem az , mióta az eszemet tudom az az élet célom, hogy Ninát boldognak lássam.  Tudom talán giccsesen hangzik de ez van. Nekem ő volt az élet célom, és továbbra is ő lesz.

- Hát ez nehezen megy majd, nem igaz? Te több ezer kilóméterre tőle, valami háborús övezetben, hogy működhetne ez? Nem gondolod hogy önzőség lenne magadhoz kötni őt és arra kérni hogy várjon rád, miközben egy másik férfi mellett sokkal boldogabb lehetne? - kérdezte anya mire Tom felpattant. Éreztem már hogy feszült és most robbant.

Úgy működhetne, hogy szeretem és ő is szeret engem.- fakadt ki. - Én tudom, hogy nem lesz könnyű, sőt, valószínűleg baromi nehéz lesz, főleg az első hónapok miután visszamentem de az, hogy Nina velem van, okot ad a harcra, a túlélésre. Az elmúlt hat hónapban csak azért küzdöttem, hogy haza jöhessek. Hogy láthassam és elmondhassam neki, hogy szeretem. Nem vagyok tökéletes, a közelében sem vagyok. Maguk, mint bizonyára minden szülő, egy gazdag, jóképű és sikeres férfit képzeltek Nina mellé. Egy orvost, ügyvédet, tudom is én, akinek legalább két diplomája van, és felveti a pénz. Ne mondják, hogy nem, láttam Ninát felnőni." Kislányom az orvosi a jó választás, igen kislányom. John nagyszerű parti, a szülei az egyik legbefolyásosabb emberek a városban, igen, jól tetted, hogy randiztál vele, gondolj bele milyen életed lehetne mellette." Ott voltam, hallottam, láttam. És igen, én csak egy katona vagyok, civilben informatikus aki nem gazdag. Minden vagyonom az a kis ház amit a szüleimtől örököltem. Nem keresek milliókat egy évben de tisztességesen megélek a pénzemből. Nem tudok luxus körülményeket biztosítani Ninának, de képes vagyok olyan boldoggá tenni őt hogy az ne is érdekelje, hogy hat hálószobához van nyolc fürdő vagy hogy a tripla garázsba befér-e a negyedik autónk. Nekünk ezekre nincs is szükségünk. Nem sértésként, senki ne vegye annak. Én minden jelenlévőt tisztelek és szeretek anyagi helyzettől függetlenül... De mint mondtam nekünk mindez nem kell, és különben is, mikor Nina szemébe nézek nem is látom, hogy valaha is szüksége lenne ezekre. Ez a nő az én legény lakásomból otthont varázsolt, sosem szerettem ennyire haza menni mint most. Van két és fél szobánk, két fürdőnk, egy nappalink és egy konyhánk. Van egy nagy kertünk ahol a gerekeink játszhatnak. Boldogok lehetünk ott is. Nina és én megtudjuk teremteni azokat a körülményeket magunknak amelyek között igazi boldog életünk lehet. Szeretem őt, szeretem mióta ismerem. Az elmúlt években mindenkiben őt kerestem, és ezért nem volt soha kapcsolatom, mert olyan mint ő, nincs még egy. Nina kivételes személy, imádnivaló, intelligens, humoros és független. Én pedig, imádom őt és ha ő engem választ senki kedvéért nem fogom elutasítani. Nem érdekel, hogy ki mit gondol vagy mennyire tart engem. Nem érdeke,l hogy kételkednek-e bennem, amíg Nina szeret és velem akar lenni, nem számít más csak, hogy őt boldoggá tegyem. És esküszöm... itt helyben megkérném a kezét ha  lenne nálam gyűrű.- mondta majd rám nézett.- Szeretlek Nina..

Én is szeretlek téged. - álltam fel és megöleltem. És akkor eszembe jutott valami.- Mindjárt jövök.- mondtam majd kiszaladtam a táskámhoz és elővettem kulcscsomomat. Vissza már egy kulcskarikával érkeztem. A kezébe nyomtam.

- Mi ez?

- Egy gyűrű...- vágtam rá.

- De ...ez egy kulcskarika...

- Igen, amíg nem veszel nekem igazi gyűrűt megteszi..- mosolyogtam.

- Komolyan beszélsz? Képes lennél igent mondani? Még úgyis, hogy csak két napja alkotunk egy párt?- nevetett Tom.

- Azóta szeretlek, hogy a reptéren megcsókoltál. Nem vallottam be magamnak sem, és senki másnak, de akárhányszor csak bele gondolok, egyre egyértelműbb, hogy azóta szüntelenül szeretlek. És mire várnánk? Több mint tizenöt éve ismerjük egymást, nincs ember aki nálad jobban ismerne... És tudom, hogy én sem fogok sok újat megtudni rólad. Úgy ismerjük egymást mint a tenyerünket, nem is értem, hogy nem vettem eddig észre hogy hozzád tartozom... te vagy az igazi..- fogtam meg kezét.

- De én azt terveztem, hogy egy igazi eljegyzési gyűrűvel térdelek le eléd és..

- Egy tizennégy karátos gyémánt gyűrűvel? Ugyan Tom, ha ismersz, tudod, hogy nekem nem a gyűrű a fontos. Ha egy kulcskarikád van, az is boldoggá tesz. Ha meg nagyon ragaszkodsz hozzá vehetsz nekem egy másikat és felhúzhatod azt...- mondtam mire felnevetett majd körbepillantott a jelenlévőkön. Mindenki elképedve bámult minket . Tom egyszercsak letérdelt elém és a kulcskarikát nézegette..

- Még csak beszéddel sem készültem mára..- pillantott rám.

- Nos akkor csak mond ami az eszedbe jut..

- Oké...- köszörülte meg a torkát majd megfogta a kezem.. - Sabrina Grace Williams , te vagy az én jobbik felem, őszintén, mióta csak ismerlek ezt a percet vártam. Hogy letérdelhessek eléd és feltehessek ezt a kérdést. volt egy időszak mikor minden reményem elveszett kettőnkkel kapcsolatban, de szerencsére az égiek mellém álltak és visszavezettek téged hozzám. Nem tudom elképzelni az életem nélküled, egyszerűen nem tudnék mást ennyire szeretni, csak téged. Mond egyetlenem, lennél a feleségem? A világ legboldogabb férfijává tennél ha hozzám jönnél feleségül és megoszthatnám veled az életem hátra levő részét.- simogatta kezem miközben nagyot nyelt.

- Igen, boldogan.- mosolyogtam majd ahogy felhúzta a karikát az ujjamra és felállt a nyakába ugrottam.- Imádlak.- kacagtam.

- Végre, egy lépéssel közelebb az álmomhoz..- súgta fülembe.

- Mi az?

- Családot alapítani és veled megöregedni.- mondta miközben szemembe nézett. Nem is mondtam semmit csak újra megöleltem ő megfelkapott és megpörgetett. - Szeretlek.

- Én nem is tudom melyikük a boldogabb..- hallottam meg Kevin hangját.

- Hát én.- vágtuk rá egyszerre Tommal majd már mindenki nevetett.

- Édesem...boldoggá foglak tenni.

- Tudom Tom, tudom...- simogattam arcát.

- Csókot, csókot, csókot...! - kezdte skandálni Lena, majd beszállt Kevin és a lányok is. Eleget tettünk a kérésnek. Tom derekamat ölelte én meg nyakát és úgy csókoltuk meg egymást.