Megjöttem az új résszel, most tovább tartott egy kicsit, eléggé összecsúsztak a napok.
Nyugodtan hagyjatok nyomot magatok után, jöhet minden, negatív , pozitív, építő kritika.
Nina szemszög....
Az este mondhatni jól sikerült. Édesanyám beszólásaitól eltekintve tökéletes volt minden és még menyasszony is lettem. Tom ahogy felhúzta a kulcskarikát az ujjamra csak velem foglalkozott, simogatott, ölelgetett, puszilgatott, egy pillanatra sem eresztett el ami nagyon jó érzés volt. Alig vártam, hogy elinduljunk haza.
A kocsiban végig dalolásztam Tom pedig csak mosolygott rajtam, imádom azt a mosolyát, ahogy rám néz és csillog a szeme. Haza érve miután leparkolt kinyitotta nekem az ajtót majd segített kiszállni. Kézen fogva sétáltunk a házig majd ahogy beléptünk oda magához húzott és megcsókolt.
- Erre vártam mióta megérkeztünk a nővéredhez.- mondta mire felnevettem. - Szeretlek Nina.
- Jaj Tom , én is, annyira nagyon szeretlek.- simogattam nyakát.
- Mond csak kicsi menyasszonykám, mihez lenne kedved?
- Ezt komolyan megkérdezted?- dobtam le kabátom mire nevetve felkapott és a hálóba indult.- Ezzel nem erőlteted a lábad?
- Nem, ne aggódj értem.- fektetett le az ágyra majd lassan fölém kerekedett és megcsókolt.
Az elmúlt egy évem elég mozgalmas volt. Greg majd Ben és Tom... annyi minden történt velem. Egy évvel ezelőtt még nem is gondoltam, hogy hamarosan gyűrű kerül az ujjamra, főleg azt nem hittem hogy Tom lesz az aki az ujjamra húzza. Soha eszembe sem jutott, hogy egy nap Tom felesége leszek és most itt vagyunk. Mindennél jobban szeretem őt és már nem is tudnám mással elképzelni az életemet csak vele. Mindig is tudtam, hogy mi amolyan lelkitárs félék vagyunk. Tom mindig megtudott vígasztalni, ha szomorú voltam elég volt vele öt perc és biztos jobb kedvem lett. Mindenben segített és támogatott de azt sosem gondoltam, hogy így is működnénk , pedig úgy tűnik mégis, csak talán megkellett érnie a dolognak, felkellett nőnünk egymáshoz.
A karjaiban tart, hátulról ölel én pedig a kulcskarikát nézegetem amit az este az ujjamra húzott. Tudom, hogy vesz nekem egy igazi eljegyzési gyűrűt de ezt is megtartom, mert mégis csak ez került először az ujjamra. Nem is várom el, hogy vagyonokat költsön a gyűrűre, nekem ez nem számít.
- Mire gondolsz egyetlenem?- simogatta arcom miközben felkönyökölt.
- Fura dolog a szerelem..
- Hogy érted?
- Nos van akinél csak úgy fellobban, rögtön tudja, hogy szerelmes, van aki hisz az elsöprő szerelemben és mégsem adatik meg neki soha, és vannak az olyanok mint én és te, olyan sok hosszú év kellett ahhoz, hogy egymásra találjunk, hogy lángra lobbanjon a szerelem köztünk.
- Igen, tényleg különös dolog ez. Évekig szerettelek, szüntelenül majd úgyéreztem ideje feladni, de nem tudtam, ez az érzés sokkal erősebb volt nálam, mindig is. Nem tudtam lemondani rólad.- simogatott mire csak közelebb húztam magamhoz.
- Tom, vegyél feleségül amint lehet.
- Hogy érted? Nem akarsz szép nagy esküvőt vedégekkel, fogadással, virágokkal, hintóval és a többi ilyen szuper cuki és giccses marhasággal?- nézett rám kérdőn mire amolyan "normális vagy?" nézéssel néztem rá. Csak nevetett.
- Nem akarok mást csak, hogy te állj mellettem és két tanú mögöttünk. Ha ez megvan már tökéletes lehet. Én nem akarok felhajtást, csak te, én és a barátaink, szűk baráti kör, csak ennyi, mielőtt visszamész a bázisra.
- Rendben.- bólogatott miközben mélyen szemembe nézett.- Amit csak akarsz, bármit megteszek neked.- simogatta kezem majd összekulcsolta ujjainkat.
