2/ Összetört...

Sziasztok!
Úgy gondoltam nem fogok új blogot nyitni a folytatásnak így azt itt olvashatjátok tovább!  💜😽😺
Továbbra is szeretettel várom a gondolataitokat a történettel kapcsolatban!!


Nina szemszög…

Milyen érzés lehet a halál? Elgondolkozott már valaki ezen? Milyen érzés meghalni? Elhagyni a testi valónkat és egy másik világba kerülni ahol nincs más csak nyugalom és béke. Ki gondolt már arra hogy ezt akarja, ki vágyott már a békére, a csendre? Ki akart ki szakadni a mindennapok fájdalmas szorításából?

Azt hiszem mindenki érezte már így magát, mindenki aki elveszített valakit akit nagy szeretett. Akihez kötődött, akiért bármit megtett volna. Akinek az életét adta. Egy nő vagy férfi, teljesen mindegy, de ugyanazon mennek keresztül mikor gyászolnak. A szívük darabokra törik és a kilátásátalanság homálya fedi el az elméjüket. Mit gondolunk mi gyászolók? Azt gondoljuk hogy elvesztettük egy részünket azzal hogy a szeretett személy elhagyott minket. Egy része a testemnek, a lelkemnek meghalt vele együtt, nem vagyok már egész ember. Vagy csak én gondolkodom ilyen hülyén? Én gondolom hogy nincs értelme az életemnek? Én hiszem azt hogy az élet megállt, és nincs esélyem a boldogságra, a boldogságra hisz azt csak ő tudta nekem megadni?  A felhőtlen boldogságot, amikor semmi sem számított, mikor elhittem hogy boldogan fogunk élni és meghalni együtt. EGYÜTT!

Azt mondta hogy haza jön és valóra váltjuk az álmainkat, erre vége, egy pillanat alatt összeomlott minden körülöttem. Mint egy kártya vár , úgy roskadtam össze én is, vagy mint egy régi pajta ami már látott szebb napokat is, amit csak a szentlélek tartott össze de egy forgószél kegyetlenül bánt vele és összetörte, elvette a tetőt, majd az oldalait. Egyesével tépte le a deszkákat és vitte el messzire…

Csak én érzem úgy hogy nincs jövőm, hogy nincs semmi amiért érdemes lenne élnem?

Depresszió, megbélyegzik az olyan embereket akik depresszióban szenvednek de miért, átélték ők csak egyszer is amit szerencsétlen férfi vagy nő elszenvedett? Érezték azt a fájdalmat és ürességet, reménytelenséget amit ő? Érezték már olyan kilátástalannak az életüket? Nem? Akkor miért ítélkeznek?
A depresszió betegség. Halálos betegség ami rá telepszik az agyra mint egy fekély, egy gennyes gyulladás és olyan dolgokra késztet amit ép ember nem tenne meg. A depresszió milliók halálát okozta már. Kiírthatatlan, ha nem akarsz gyógyulni nem fogsz, csak mélyebbre süllyedsz benne.

A depressziót a szeretet hiánya okozza. Lehetsz szegény, vagy túl gazdag mikor már bele őrülsz a vagyonodba, lehetsz munka nélküli vagy épp olyan aki utálja a munkáját. Mindez nem számít, a legrosszabb ha nincs az életedben valaki aki szeret és akit szerethetsz.

Én elvesztettem az egyetlen embert aki iránt mély szeretet érezhettem, aki boldoggá tett és aki mellett úgy éreztem senki sem bánthat. Elment én pedig itt maradtam és védtelenül, szenvedve, kínlódva várom a holnapot.

Lena szemszög…

- Már órák óta csak sír..- szólalt meg Kevin. - Jobban mondva gárom napja csak sír. - én apáékra néztem akik tanácstalanul ültek a kanapén.
- Három nap telt el, miért nem lép már tovább?- kérdezte anya mire elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Tessék? Ezt tényleg kimondtad? Neked elég lenne három nap ha apa meghalna vagy eltűnne? Tomról beszélünk anya, arról a férfiról akit tizenöt éve ismertek, aki Nina férje, akit mindennél jobban szeret. Hogy tudsz így beszélni róla?- potyogtak könnyeim.
- Én mondtam neki, hogy ne kezdjen bele, figyelmeztettem a hugodat, hogy ez csak rosszul sülhet el.- állt fel anya.
- Menj el.- suttogtam elhaló hangon.
- Tessék?
- Tűnj el innen anya…- mondtam mire Kevin megfogta a kezem és magához húzott. – Menj már.- kiabáltam. Anya a fejét rázva vette magához a táskáját és apára nézett.
- Én maradok.
- Micsoda? Hogy menjek haza?
- Vidd el a kocsit.- mondta apa majd a kulcsot az asztalra dobta. Anya duzzogva kapta fel és ment el.
- Ebbe Nina bele betegszik, apa, nem fogja egyedül kibírni.
- Mit tegyek kislányom?
- Nem tudom apa, de nem eszik, nem alszik, csak sír és sír. teljesen összetört. Megnézem, megpróbálom meg vígasztalni.- mondtam majd a háló felé mentem. Mikor benyitottam hozzá összekuporodva feküdt az ágyon, szipogott de egészen elhaló hangon.- Nina, én vagyok. Bejöhetek?- kérdeztem mire nem jött válasz így  becsuktam az ajtót és leültem mellé az ágyba. Rám nézett, arca vörös volt szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek. Tekintete fájdalommal teli, mégis üres volt.- Annyira aggódom érted..- szipogtam mire megfogta a kezem.Mondani akart valamit de akkor ujjai megszorították kezem majd szemei zavartan mozogtak jobbra balra. Karjai elkezdtek rángatózni ami gyorsan terjedt át egész testére.- Apa, Kevin..- kiabáltam miközben próbáltam Ninát lefogni. Nem tudtam mit kell csinálni, még sosem láttam ilyet.
- Mi tört…Nina..- ugrott oda Kevin és lefogta.- Jake, hívd a mentőket.- kiabált miközben próbálta Ninát kényszeríteni, hogy ránézzen. Én csak elhúzódtam és sírva fakadtam. Sosem láttam még ilyet , eszméletlenül megijesztett. Nina rám nézett de olyan távolinak tűnt, mintha egy másik világból nézne rám mintha azt mondaná vége, hamarosan vége…

