Egy kulcskarika...

Nina szemszög...

Mikor Lenához megérkeztünk Tom leparkolt anyáék kocsija mellé majd rám nézett.

- Készen állsz?

- Nem, menjünk haza.- mondtam mire halkan nevetett majd kikapcsolta övét. Felém fordulva végig simított arcomon.

- Drágám..

- Tudom mit mondtál, mégis olyan ideges vagyok.

- Ne légy.- mondta majd kipattant a kocsiból és átsétált az én oldalamra. Kinyitotta az ajtót és nyújtotta a kezét. Ahogy kiléptem a kőre megremegtem. Tom átkarolta a vállam majd a csomagtartóból elővette a bort és a virágot amit útközben vettünk, mert akkor jutott eszünkbe, hogy nem is raktunk el semmit és üres kézzel meg nem akartunk menni, így Kevinnek és apának vettünk egy egy finom bort, Anyának egy csokor virágot, Lenának pedig egy szép plüss macit. Izgatottan fogtam meg az ajándék szatyrot amiben a maci volt. Csendesen indultunk az ajtó felé ahol megtorpantunk.- Jól nézek ki?- kérdezte hirtelen mire elnevettem magam. Közelebb léptem és bele túrtam hajába.

- Nagyon jóképű vagy.- mosolyogtam rá majd megcsókoltam.- És istenien csókolsz.- súgtam ajkai közé mire átkarolta derekam és jobban húzva magához újra megcsókolt.

- Khm...- hallottunk egy hangot mire szétrebbentünk Tommal. Az ajtó nyitva állt és az egész családom ott állt előttünk. Lena vihogva felsikított majd Tom nyakába vetette magát.

- Szia Neked is nővérkém.- mosolyogtam majd Kevinhez léptem és megöleltem.- Szia kispapa, hogy vagy?

- Jól hugi. És te? Bár a ragyogásodból ítélve te is hasonlóan jól lehetsz.

- Igen. Jól vagyok Kevin..- néztem szemébe. Ekkor lépett hozzám nővérem akit szorosan megöleltem. Kevin is üdvözölte addig Tomot. Mikor Kevin Lena mellé állt átkarolta én pedig Tomra néztem majd a lépcsőnél álldogáló szüleimre. Tom rám nézett én pedig bele karoltam és beljebb léptünk.

- Jó estét mindenkinek.- szólalt meg Tom.- Mr. Williams..- nyújtotta kezét apámnak aki mosolyogva fogadta azt és miután kezetráztak még megis ölelte Tomot.

- Szervusz fiam, jó téged látni, már évek teltek el mióta utoljára nálunk jártál.- mondta apa.

- Igen, elég rég volt. Mrs. Williams, nagyon örülök, hogy újra láthatom.- mondta Tom mire anya sóhajtott és megölelte Tomot.

- Hogy vagy Tommy?

Jaj, de rég szólítottak így.- nevetett Tom.- Jaj, majd elfelejtettem, ezt önnek hoztam.- mondta miközben a virágot nyújtotta anyának aki elvette azt majd apának is átadta a bort .

- Ez pedig a tiétek, egy kis bor Kevinnek hogy jól bírja a kiképzést.- nevettem. - És ez a tiéd Lena, vagyis inkább a kicsié.- adtam át a macit. Már Tom is mellém állt.- Tom választotta.

- Remélem tetszik?- szólalt meg Tom Apám mellől.

- Jajj, hát ez csodálatosan édes. Köszönöm, köszönjük.- mosolygott nővérem.

- Kit hallunk?- hallottam Nikki hangját majd  megjelent két barátnőm és egyszerre ölelték át Tomot majd ahogy kiölelgették magukat engem is megöleltek.

- Emberek, ugyan mindenki tudja de szeretném bemutatni Tomot mint a páromat. A férfit akit teljes szívemből szeretek.- néztem apáékra . Anya kicsit sajnálkozva nézett ránk.