- Együtt amíg csak élünk?
- És azután....Örökkön örökké, a halál nem választ el tőled, én hozzád tartozom Sabrina.
- Tudom..- nyeltem nagyokat majd megcsókoltam és hozzá bújtam. Szorosan ölelt magához én pedig majdnem elsírtam magam. Miközben gyengéden simogatta a hátam lehunytam a szemem és próbáltam könnyeimet visszatartani.- Ahogy én is hozzád..- pusziltam meg mellkasát és nyeltem nagyokat.- Bárhova is sodorjon az élet tőlem, én mindig itt leszek neked, haza várlak, sosem foglalhatja el a helyed senki..- néztem szemébe. Észrevette a könnyeket és rögtön végig simított az arcomon.
- Gyönyörűségem, nincs erő ami vissztarthatna ha arról van szó, hogy hozzád hazajöhessek. De ha mégis úgy alakulna, hogy elszólít a sors tőled, ha halál híremet kapnád, kezdj új életet valaki mással. Ha én már nem is lehetek veled, add meg másnak az esélyt, hogy boldoggá tehessen téged.
- De ígérd meg, hogy minden erőddel küzdeni fogsz értem.
- Egész életemben..- bólintott majd gyengéden megcsókolt.- Nem akarom ezeket a könnyeket a szemedben látni, mosolyogj, boldognak akarlak látni.
- Oké..- öleltem át majd lehunytam a szemem és hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Reggel én ébredtem előbb így kibújtam szoros öleléséből és a konyhába mentem. A kávéfőzőbe vizet és kávét töltöttem majd bekapcsoltam és a hűtőből előpakoltam mindent amire szükségem lehet egy finom omletthez és elkezdtem ügyködni. Próbáltam halk lenni ami többé kevéssé sikerült is de nem eléggé, ugyanis hamarosan két kar fonódott körém.
- Jó reggelt, felébresztettelek?
- Jó reggelt és nem te, az illatok. Éhen halok.- csókolt nyakamba mire felnevettem.
- Na Tom, ezt ne, ez csikiz.- kacarásztam mikor harapdálni kezdett.
- Jól van, mi a terved mára.
- Arra gondoltam, elmehetnénk bevásárolni, aztán csinálhatnánk valamit együtt.
- Jól hangzik.- bújt nyakamba azonban ekkor megszólalt a telefonom.
- Egy pillanat édes.- nyúltam a mobilomért majd fülemhez emeltem.- Itt Sabrina.
- Nina, szia , Peter vagyok.
- Szia Peter.
- Azért hívlak mert szükségünk lenne rád. Tudom, hogy szabadságon vagy de ha betudnál jönni pár órára nagyon hálás lennék neked.
- Nos, egy pillanat.- mondtam majd mellkasomra szorítottam a telefont.
- Bekell menned?- nézett rám nagy szemekkel Tom.
- Igen, csak pár órára, biztos nagy gondban vannak mert az igazgató azt mondta, csak akkor hívnak. Tudja miért vagyok ilyen sokáig szabin, elhalaszthatjuk a mai napot?
- Édesem, orvos vagy, azthiszed nem értem meg? Neked a gyógyítás az életed így ha szükség van rád menj csak, csak vigyél be a városba engem is.
- Szeretlek.
- Tudom.- mosolygott.
- Peter, itt vagyok, úgy egy óra múlva ott vagyok csak befejezem a reggelit, az úgy jó?
- Tökéletes és tényleg nagyon hálás vagyok neked.
- Ugyan, akkor majd találkozunk.- mondtam majd letettem és elővettem két tányért.- Azért megreggelizünk.- mondtam mire Tom mosolyogva bólogatott. Elővettem két bögrét is majd kitöltöttem a kávét. A kórházba beérek tíz perc alatt így azért kapkodni nem kell.
- Peter az igazgató, vagy nem?
- Nem, csak az osztályvezető, vagyis az új osztályvezető a vén kecske helyett. És talán mondtam már, nem emlékszem, de az igazgató szeretné ha betanulnék Peter mellett és a helyettese lennék.
- Komolyan? Édesem, ezt nem is mondtad még. Ez nagy dolog, annyira büszke vagyok rád.
- Nem tudom vállalom-e.