Már egy órája ültünk a váróban. Kevin és apa fel s alá járkáltak én pedig az egyik székre leülve a hasamat fogdostam. Már egy ideje vannak jósló fájásaim, de most sokkal erősebbek voltak. Bizonyára az izgalmak miatt így próbáltam lenyugodni, mélyeket lélegezni.
- Sabrina Davis rokonai?- lépett ki az ajtón egy köpenyes férfi.
- Igen, az apja vagyok.- ugrott oda apa. Kevin segített felállni és mi is közelebb mentünk.
- Sabrinának epilepsziás rohama volt.
- Az hogy lehet, ő mindig olyan egészséges volt?
- Történt mostanában valami szokatlan az életében?
- Igen, rossz híreket kapott a férjéről aki külföldön szolgált mint katona. Nina kiborult, három napja nem evett semmit és nem aludt. Csak zokogott egésznap és éjjel.
- Például ez is lehet kiváltó ok, a kialvatlanság, bizonyára sokként érte a hír, a teste nem bírta tovább. Miután Sabrina itt dolgozik bátorkodtam szólni a  felettesének, hamarosan itt lesz, szeretne önökkel beszélni.
- Nina, jól lesz ugye?- kérdeztem mire az orvos csak bólintott.
- Fizikailag mindenképp..
- Köszönjük.- mondtam majd el is ment. Értettem a célzást. Ninának segítségre lesz szüksége, de ahogy őt ismerem, biztos, hogy nem fog szakemberhez fordulni. Visszaültem az egyik székre és Kevin is leült mellém. A hajamat simogatta és megölelt. Tudom hogy ő mindent megtesz amit csak tud, erején felül gondoskodik rólunk, és mostmár róla is. Nem is kívánhatnék nála jobbat.
- Nina családja, ugye?- lépett elénk egy magas jóképű férfi. Sötétkék ing volt rajta ami a farmerjába volt tűrve.
- Igen, én a nővére vagyok.- mondtam és már felakartam állni de kedvesen marasztalt és megfogta a kezem.
- Maradjon csak.- pillantott a pocakomra. Apáék is bemutatkoztak majd Peter, mint kiderült a neve, aggódva nézett ránk.- Ezek szerint önnel beszéltem néhány napja telefonon?- kérdezte mire bólintottam.- Őszintén szólva már akkor meglepődtem , mert mikor utoljára láttam még semmi baj nem volt így nem értettem a hirtelen jött betegséget. Mi történt?
- Aznap mikor telefonáltam, két katona jött el Ninához és Tomról hoztak híreket.
- Ugye nem halt meg.
- Talán meghalt, nem tudják. Fegyveresek elhurcolták és semmi hír nincs róla. Azt mondták nagyon kevés az esélye annak hogy túléli mert ezek a bandák általában, halálig kínozzák a foglyokat vagy rögtön kivégzik őket. hogy példát statuáljanak.- mondtam és közben hatalmas gombóc nőtt a torkomban és éreztem, hogy végig folyik egy könnycsepp az arcomon. Tom mindig is olyan volt nekem mint egy testvér.
- Akkor ezek szerint nem tudják meghalt-e vagy sem, csak egyszerűen elhurcolták?
- Igen. Két hétig vártak, hátha jön hír felőle, hátha jelentkeznek a követeléseikkel, de nem , semmi információ nincs róla. Az is lehet, hogy a sivatagban bolyong valahol, talán már meghalt, talán egy cella mélyén tartják. És ahogy telnek a napok, hetek, annál kevesebb az esélye hogy túléli..- fogtam Kevin kezét szorosabban.
- És Nina?
- Összetört.
- Sejtettem. Ne aggódjanak érte, itt jó helyen van.
- De nem alszik, nem eszik, bele fog betegedni.
- Majd kap altatót és ételt is tuszkolok bele. Nina nagyon jó barátom lett az évek alatt, nem fogom magára hagyni.
- Köszönjük Peter.- mondtam halkan majd Kevinre néztem.
- Bemegyek hozzá egy pár ercre és aztán önök is bemehetnek, rendben?
- Hogyne, csak nyugodtan.- mondta apa bólogatva mire Peter elköszönt és benyitott az ajtón.- Kedves embernek tűnik. Sosem érdeklődtem milyen a munka helye, hogy hogy érzi magát, milyenek a kollégái. Így kell megtudnom, hogy milyen jó batrátai vannak itt is akikre támaszkodhat.- rázta fejét apa lemondóan.
- Nem a te hibád apa, Nina eléggé elzárkózott a családi élettől és ezt te is tudod. Mindig dolgozott, úgy kellett könyörögni neki egy egy közös ebédért, aztán ahogy Tommal közel kerültek egymáshoz változott meg. Kinyílt, azthiszem ez a jó szó.
- Igen, Tom remek ember, mindig a fiamként néztem rá. Örültem ha ott volt mert tőletek rendszerint idegbajt kaptam így jó volt egy fiú is, ha csak pár napra is.
- Megsértődhetnék…de nem fogok. Tom tényleg kivételes volt.
- És úgy beszéltek róla mintha már meghalt volna, mintha ezt tényként közölték volna.- szólalt fel Kevin kicsit idegesen.- Él, én érzem.- mondta halkabban.
- Igazad van, nem temethetjük el rögtön.