- Üdv a családban Tom, bár nekem eddig is olyan voltál mintha az öcsém lettél volna.- szólalt meg Lena elsőként majd a többiek is gratuláltak. Miután a nappaliba átmentünk mind helyet foglaltunk, én Tommal a két személyes kanapén a többiek pedig szétszóródtak körülöttünk.

- Láttam, hogy kicsit bicegsz fiam, megsérültél?- kérdezte apa.

- Igen, lábon lőttek egy felderítés során de szerencsére gyorsan helyre jövök, a bicegés is csak a  fájdalom miatt van.

- Na és mi van ha legközelebb nem a lábadon találnak el?- kérdezte anya. Mindenki ránézett, Tom is, én is.

- Ne kezd anya, most jöttünk, ne akard hogy menjünk is.- mondtam mire Tom megfogta a kezem és rám mosolygott.

- Nyugalom, emlékszel, semmi baj, ez csak egy ártatlan, teljesen jogos kérdés.- mondta majd anyára nézett. - Eddig, az elmúlt hat évben megúsztam, remélem, hogy ezután is sikerül .

- Szóval reménykedsz? Ennyi? És Sabrina, aki itthon vár rád?

- Anyaa...

- Na jó, hagyjuk ezt, beszéljünk vidámabb témákról, milyen volt mikor Tom hazajött, mikor megláttátok egymást félévnyi levelezés után?

- Ez az idióta...- kezdtem bele..- Be adta nekem, hogy szerda délelőtt száll le a gépe, de ez nem is volt igaz, kedd éjjel ért haza. És úgy csinált mintha egy betörő lenne. Én meg halálra rémültem mikor hátulról elkapott és magához szorított. De aztán megéreztem az illatát és megszólalt és utáltam mégis minden haragom elszállt. Magához ölelt és ahogy ránéztem , ahogy megláttuk egymást ...minden ami az elmúlt félévben volt semmissé vált és csak az számított hogy végre megölelhetem és láthatom őt. Hallhatom a hangját ...- mondtam. Tom a hátam simogatta majd megfogta kezem.

Mentségemre szóljon, hogy tudjátok mekkora ökör vagyok. Akkor úgy hittem jó poén lesz, végülis az is volt de aztán bűntudatom volt amiért megijesztettem.- mondta Tom mire Lena csak kacarászott.- Lena amúgy nagyon csinos vagy, jól áll neked a pocak, ja és Kevin, neked is.- kacsintott mire mindenki nevetni kezdett.

- Haha, Lena annyira kívánós, hogy minden órában mást akar enni amit el is készítek vagy rendelek de csak pár falatot eszik a maradékot meg valakinek elkell tüntetni..- védekezett Kevin

- Szóval ezért nézel úgy ki mint egy mindenórás?- kérdeztem.

- Na jó, akadjatok le a pocakomról.- sértődött be Kevin.

- Tom, nem is tudod milyen jó, újra boldognak látni Ninát..- nézett ránk Nikki.- Olyan sokáig volt egyedül vagy boldogtalan Greggel így már nagyon megérdemelte, mindketten megérdemeltétek.

- Köszi Nikki.- mondta Tom én meg csak mosolyogtam kezét szorongatva.

- Persze mi végig tudtuk hogy odavagy Nináért..- szólalt meg végre Ana, én már azthittem elvitte a cica a nyelvét.

- Ez tény...már gimis korotokban is tudtam hogy egyszer lesz valami köztetek, bár sokáig húztátok.- mondta lena .

- De megérte várnom..- nézett rám Tom.

A vacsora nagyjából eseménytelenül telt. Viccelődtünk, még apa is beszállt, anya meg persze vágta az arcokat és tette a hangulat romboló megjegyzéseit de kértem Tomot, hogy ne is figyeljen rá. Tudtam, hogy rosszul esik neki, nekem is rosszul esett. Az állandó kételkedés anya hangjában....