- Természetesen vállalod. Miért ne vállalnád, ez nagyon nagy dolog, és ha az igazgató téged kért meg annak oka van, tudják hogy mennyire rátermett vagy, nagyon is jól végeznéd a munkádat.
- Tényleg így gondolod?- tettem elé a tányért majd leültem vele szembe.
- Hát persze.- simogatta kezem.
- Akkor majd még átgondolom, de sokat jelent amit mondtál.
- Tudod mit, amíg a kórházban vagy én bevásárolok, és este elmehetnénk moziba majd vacsorázni, mit szólsz?
- Remek ötlet, alig várom.
- Akkor megnézem milyen filmeket vetítenek.
- Nem lesz megterhelő a lábadnak.
- Nem tündérkém.
Reggeli után együtt lezuhanyoztunk majd felöltöztünk és indultunk is. Tom még a kórház előtt kiszállt így oda már egyedül mentem. Miután leparkoltam a lifthez indultam és megnyomtam a hármas gombot. A liftből kiszállva rögtön megláttam Rosie mosolygós arcát a nővér pultban.
- Már hiányoztál, itt őrültek háza van.
- Nagyon sok a beteg?
- Eléggé, ráadásul a kis Jeffrey visszaesett, tüdőgyulladás, elég rossz állapotban van.
- Istenem...
- Folyamatos láz, és csak alszik. Nagyon rosszul van de mikor ébren van téged keres.
- Bemegyek hozzá csak átöltözöm.
- Mindjárt viszem a többi beteg kórlapját.
- Köszönöm Rosie, Peter bent van az irodában?
- Igen.
- Bemegyek hozzá.- mondtam majd elindultam az iroda felé. Kopogtam majd hangját meghallva benyitottam.- Szia Peter.
- Szia Nina, de jó, hogy tudtál jönni.
- Ez csak természetes.
- Nos, tudom, hogy a barátod rövid ideig lesz itthon így még jobban értékelem.
- Most már vőlegényem.
- Tényleg? Gratulálok. Muti a gyűrűt.
- Az még nincs, tegnap este kérte meg a kezem de elég spontánra sikerült így csak egy kulcskarikám van de komolyan mondom sokkal jobban tetszik mint egy gyémánt gyűrű. Bár biztos kapok egy igazi eljegyzési gyűrűt mert Tom ilyen értelemben nagyonis hagyomány tisztelő...
- És mikor lesz az esküvő.
- Még mielőtt visszamegy a bázisra, szóval egy hónapon belül.
- Nem aprózzátok el, de gratulálok, nagyon örülök, hogy boldog vagy. Greg után megérdemled. - mosolygott rám. Peter az egyik akivel elég közelállunk itt, ő volt a vén kecskén kívül az akitől a legtöbbet tanultam így eleinte sok időt töltöttünk együtt, műszakokat húztunk le így közel kerültünk egymáshoz, az egyik legjobb barátom lett mondhatni Tom és a lányok után.
- Mi a helyzet itt?
- Két embert átkellett engednem egy kicsit a sürgősségire mert ott lebetegedtek. Van egy visszatérő betegünk...
- Jeffrey, tudom Rosie mondta. Szegénykém...
- Azonkívűl most van valami vírus ami több gyerkőcöt is megfertőzött , és kiszáradással hozták be a szülők őket.
- Akkor átöltözöm és körbe megyek.
- Meddig tudsz maradni?
- Meddig maradjak?- mosolyogtam rá.
- Műszak végéig?- kérdezte félve.
- Megbeszéltük.
- Megmentettél.- mondta mire csak vállamra vettem a táskámat és elindultam az ügyeletes szobába ahol gyorsan átöltöztem. Közben Rosie is megjött a kórlapokkal így elindulhattam a betegeimhez. Jeffrey volt az első akit meglátogattam. Az anyukája a széken ült mellette és egy mesét olvasott neki.
- Jó napot.- köszöntem.
- Jaj Nina, de jó, hogy itt van, Jeff csak önt kereste, másnak nem is akarta hagyni hogy megvizsgálja...
- Nyugodjon meg Alice, itt vagyok.
- Tudom, hogy szabadságon van..
- A betegeim mindig számíthatnak rám. - mentem közelebb majd végig simítottam Jeff kezén.- Mi újság nagyfiú, hogy érzed magad?
- Fáradt vagyok.- válaszolt halkan a kisfiú.