Nina szemszög…

Mikor felébredtem először éles fény vágott a szemembe majd kitisztult a kép és megláttam Peter aggódó arcát. Mostanában túl sokat ébredek a kórházban.
- Álmodtam ugye? Fura álmom volt. Két katona jött el hozzám..- mondtam mire Peter megfogta a kezem. – Ezek szerint nem álom volt.- suttogtam. Kimerült voltam, már sírni sem volt erőm. éreztem hogy néhány könnycsepp végig folyik arcomon de nem tudtam mozdulni sem.
- Sajnálom Nina.
- Tudom.
- Hogy vagy?
- Összezavarodtam. Nem tudom mit követtem el amiért Isten ezzel büntet. Először a kisbabám, most meg Tom. Ilyen rossz ember vagyok? Miért kell ennyi fájdalmat megélnem?
- Te csodálatos ember vagy Nina, ebben ne kételkedj. Azt mondják ami nem öl meg az megerősít..- mondta Peter gyengéd mosollyal az arcán. Egy ideig csak néztem őt majd az ajtót bámultam.
- És mi van ha megöl?
- Ugye nem készülsz semmilyen butaságra?
- Butaságra? Nem, nem mondanám, egyszerűen csak szeretnék egy kis nyugalmat.
- Ne akard, hogy beutaltassalak a zárt osztályunkra, Nina. Erősnek kell lenned, Tom életben van, még nem jött hír, hogy meghalt volna.
- És ha csak nem találták még meg? Nem egyszerűbb most elfogadnom mint hónapokig reménykedni és aztán pofára esni?
- Tudom, hogy fáj Nina.
- Nem Peter, nem tudod, nem is tudhatod, vetéltél már el? Közölték már veled vadidegenek, hogy a feleséged valahol több ezer mérföldre tőled haldoklik? Nem? Akkor nem tudhatod.- mondtam neki hidegen mire bólogatott.
- Igazad van Nina, hülye voltam. Itt van a családod, bejöhetnek ugye?
- Hát persze.
- A nővéred nagyon aggódik érted… ne légy velük ilyen undok.
- Csesződj meg.- mondtam halkan.
- Ha te kéred, bármikor , bárhol.- mondta mosolyogva majd felállt.- Most felkell mennem, dolgozni egy kicsit, de később még lejövök hozzád, megengeded, hogy meglátogassalak?
- Igen.- bólintottam aprót.
- Akkor szia Nina,
- Szia Peter.- mondtam majd ahogy elhagyta gyorsváltásban jöttek Lenáék.

Peter szemszög…

Mióta eljöttem Ninától csak rajta kattog az agyam. Jogos volt a kérdés, miért büntetik őt ennyire odafentről? Olyan nagyszerű lány, soha nem ártott senkinek, tisztességes, kedves, figyelmes, mindig törődik mindenkivel, tele van életerővel. Vagyis tele volt.
- Peter, szeretném még ma este látni a havi jelentéseket.- jött be McAdams.
- Hogyne, felviszem.- mondtam miközben ugyanúgy bámultam magam elé.
- Gond van? Jól vagy?
- Én jól, csupán annyi minden van amit nem értek ebben a  nyomorult világban.
- Segíthetek valamiben?
- Nem rólam van szó.
- Tudhatom kiről?
- Nina.
- Nina?
- Sabrina.- néztem rá.
- Ohh, mi van vele? Napok óta nem láttam.
- Azért mert 3 napja a nővére hívott hogy lebetegedett, majd ma epilepsziás rohammal hozzák be.
- Tessék? Hogy történhetett ez?
- Három napja, két katona tájékoztatta őt arról, hogy Tom, a férje, eltűnt. Fegyveresek elhurcolták, és azt is hozzátették, hogy reménykedni felesleges, mert nagyon kevés az esély arra, hogy túl élje.
- Jézusom, szegény lány. Ennyi tragédia, ilyen rövid időn belül.
- Hát ezt nem értem én, Nina olyan különleges lány, olyan jó szándékú, mégis olyan sok rossz érte mostanában. Nem érdemli ezt.
- Ebben biztos vagyok. Ugyan én nem ismerem őt, mégis amit eddig láttam, az alapján tényleg nem így kellene, hogy legyen. Most ugye jól van?
- Jól? Ez azt hiszem relatív, ha azt mondaná, hogy jól van akkor sem hinném el. A kimondatlan szavak amik nagyon zavarnak. Tudom, hogy legszívesebben már egy másik világban lenne. teljesen megtört, nincs semmi életkedve. És nem tudom mit tehetnék érte.
Adj neki egy kis időt, hagy nyugodjon meg. Talán benézek majd hozzá mielőtt elmegyek.
- Rendben. A jelentést pedig felviszem..
- Ráér holnap is.- mondta mire bólintottam.
- Köszönöm.
- Ugyan Peter, látom hogy szíveden viseled a sorsát.
- Nina nagyon jó barátom.
- Csak ennyiről van szó?
- Igen.
- Nem mintha zavarna, én úgy vélem, hogy két orvos is nyugodtan lehet egy pár és dolgozhatnak is együtt.. De persze ebben az esetben akkor ez felsem merül. Sabrina állapota úgy vélem elég súlyos ha epilepsziás rohama volt.
- Mióta megkapta a híreket nem eszik és nem alszik, szóval igen, elég súlyos.
- Jól van , bemegyek hozzá. Én el is köszönök. Szia Peter.
- Szia Aaron.- fogtunk kezet majd ahogy elment ugyanúgy csak bámultam magam elé. Hihetetlen.