- Na és Tom, gondoltál már a jövőre?

- A jövőre? Hogy értve?

- Mit akarsz kezdeni az életeddel? Vagy életed végéig katona akarsz lenni? Ez az életcélod? És a lányom milyen szerepet fog játszani az életedben?

- Nem, nem az , mióta az eszemet tudom az az élet célom, hogy Ninát boldognak lássam.  Tudom talán giccsesen hangzik de ez van. Nekem ő volt az élet célom, és továbbra is ő lesz.

- Hát ez nehezen megy majd, nem igaz? Te több ezer kilóméterre tőle, valami háborús övezetben, hogy működhetne ez? Nem gondolod hogy önzőség lenne magadhoz kötni őt és arra kérni hogy várjon rád, miközben egy másik férfi mellett sokkal boldogabb lehetne? - kérdezte anya mire Tom felpattant. Éreztem már hogy feszült és most robbant.

Úgy működhetne, hogy szeretem és ő is szeret engem.- fakadt ki. - Én tudom, hogy nem lesz könnyű, sőt, valószínűleg baromi nehéz lesz, főleg az első hónapok miután visszamentem de az, hogy Nina velem van, okot ad a harcra, a túlélésre. Az elmúlt hat hónapban csak azért küzdöttem, hogy haza jöhessek. Hogy láthassam és elmondhassam neki, hogy szeretem. Nem vagyok tökéletes, a közelében sem vagyok. Maguk, mint bizonyára minden szülő, egy gazdag, jóképű és sikeres férfit képzeltek Nina mellé. Egy orvost, ügyvédet, tudom is én, akinek legalább két diplomája van, és felveti a pénz. Ne mondják, hogy nem, láttam Ninát felnőni." Kislányom az orvosi a jó választás, igen kislányom. John nagyszerű parti, a szülei az egyik legbefolyásosabb emberek a városban, igen, jól tetted, hogy randiztál vele, gondolj bele milyen életed lehetne mellette." Ott voltam, hallottam, láttam. És igen, én csak egy katona vagyok, civilben informatikus aki nem gazdag. Minden vagyonom az a kis ház amit a szüleimtől örököltem. Nem keresek milliókat egy évben de tisztességesen megélek a pénzemből. Nem tudok luxus körülményeket biztosítani Ninának, de képes vagyok olyan boldoggá tenni őt hogy az ne is érdekelje, hogy hat hálószobához van nyolc fürdő vagy hogy a tripla garázsba befér-e a negyedik autónk. Nekünk ezekre nincs is szükségünk. Nem sértésként, senki ne vegye annak. Én minden jelenlévőt tisztelek és szeretek anyagi helyzettől függetlenül... De mint mondtam nekünk mindez nem kell, és különben is, mikor Nina szemébe nézek nem is látom, hogy valaha is szüksége lenne ezekre. Ez a nő az én legény lakásomból otthont varázsolt, sosem szerettem ennyire haza menni mint most. Van két és fél szobánk, két fürdőnk, egy nappalink és egy konyhánk. Van egy nagy kertünk ahol a gerekeink játszhatnak. Boldogok lehetünk ott is. Nina és én megtudjuk teremteni azokat a körülményeket magunknak amelyek között igazi boldog életünk lehet. Szeretem őt, szeretem mióta ismerem. Az elmúlt években mindenkiben őt kerestem, és ezért nem volt soha kapcsolatom, mert olyan mint ő, nincs még egy. Nina kivételes személy, imádnivaló, intelligens, humoros és független. Én pedig, imádom őt és ha ő engem választ senki kedvéért nem fogom elutasítani. Nem érdekel, hogy ki mit gondol vagy mennyire tart engem. Nem érdeke,l hogy kételkednek-e bennem, amíg Nina szeret és velem akar lenni, nem számít más csak, hogy őt boldoggá tegyem. És esküszöm... itt helyben megkérném a kezét ha  lenne nálam gyűrű.- mondta majd rám nézett.- Szeretlek Nina..

Én is szeretlek téged. - álltam fel és megöleltem. És akkor eszembe jutott valami.- Mindjárt jövök.- mondtam majd kiszaladtam a táskámhoz és elővettem kulcscsomomat. Vissza már egy kulcskarikával érkeztem. A kezébe nyomtam.

- Mi ez?

- Egy gyűrű...- vágtam rá.

- De ...ez egy kulcskarika...

- Igen, amíg nem veszel nekem igazi gyűrűt megteszi..- mosolyogtam.

- Komolyan beszélsz? Képes lennél igent mondani? Még úgyis, hogy csak két napja alkotunk egy párt?- nevetett Tom.

- Azóta szeretlek, hogy a reptéren megcsókoltál. Nem vallottam be magamnak sem, és senki másnak, de akárhányszor csak bele gondolok, egyre egyértelműbb, hogy azóta szüntelenül szeretlek. És mire várnánk? Több mint tizenöt éve ismerjük egymást, nincs ember aki nálad jobban ismerne... És tudom, hogy én sem fogok sok újat megtudni rólad. Úgy ismerjük egymást mint a tenyerünket, nem is értem, hogy nem vettem eddig észre hogy hozzád tartozom... te vagy az igazi..- fogtam meg kezét.

- De én azt terveztem, hogy egy igazi eljegyzési gyűrűvel térdelek le eléd és..

- Egy tizennégy karátos gyémánt gyűrűvel? Ugyan Tom, ha ismersz, tudod, hogy nekem nem a gyűrű a fontos. Ha egy kulcskarikád van, az is boldoggá tesz. Ha meg nagyon ragaszkodsz hozzá vehetsz nekem egy másikat és felhúzhatod azt...- mondtam mire felnevetett majd körbepillantott a jelenlévőkön. Mindenki elképedve bámult minket . Tom egyszercsak letérdelt elém és a kulcskarikát nézegette..

- Még csak beszéddel sem készültem mára..- pillantott rám.

- Nos akkor csak mond ami az eszedbe jut..

- Oké...- köszörülte meg a torkát majd megfogta a kezem.. - Sabrina Grace Williams , te vagy az én jobbik felem, őszintén, mióta csak ismerlek ezt a percet vártam. Hogy letérdelhessek eléd és feltehessek ezt a kérdést. volt egy időszak mikor minden reményem elveszett kettőnkkel kapcsolatban, de szerencsére az égiek mellém álltak és visszavezettek téged hozzám. Nem tudom elképzelni az életem nélküled, egyszerűen nem tudnék mást ennyire szeretni, csak téged. Mond egyetlenem, lennél a feleségem? A világ legboldogabb férfijává tennél ha hozzám jönnél feleségül és megoszthatnám veled az életem hátra levő részét.- simogatta kezem miközben nagyot nyelt.

- Igen, boldogan.- mosolyogtam majd ahogy felhúzta a karikát az ujjamra és felállt a nyakába ugrottam.- Imádlak.- kacagtam.

- Végre, egy lépéssel közelebb az álmomhoz..- súgta fülembe.

- Mi az?

- Családot alapítani és veled megöregedni.- mondta miközben szemembe nézett. Nem is mondtam semmit csak újra megöleltem ő megfelkapott és megpörgetett. - Szeretlek.

- Én nem is tudom melyikük a boldogabb..- hallottam meg Kevin hangját.

- Hát én.- vágtuk rá egyszerre Tommal majd már mindenki nevetett.

- Édesem...boldoggá foglak tenni.

- Tudom Tom, tudom...- simogattam arcát.

- Csókot, csókot, csókot...! - kezdte skandálni Lena, majd beszállt Kevin és a lányok is. Eleget tettünk a kérésnek. Tom derekamat ölelte én meg nyakát és úgy csókoltuk meg egymást.