- Tudom kis barátom de feltudsz ülni, megvizsgállak, jó? Segítek, gyere.- karoltam át hátát.- Alice tartsa meg, kérem.
- Nagyon fáj a fejem.- panaszkdott Jeff.
- Tudom drágám, de ne félj túl leszel ezen is.- simogattam haját.
- Miért jött elő ismét, alig hogy kigyógyult az előzőből.
- Tudom de a kórtörténetét tekintve egyáltalán nem meglepő. A gyermekkorában végzett májátültetés miatt lehet. Akkoriban nagyon legyengülhetett a szervezete és sajnos azóta sem tudott megerősödni ezért mindent elkap a kortársaitól. Kapja a vitaminokat ugye?
- Persze, mindennap...
- És hogy kezdődött?
- Először csak köhögött és hőemelkedése volt így elvittem az orvoshoz, ő felírt valami köptetőt amitől nem javult, talán csak rosszabb lett. A láza egyre magasabb lett és minden erejét elvesztette. Délelőtt vettek tőle mintákat de azt mondták csak késő délután lesz eredménye.
- Amint megkapom mondom mi a helyzet. De több mint valószínű, hogy ez bakteriális tüdőgyulladás, mint az előző is volt. Alkalmazni fogjuk az antibiotikumos kezelést, ahogy legutóbb is viszont Alice én ajánlanék önnek egy helyet.
- Milyen helyet?
- Ez a hely amolyan tüdőgyógyászat, egy szanatórium, ahol leginkább olyan betegek vannak mint Jeff is. Ott felerősödhet a szervezete, talán annyira, hogy nem is tér vissza többet. Nagyon szép a hely és nagyon kulturált is, remek szakemberek dolgoznak ott. Talán egy próbát megérne.
- Megbeszélem Jimmel.
- Persze ez csak természetes. Hisz nem egy hetes kúráról van szó.
- Mégis milyen időtartam ez?
- Két-három hónap, a pácienstől függ. De utána nézek és kinyomtatom , később behozom, rendben?
- Nagyon köszönöm.
- Na kisöreg, most megkell még néznem néhány beteget de még visszajövök hozzád, rendben?- simogattam Jeff haját.
- Igen, addig alszom egy kicsit.
- Nagyon jól teszed, legalább megerősödsz egy kicsit, szeretném ha rendesen ebédelnél. - álltam fel majd a kórlapokat magamhoz véve integettem neki majd eljöttem.
- Miután körbe jártam az öt vírusos beteget jól megmosakodtam a bacik ellen és az ügyeletes szobába mentem majd rákerestem a szanatóriumra amiről Alicenek beszéltem. Közben megcsörrent a telefonom, tudtam, hogy Tom lesz így mosolyogva vettem fel.
- Szia..
- Szia életem, hány életet mentettél eddig?
- Nem olyan vészes a helyzet.
- Meddig maradsz?
- Ötig, nem gond?
- Nem persze, majd oda megyek érted és onnan megyünk a moziba.
- Remek.
- Most végeztem a vásárlással, béreltem egy kocsit az itthon töltött időre így nem kell neked fuvarozni ha dolgom van.
- Rendben, mit csinálsz amíg nem leszek otthon?
- Talán készítek valami meglepit neked estére.
- Szeretem a meglepiket...
- Tényleg, én nem így emlékszem.- nevetett.
- Attól függ milyen meglepetés.- mondtam és pont akkor nyitott be Rosie.- Most mennem kell drágám, később beszélünk, jó?
- Hát persze, szeretlek.
- Én is szeretlek, szia.- mondtam majd kinyomtam és Rosera néztem.
- Ragyogsz.
- Tényleg?
- Tényleg, olyan jól nézel ki.
- Talán mert boldog vagyok, azt mondják az megszépíti az embert.
- Akkor a következő beteged nagyon boldog lehet mert egy nagyon helyes fiatal ember vár rád az ötösben.
- Mi a baja?
- Influenza.
- Jövök.- mosolyogtam rá majd indultam is. Ahogy a vizsgálóba értem egy tényleg helyes fiú és az anyukája vártak rám.- Szép napot, a nevem dr. Williams de a betegeim csak Ninának hívnak, te vagy Josh?
- Igen, én.
- Ön pedig Mrs. Parker?
- Igen, üdvözlöm.- bólintott és fogtunk kezet.
- Mi a panaszod Josh?- kérdeztem miközben megmostam a kezem.
- Rosszul vagyok, fáj a fejem és a hátam , a karom. Semmihez sincs erőm, és ma elájultam.
- Elájultál? Azt mondták influenzás vagy..- néztem az anyukájára.
- Igen mert erre gyanakodtam az izom fájdalmak és a fej fájás miatt.
- Rendben, megvizsgálom a kis beteget..- mosolyogtam Joshra.
- Anya kimész?- kérdezte mire az anyuka meglepődve nézett rám. Én csak mosolyogva bólintottam mire ő megfogta táskáját és kiment miután becsukta az ajtót Josh rám nézett.
- Van valami baj Josh?
- Nem, nem csak anya nem tudja de többször is hánytam mostanában.
- Miért nem mondtad el neki?- néztem szemében miközben a nyakát tapogattam.
- Nem akartam, hogy jobban aggódjon.
- Ez nagyon kedves tőled de ő az anyukád, tudnia kell mi történik veled mert csak úgy tud segíteni. Hány éves vagy?
- 13, és maga?
- 27 éves vagyok..- mosolyogtam rá.
- Nagyon szépnek tetszik lenni.
- Tegezz nyugodtan és köszönöm. Húzd fel a pólód.- mondtam majd fülembe helyeztem a sztetoszkópot és a tappancsot hozzá érintettem mellkasához mire megugrott.- Bocsi, hideg?
- Kicsit. De nem baj kibírom.- mondta mire rámosolyogtam majd hátához léptem s ott is meghallgattam de nem sokra jutottam.
- Josh, mindjárt hívok egy ápolónőt aki vért vesz majd tőled, abból pontosabb információkat kaphatunk. Bent kell maradnod amíg a vizsgálatokat megcsináljuk , jó?
- Igen, te csinálod őket?
- Nos, nem biztos, tudod én hivatalosan szabadságon vagyok, csak helyettesíteni jöttem ma be, holnap nem dolgozom, de telefonon tartom a kapcsolatot a kollégámmal aki nagyon jó szakember és vigyázni fog rád.
- Kár, te nagyon szimpatikus vagy.
- Te is az vagy, most megyek beszélek anyukáddal és jön a nővérke aki pillanatok alatt megszabadít egy kis vértől, jó?- mosolyogtam rá.
- Jól van.- feküdt le az ágyon. Elég rosszul nézett ki de nem akartam hogy feleslegesen aggódjon.
- Csak influenza, ugye?- kérdezte az anyuka ahogy kiléptem.
- Nem, ez nem influenza, én még nem tudom pontosan, bent kell tartanunk és vért veszünk tőle amiből majd több derül ki. De láza nincs, a szív hang tökéletes, és a légzéssel sincs probléma. Az izom fájdalmak mástól is lehetnek épp ezért végzünk el több tesztet és vizsgálatot, hogy biztosat mondhassunk. Nem okoz gondot az, hogy bent tartjuk, ugye?
- Nem, dehogy, ő még örül is neki, hogy nem kell iskolába mennie.
- Josh azt mondta mostanában többször is hányt csak nem akart szólni önnek, hogy ne aggódjon. Ez lehet étel érzékenység vagy allergia is. Van olyan élelmiszer amit rendszeresen kap?
- Tejtermékek, félárú... Nem is tudom..
- Akkor tesztelni fogjuk a tejre és gabonafélékre, hogy érzékeny -e rájuk. Máris szólok a kollégáknak.
- Ön kíséri végig az itt létünket?
- Nos én szabadságon vagyok, csak helyettesíteni jöttem be, de Joshnak is mondtam, hogy a kollégám nagyon jó orvos és folyamatosan konzultálok vele telefonon. Ha valami gond van természetesen bejövök, de reméljük semmi komoly.
- Rendben akkor hagyom is, bemegyek hozzá, nem szereti a vérvételeket.
- Azt egyik gyerek sem szereti..- mosolyogtam rá majd a nővér pulthoz indultam.
- Rosie, küldj valakit az ötösbe a fiatalemberhez, lekell venni a vért a kórlapon szereplő vizsgálatokhoz, illetve hívd fel Collinst is, hogy lenne egy kis tesztelés, keressen meg engem.
- Rendben, intézem.- mondta mire csak bólintottam majd az ügyeletes szobába indultam hogy befejezhessem a papír munkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése