To be continued...

Nina szemszög...

Mióta Tommal megérkeztünk a hotelbe csak az erkélyen állok és bámulok ki a fejemből. Csak pár méter választ el a Mexikói -öböl vízétől. Elképzelni sem tudtam, hogy Tom mit talált ki de ez a hely gyönyörű. Az egész sziget, legalábbis amennyit eddig láttam belőle.
- Mit szólsz kicsim? Tetszik?- karolt át hátulról.
- Igen, meseszép hely. De hol is vagyunk pontosan?
- Galveston, a legközelebbi nagyváros Texas City.
- Nem gondoltam hogy egy ilyen helyre hozol. Ez nagyon romantikus. Mindig is elakartam jutni Texasba, mármint magába az államba, megnézni hogy tényleg olyan country stílusú-e mint azt a filmekben látni, tudod kalap meg minden. Szerinted itt a szigeten lesznek ilyen emberek?
- Nem tudom, meglátjuk, már ha képes leszek kiengedni az ágyból az én gyönyörű feleségemet.
- De most várj. A sziget a Galveston sziget vagy a hely ahol vagyunk az Galveston.
- Mindkettő létező dolog Galveston szigeten vagyunk Galvestonban.- nevetett. - Elbűvölő hely, pont olyan elbűvölő mint te. Holnap kirándulhatnánk egy kicsit, a parton eszméletlen jó helyek vannak.
- Honnan tudod, jártál már itt?
- Igen, még mielőtt San Franciscoba költöztünk és találkoztam veled. Tíz éves voltam mikor itt nyaraltunk, két hetet töltöttünk el itt és bejártam az egész partot, imádtam. Még akkor eldöntöttem, hogy ha felnövök eljövök ide a családommal. Viszont most elég későre jár, nem akarsz lefeküdni?
- Te aludni akarsz a nászéjszakánkon?
- Dehogyis, eszemben sincs. - húzott magához. - Ha csak te...de gondolom te sem..
- Jól gondolod drágám. - nevettem majd megcsókoltam.
Tom az ölébe kapott és úgy vitt be a szobába. Az ajtót belökte a lábával majd az ágyhoz érve letett a földre. Egy mozdulattal megszabadított felsőmtől majd nyakamhoz hajolt és belecsókolt.
Pillanatról pillanatra jobban akartam őt, jobban imádtam, jobban bíztam benne.
A kezdeti érzések felfokozódtak, nem tudom azért-e mert házasok lettünk, nem tudom ez ad-e valamilyen pluszt az egésznek de azt tudom hogy már nem tudtam elképzelni nélküle az életemet. Anélkül hogy őt lássam meg reggel elsőnek és hozzá bújjak esténként, hogy hozzá menjek haza este a munka után... Tudom félév még hátra van a felhőtlen boldogságunkig de mégis most úgy érzem anyának nem lesz igaza. Tommal igenis tökéletes párt alkotunk, kiegészítjük egymást, és lesz egy csodaszép családunk ha haza jön és tudom hogy haza jön, mert megígérte.

Tom szemszög...

Minden napra kitaláltam valamit. Egyik nap a sziklás partra mentünk, másik nap a szálloda wellness részlegét próbáltuk ki. Kirándultunk az erdőben és pont volt ott egy vándor cirkusz társulat így beültünk egy előadásra is. Minden napot boldogságban, az éjszakákat pedig szenvedélyesen töltöttük. Ninával a jövendőbeli családunkról álmodoztunk szeretkezés után összebújva. Isteni érzés volt hallani ahogy nevetgél, ahogy a karjaimba simul és átadja magát nekem. Minden addigi kétségem, amit leginkább az anyja táplált bennem, köddé szállt és csak arra tudtam koncentrálni, hogy igenis együtt fogunk megöregedni.

Mikor haza értünk még volt két napunk a visszautazásomig azonban ahogy teltek az órák Nina egyre szomorúbb lett, kicsit magába is fordult. Nem nevetett, csak hozzám bújt a kanapén és a tévét bámulta. Próbáltam rákérdezni de nem akart róla beszélni így hagytam de nagyon aggasztott. Mindenképp beszélnem kell Lenával, hogy nagyon figyeljen rá miután elmentem, mert ez így nem lesz jó.
- Kicsim, nem kérsz valamit? Teát, kávét, sütit?
- Csak maradj itt, érezni akarlak, a tested melegét, érezni és hallgatni ahogy dobog a szíved.- suttogta így kibújtam alóla.
- Nina, holnap van az utolsó napunk együtt, azt is így akarod tölteni, bezárkózva ide?- kérdeztem mire rám emelte bánatos szemeit és szemeimet fürkészte egy ideig. Utáltam hogy így fogom itt hagyni . Mikor az éjjel haza értünk még olyan boldog volt, most meg mintha a depresszió telepedett volna rá. Tudom hogy mit érez mert én is azt érzem csak próbálom elnyomni és élvezni azt a pár órát ami maradt még nekünk.
- Tom, meg fogok őrülni...
- Dehogy fogsz, majd hívlak ahányszor csak tudlak és levelezünk és ... olyan gyorsan eltelik az a félév, higgy nekem.- simogattam arcát.- Menjünk el holnap valahová, mondjuk a Golden Gate Parkba. Ott ebédelünk, emlékszel arra a kis étterembe, a diploma osztód előtt néhány nappal ettünk ott...
- Emlékszem.
- Na benne vagy?
- Nem akarom hogy elmenj.
- Te is tudod hogy ha lehetne nem mennék, itt maradnék veled. De nem tehetem, muszáj elmennem. - néztem könnyes szemeibe..
- Szeretlek. - ölelte át nyakam .
- Én is téged szerelmem.- húztam jobban magamhoz.

Lena szemszög...

- Tegnap jöttek haza...
- Hívott Nina?
- Nem, de nem is baj, hagy használjanak ki minden percet.
- Persze én örülök, hogy ennyire szeretik egymást, és az esküvő is szép volt, de mégis ... Nina hogy fogja viselni a távollétet? Mert ugye az előző féléves kiruccanásnál még nem voltak együtt, de most már sokkal nehezebb lesz...
- Majd én segítek neki..
- Neked ott van a baba, illetve lesz.
- Majd bevonom a teendőkbe és az eltereli a figyelmét.
- Nem hiszem, hogy ez nyerő ötlet szívem...
- Miért?
- Szerintem csak azt erősítené benne hogy ő egyedül van míg mi éljük a boldog kis életünket mint újdonsült családocska.
- Na jó akkor kitalálok valamit, bár ahogy ismerem, úgyis a munkába fog temetkezni..
- Talán jobb is lenne neki, az legalább elvonja a figyelmét.
- Igen, ez igaz.- sóhajtottam majd Kevinhez bújtam.
- Anyukád hívott már?
- Nem, az esküvő óta nem beszéltünk. Én nem értem őt. Nináék olyan boldogok együtt, miért nem tudja ezt elfogadni?
- Anyukád, mint azt bizonyára te is tudod, eléggé makacs és akaratos nő, és ha valami nem úgy van ahogy azt ő szeretné akkor egyszerűen besértődik és puffog. És Nina nagyon kihúzta a gyufát mikor igent mondott Tomnak.
- Szerencsére apa nem ilyen.
- Na igen, ez Nina egyetlen szerencséje, és hogy te itt vagy neki.- puszilta meg kézfejem mire csak elmosolyodtam.
- Én vagyok a legszerencsésebb, hogy találkoztam veled.
- Igen, tényleg az vagy..- vigyorgott önelégülten.
- És most elrontottad a pillanatot. - csóváltam fejem.

Nina szemszög...

Egy órája hogy haza értem a reptérről, de azóta csak ülök a nappaliban és azon gondolkozom mihez is kezdjek, mit csináljak? Főzzek, vagy feküdjek le aludni? Vagy pakoljam el a száraz ruhákat, esetleg tegyek be egy új mosást? Vagy tisztítsam ki a hűtőt, menjek el bevásárolni? Mi a franchoz kezdjek, ebben az üres házban egyedül?
A konyhába sétálva elővettem egy bögrét és bekapcsoltam a vízforralót. kivettem a tea filtereket a dobozból majd megtámaszkodtam a pultban. Mikor csipogott a vízforraló leforráztam a filtereket és tettem bele egy kis mézet. Már épp vissza akartam menni a nappaliba mikor az asztalon megláttam egy borítékot. Odaléptem érte és egy kis alakú boríték volt a vázának támasztva „ Egyetlen szerelmemnek" felirattal. Tom írta... idegesen téptem fel majd húztam ki belőle a lapot amit széthajtva olvasni kezdtem.

„ Drága egyetlenem,
Ez az első levelem neked. Még van egy nap az indulásomig de máris hiányzol. Ha csak bele gondolok hogy félévig nem láthatlak, nem érezhetem az illatod, nem hallhatom a nevetésed, nem érinthetlek és csókolhatlak mérhetetlen fájdalmat érzek a mellkasomban. Nina, egyetlenem, nem akartam ezzel elrontani az utolsó napunkat hogy komoly dolgokról beszélünk, amik esetleg gátat szabhatnak a kapcsolatunknak. Megígértem, hogy haza jövök, ezért mindent meg is teszek. próbálom nem megszegni a neked tett ígéretem de édesem, könyörgöm, ha esetleg történne velem valami ne gyűlölj engem. Önszántamból sosem hagynálak el, és azon leszek, hogy hazatérhessek hozzád. De ha még sem, próbálj meg gyorsan túllépni rajtam és adj egy esélyt magadnak arra hogy valaki boldoggá tegyen téged.
Tudom hogy az első beszélgetésünkkor lefogod harapni a fejem de legalább elmondtam amit akartam.
Szeretlek édesem, kérlek nagyon vigyázz magadra. Írok amint tudok és hívlak ahogy lehet.
Csók, Tom."

****

Mióta Tom elment eléggé visszafogott vagyok. Visszaálltam a munkába, mindenki nagyon örült nekem, a lányok részletekre voltak kíváncsiak, a nászútról érdeklődtek, Peter is nagyon jó fej volt, adott pár napot míg visszarázódom a régi kerék vágásba . Ez meg történt, egy hét telt el, most már teljesen bele kell vetnem magam. Beszéltem az igazgatóval is, hogy kész vagyok elkezdeni a betanulást Peter mellett így a napok gyorsan elteltek. Mindennap túlóráztam. Ha volt rá szükség, ha nem. Reggel hatra mentem és este nyolckor indultam el. Írtam Tomnak levelet ami bizonyára már odaért, így most a válaszát várom. Lenával is beszéltem és a lányokkal is, így lesz majd egy csajos hétvége egy hét múlva. Négyesben elmegyünk egy wellness hotelbe és csak lazulunk, amiből az lesz hogy a három lány próbálja majd elterelni a gondolataimat Tomról és ezzel csak azt fogják elérni hogy még inkább rá gondolok majd. Hiányzik, eszméletlenül. Így, hogy több mint egy hónapot együtt töltöttünk, hogy éjjel nappal együtt voltunk most nagyon rossz hogy nincs velem. Nem ül velem szemben a reggelinél, nem von magához a kanapén simogatva, nem csókol meg esténként , nem ringat álomba. Nem hallom a hangját , nem érzem őt a közelemben és ez borzalmas.

A munka legalább eltereli kicsit a gondolataimat, ha a betegeimmel foglalkozom nincs időm Tomra gondolni. Szeretném azt hinni hogy gyorsan elszalad majd ez a félév is de valamiért úgy érzem nem fog, hogy mindennap ezerszer hosszabb lesz mint általában.
Peter mellett öröm dolgozni. Precíz, normális, mindent elmagyaráz, rendszerez így nincs állandóan káosz nála. Jól kiismerem már magam nála. Mindennap mutat valami újat, ennyire mélyen még sosem ástam bele magam a papír munkába. Azt sem tudom hogy élesben menni fog-e de megkell próbálnom.

Két hónap múlva...

Az idő telik, bár egyáltalán nem olyan gyorsan mint azt reméltem hogy fog. Tommal párszor beszéltünk telefonon, és főleg levelezünk. Annyit mondott csak hogy a háborús helyzet nem változott nem lett jobb semmi így ugyan ő nem tette hozzá de én kitaláltam hogy folyamatos veszélynek vannak ki téve. A bevetéseken főleg, hisz ha összetűzésbe keverednek a felkelőkkel bármelyiküknek baja lehet.
Többször voltam már Belláéknál és a kis David nagyon szépen fejlődik, ők próbálják bennem tartani a lelket. Adam sokat mesél arról, hogy Tom remek katona és amíg együtt dolgoztak az alatt is nagyon óvatosan, odafigyelve dolgozott.

Most az ügyeletet töltöm éppen így elég nagy a csend. Már elmúlt éjfél így ideje innom egy kávét. Mert úgy érzem végem.
Kávémat kortyolgatva sétáltam a teljesen üres folyosón. Integettem Clairenek és Catnek majd visszamentem befejezni a papír munkát.
Újabb egy teljes eseménytelen hét telt el...
Jelenésem van anyáéknál, és úgy döntöttem hogy ha már ott vagyok akkor összeszedem néhány régi holmimat és átviszem Tomhoz így vittem magammal egy papír dobozt is. Épp most érkeztem így nagy levegőt vettem. Tudom hogy anya újra belém fog kötni.
Apa nyitott ajtót, meglepő.. A nappaliba mentünk ahol anya épp teázgatott.
- Szervusz kincsem.
- Szia anya, hogy vagy?
- Jól és te? És a férjed? Él még?-
Fantasztikus, kezdődik.
- Igen anya, él még. Hatalmas sajnálatodra, gondolom.
- Én nem sajnálom, csak örülök neki, addig sem szenvedsz.
- Igen, így van.
- Tudod szívem megbékéltem a dologgal.
- Igazán? Te megbékéltél vele?
- Meg én. Tudom, hogy gyerekesen viselkedtem és ezért elnézést kérek.
- Remek, meg van bocsájtva.
- És te?
- Mi van velem?
- Te nem kérsz elnézést?
- És miért?
- Amiért fejfájást okoztál nekem, amiért kitettél ennek a borzalomnak?
- Viccelsz?- nevettem fel.- Anya, te aztán nem vagy semmi. - pattantam fel majd a lépcső felé indultam.
- Várj csak kisasszony. Nem hagyhatsz így faképnél. - jött utánam.
- De megtehetem anya, elmúlt már az az idő mikor azt tettem amit mondtál vagy amire rávezettél. Most már én döntök, az életemről, és minden másról is. Tom a férjem, ne fúrd tovább mert baromira nem leszünk jóban. Szeretem őt és ő is szeret engem, nincs értelme ezen vitázni.- mondtam ahogy felléptem a lépcsőre.
- Ő nem hozzád való, miért nem vagy hajlandó ezt elfogadni?
- Te nem vagy hajlandó, jó ég anya, nőj fel és hagyj békén. - szaladtam fel azonban hirtelen görcsöt éreztem a fejemben. Megálltam és homlokomra szorítottam tenyerem. Próbáltam megkapaszkodni azonban a következő pillanatban már zuhantam...

Mikor felébredtem egy ismerős arc állt előttem mosolyogva. Először hunyorítva próbáltam feltornázni magam de akkor visszanyomott.
- Dr. McAdams, hogy kerülök én ide?
- Minden rendben Sabrina, ne aggódjon. Az édesanyja elmondása alapján ön épp az emeletre indult mikor hirtelen összecsuklott és pár lépcsőfokot zuhant. Nincs komolyabb sérülése.
- Az anyám? Ő is itt van?
- Igen egy percre ment csak ki. - mondta és pont nyílt az ajtó.
- Jaj kicsi lányom, végre felébredtél, már olyan sok rossz jutott eszembe.- ölelgetett anya mire én zavartan az igazgatóra pillantottam aki csak mosolygott a jeleneten.
- Jól van anya, nyugi, élek, és elvileg minden rendben van velem.
- Több is ennél.- nézett rám az igazgató
- Hogy érti ezt?
- Nina, nem is sejtette, hogy állapotos?
- Tessék?- kérdeztük egyszerre anyával. Felültem és hátra simítottam a hajam.. - Hogy, babát várok?
- Igen, elég fiatal terhesség, tíz hetes körül lehet, amint jobban érzi magát megultrahangozzuk.
- Istenem, el sem hiszem. Annyit dolgoztam mostanában hogy fel sem tűnt a menstruáció kimaradása, egyszerűen nem tudom elhinni.
- Nos, gratulálok.- mosolygott rám .
- Ne olyan gyorsan. Ha csak tíz hetes akkor még meglehet oldani.- mondta anya.
- Mi?- kérdeztem
- Hogy mondta asszonyom?- kérdezte dr. McAdams is zavartan.
- Nem túl jókor jön ez a gyerek szívem. Az lenne a legésszerűbb ha elvetetnéd.
- Mond, hogy rosszul hallottam. Azt akarod hogy abortuszom legyen?
- Kicsim. Most nem ideális. Épp hogy csak kezdtél Peter mellett betanulni és Tom sincs itthon.
- Nem ez a te bajod, hanem az hogy Tomtól vagyok terhes. Azt hiszed nem tudom hogy abban reménykedsz találok valakit amíg ő nincs itthon és majd gyorsan elfelejtem.. - húzódtam jobban el tőle. - Miért csinálod ezt anya, miért akarsz elveszíteni engem?
- Kislányom neked is bekellene látnod hogy nem épp ideális a gyerekvállalásra a helyzet...
- Menj el anya.
- Sabrina, nem küldhetsz el, az anyád vagyok így itt maradok.
- Akkor én megyek el.- mondtam és már felakartam állni de akkor megszédültem és épp csak megtudtam kapaszkodni az ágyban. Dr. McAdams odalépett hozzám és segített majd a szemem vizsgálgatta és a pulzusomat mérte.
- Mrs. Williams, nem akarok tiszteletlen lenni, de Sabrinának pihennie kellene, jobb ha most elmegy. Valószínűleg van egy kis agyrázkódása, így éjszakára bent tartom mindenképp. - mondta mire anya puffogva de elment. Én csak hátra dőltem és lehunyva szemem sóhajtottam.
- Sajnálom, hogy tanúja volt ennek. Anyám meg van őrülve mióta Tommal együtt vagyunk. Még alig két hónapja ment vissza a bázisra de ez a két hónap maga volt a pokol nekem, anyám a nyakamon lóg és mindig emlékeztet arra hogy Tom bármikor életét vesztheti és ettől lassan idegbajt kapok. Én csak..csak egy kis nyugalomra vágyom.- csuklott el a hangom a végén. Elfordítottam a fejem és próbáltam lenyelni könnyeimet.
- Na jó, őszinte leszek, oké?- ért karomhoz az igazgató mire ránéztem és bólintottam. Egy percig az ajtóra meredt majd elmosolyodott.- Az édesanyja tényleg nem komplett, egy gyermek akkor is gyermek ha épp nem a legjobbkor jön. Azt kérni, illetve követelni hogy elvetesse hatalmas tapintatlanság volt tőle, de a döntés magán múlik Nina. Mikor megkaptam a laborból az eredményeket, én voltam boldog.
- Maga?
- Tudom furán hangzik, de amennyire eddig megismertem, nos az alapján tudom hogy ez a kis baba nagyon jó helyre kerül. Tom nagyon szimpatikus férfi és igazán szerencsés amiért megkapta önt. Az alapján ahogy itt a gyerekekkel bánik és törődik, maga csodás anyuka lenne, ne hagyja befolyásolni magát, ha szeretné ezt a babát akkor ne törődjön az anyjával...
- Köszönöm. - bólintottam. - Igazán jól esett amit mondott.
- Igazán nincs mit, és örömömre szolgált, hogy én közölhettem a nagy hírt.
- Nem is láttam még így dolgozni. Vagyis az irodán kívül köpenyben...
- Általában csak helyettesíteni szoktam, lebetegedett két nővér és egy orvos így beugrottam.
- Holnap dolgozhatok már?
- Nem tartom jó ötletnek, nem akar pihenni?
- Hogy egésznap a nyakamon lógjon az anyám? Ó nem köszönöm, inkább bejövök és több szünetet tartok, ha nem bánja.
- Na jó, ahogy ön jobban érzi magát. De most már jobban kell magára vigyáznia, amint egy kis szédülést, görcsölést , rosszul létet tapasztal rögtön szóljon egy kollégának, vagy akár nekem hogy ellenőrizhessük a kicsit.
- Rendben.
- Akkor reggel haza mehet és ha szeretne vissza is jöhet dolgozni, de ha nem érez elég erőt hozzá nyugodtan maradjon otthon, elég ha csak holnapután jön, az egészsége a legfontosabb.
- Igazgató úr...
- Igen Sabrina?- nézett rám de nem is tudtam hirtelen mit akartam mondani, fura sötétség lett rajtam úrrá. Szédülni kezdtem és hirtelen görcsölni kezdett az egész has tájékom. Alig láttam valamit és levegőt is nehezebben kaptam. Kétségbe esetten néztem rá majd hátra hanyatlott testem. Nem tudom mi történt ezután, csak arra emlékszem, hogy megemeli kicsit a testem majd se kép, se hang, egy fekete lyukban lebegtem. Csak a babára tudtam gondolni, vajon jól van? Nem akarom elveszíteni...

Beszéltek hozzám, többen is, a hangok összemosódtak és csak motyogást hallottam. Nem tudtam kivenni belőle semmi értelmeset. Még mindig lebegtem de már nem azon a sötét helyen. Most valami fehér fényszerűség vett körül, lebegtem de úgy éreztem mintha valami húzna lefelé. Mintha két kéz húzna engem majd egyszer csak valami keményen földet érnék. Lezuhantam.
- Nina, hallasz engem...? - hallottam a mély hangot.- Nyisd ki szépen a szemed, szorítsd meg a kezem..- mondta és éreztem hogy tenyerembe teszi egy ujját. Ujjaimat rázártam és minden erőmmel megszorítottam.
- Sabrina, ha hall minket nyissa ki a szemét. Biztonságban van, nem kell félnie.- jött egy másik hang. Nem akartam de a szemeim lassan kinyíltak majd reflex szerűen be is csukódtak. A hirtelen fény elvakított. Újra próbálkoztam, immár én is kiakartam nyitni a szemem. A fény mintha eltűnt volna és ahogy kitisztult a látásom, Petert láttam meg, a másik oldalamon pedig az igazgatót.
- Jaj te lány, halálra rémítettél..- mondta Peter.
- Mi történt? Arra emlékszem, hogy az igazgató úrral beszéltem majd minden elsötétült, nem kaptam levegőt... És a baba? - kérdeztem mire csak bámultak rám mint valami elme roggyantra.- Mondjon már valaki valamit, miért néznek így rám?
- Sabrina, őszintén sajnálom.
- Nem, mondja, hogy nem.- szorult el a torkom.
- Nina minden rendben lesz.- fogta meg kezem Peter de én kirántottam és felhúzva térdeimet kezdtem zokogni.
- Nem lesz rendben, semmi sem lesz rendben.
- Az esés következtében történhetett.
- De azt mondta minden rendben.- szipogtam miközben az igazgatóra néztem.
- Mert akkor még rendben is volt de a kockázat fenn állt.- mondta miközben közelebb lépett.- Annyira sajnálom.- mondta már halkabban. Egy ideig csak bámultam őket felváltva , könnyeimen keresztül olyan volt mintha egy fátyol lett volna szemeim előtt. - Felhívtam az édesanyját és elmondtam neki, és kértem, hogy ne jöjjön most be mert eszméletlen még. Éjszakára továbbra is bent tartjuk a komplikációk elkerülése miatt, aztán szeretném ha szabadságot venne ki.- mondta az igazgató. Egy ideig csak néztem őt majd kipislogtam könnyeimet és megráztam fejem.
- Ha most szabadságra küld ... ha otthon kell ülnöm egésznap, csak a babán fog kattogni az agyam és félek elfogom veszíteni a józan eszem, úgyhogy kérem ne tegye. Dolgoznom kell, elkell terelnem a figyelmem.- mondtam mire az igazgató Peterre nézett.
- Hozok neked egy kis vizet Nina..- mondta Peter és felállva kiment. Az igazgató az ágyamhoz húzta a széket és leült. Mereven nézte az arcom majd megrázta a fejét.
- Így nem engedhetem dolgozni. Elvesztette a babát ezt felkell dolgoznia, nem engedélyezem hogy munkába álljon.
- Kérem, dr. McAdams, ha holnap haza megyek csak azon fog az agyam kattogni, hogy egy pár órán belül kaptam és veszítettem is el őt. Ha otthon ülök csak rá gondolnék, arra hogy milyen lett volna... nem...én csak nem akarok egyedül lenni, nem akarok ezekre gondolni.- néztem szemébe könnyeimen keresztül.
- Sabrina...
- Muszáj dolgoznom.- suttogtam mire egy percig csak bámult rám csendben majd bólintott.
- Rendben, de figyelni fogom és ha úgy látom, hogy indokolt, akár fel is függesztem, de nem dolgozhat. Érthető voltam?
- Igen.- suttogtam majd hátra dőltem és lehunytam a szemem. - Köszönöm.
- Pihenjen Sabrina, holnap reggel megkapja a zárójelentését. - mondta miközben felállt és az ajtóhoz indult. Mikor kiment szoros váltásban lépett be Peter. Leült a székre és megfogta a kezem.
- Hoztam inni, baracklé, a kedvenced.
- Nem vagyok szomjas Peter.
- Igyál, ez orvosi utasítás.- mondta mire gyorsan megittam a pohárban lévő folyadékot. A kezemet egy pillanatra sem eresztette el.
- Menj csak vissza dolgozni.
- McAdams azt mondta maradhatok melletted.
- Nem kell...
- Barátok vagyunk Nina, nem hagyhatlak így magadra. És nem tartom jó ötletnek, hogy dolgozz.
- Ha otthon lennék valószínűleg megőrülnék.
- Tomnak elmondod?
- Nem tudom. Attól félek, hogy ha tudná, elvonná a figyelmét.
- Lehet még babátok..
- Egy ideig ez most úgysem számít...- mondtam halkan.- Peter, a lányok tudják?
- Igen. Tudod, hogy terjednek itt a hírek. Beszéltem velük, megtiltottam mindenféle pletykálkodást és azt is, hogy erről kérdezzenek vagy beszéljenek előtted.
- Nem kell burokban tartanod, nem vagyok halálos beteg. Csak elvetéltem.
- Gondolod te. Szeretném ha találkoznál Lilyvel.
- Nem vagyok elmebeteg.
- Attól hogy beszélgetsz egy pszichológussal még nem vagy elmebeteg, különben is esedékes a féléves kötelező jelentés. Veszteség ért, kicsi lány, és tudnom kell hogy jól vagy-e, tudnom kell hogy nem csinálsz butaságot.
- Nem fogok.
- Ne haragudj, de most nem tudok neked hinni.
- Nem vagyok az a tipus.
- Talán nem, de a fájdalom sok mindent kihozhat belőled, ha olyan tipus vagy, ha nem. Elkell menned Lilyhez, ha nem teszed, szólok McAdamsnek hogy függesszen fel, megértetted?
- Aludni szeretnék. - mondtam halkan.
- Oké Nina, aludj csak. Majd még benézek hozzád.- mondta mire csak bólintottam. Mikor elhagyta a szobát csak bámultam az ajtót majd kitörtek könnyeim és nem bírtam tovább, eluralkodtak rajtam az érzések.

A következő napokban próbáltam elviselhetően viselkedni, nem utálni mindenkit, de főképp anyámat aki miatt ez bekövetkezett. Dolgoztam továbbra is, a kórházban mindenki úgy bánt velem mint egy hímes tojással ami eleinte baromira zavart de aztán rájöttem hogy az még mindig jobb mint ha folyamatosan csak sajnálkoznának amiatt ami történt.

Órák teltek el műszak kezdés óta. Este megcsináltuk a vizitet és elláttuk a két új betegünket akiket vizit alatt hoztak be. Az egyik egy kislány, hétéves és kiszáradással kezeltük, a másik egy három éves kisfiú volt aki magára rántott egy lábas forró vizet a tűzhelyről. Szerencsére csak elsőfokú égési sérülései lettek. Miután mindenkit kezeltünk és csend lett átmentem a csecsemő osztályra, néhány napja ezt csinálom ha eszembe jut a baba akit elveszítettem. A lányok nem szólnak semmit, talán még meg is értik, csak állok ott az ablaknál és nézem, ahogy most is. A pici kezek-lábak szüntelenül járnak. Sírnak, az anyukájukat hívják. Elképzelem hogy az egyik az enyém, engem hív, én pedig a karomba veszem. És mindig sírni kezdek. A könnyeim megállíthatatlanok, nem tudom őket elfojtani. Fogtam magam és a folyosó végén található lépcsőházba szaladtam. Hatalmas csend fogadott. Leültem az egyik lépcső fokra majd térdemet átölelve engedtem ki igazán magamból a fájdalmat. Felzokogtam, nem akartam de egyszerűen már nem volt energiám erősnek mutatni magam.
Pár perc elteltével halottam hogy nyílik az ajtó, azt hittem valamelyik ápolónő az de nem. Leült mellém és végig simított hátamon, ez nem egy női kéz volt. Felsóhajtott majd átkarolta vállam. Oldalra fordítottam fejem és a kéz és hang tulajdonosára néztem... Szemembe nézett majd fejét csóválta.
- Ez így nem mehet sokáig.- mondta halkan.
- Nem tehetek róla, olyan nagyon fáj.
- Tudom. Megértem.
- Nem értheti, ezt sosem értheti meg. Én sem gondoltam, hogy ennyire fájhat a vetélés. Ez a gyötrődés, ami szinte már fizikai fájdalom, sosem gondoltam, hogy ennyire intenzív. Soha nem is akartam megtapasztalni. Már egy hónapja, de semmit nem javult, pedig azt mondták hogy idővel nem fáj majd ennyire, de ez nem igaz, ugyanúgy fáj, talán még jobban is.
- Tommal beszélt azóta?
- Igen, felhívott, beszéltünk pár percet de nem mondtam el neki, nem akartam hogy ő is szenvedjen.
- Talán segített volna.
- Nem, Tom még talán nálam is jobban szenvedne. Minden álma egy kisbaba volt, mielőtt elment erről beszéltünk, azt mondta olyan boldog lenne ha már nagy pocakkal várnám itthon. Ha letelik a félév nem fogja meghosszabbítani a szerződését, haza jön és nem megy többé külföldre. Családot akar alapítani..
- Aminek semmi akadálya nincs, ezt maga is tudja.
- Nincs egészségügyi akadálya, ez igaz...
- Féltem hogy ezt mondja majd, ezért kellene szakemberhez fordulnia. A depresszió alattomos betegség Sabrina.
- Köszönöm dr. McAdams de megoldom magam is. Néha egy kis sírás és utána teljesen jól vagyok.- mondtam majd felálltam és lenézve rá elmosolyodtam. - Viszlát.

Volt két szabad napom amit Lenáékkal töltöttem de borzalmasan éreztem magam. Látni ahogy imádják egymást, ahogy várják a babájukat, kész vagyok tőlük. Így ma Lena haza hozott én meg gyorsan elkészültem a munkába.
Már épp készültünk indulni mikor megszólalt a csengő. Nővéremre néztem majd az előszobába szaladtam. Az ajtót kinyitva két egyenruhás férfi nézett rám komolyan. Hirtelen nagyon rossz érzés uralkodott el rajtam.
- Sabrina Davis?
- Igen, az vagyok.- mondtam majd nyeltem egy nagyot.
- Ki az hugi?- jött utánam Lena majd ahogy meglátta a két katonát vállamra csúsztatta a kezét.- Ohh.
- Miller és Johns százados.- mutatott magukra az egyik majd vett egy nagy levegőt.
- Miben segíthetek?
- A férjéről van szó. Thomas Davis. Bemehetnénk?
- Igen...- mondtam majd Lenával elálltunk az ajtóból amíg bejöttek. A következő néhány perc kiesett. Tudom, hogy valahogy eljutottam a nappaliba, mire észbe kaptam már velük szemben ültem. Lena fogta a kezem.
- A férje táborát támadás érte, Fegyveres felkelők, több katonát ott helyben kivégeztek és többet magukkal vittek. A férjét elvitték és azóta semmi hírt nem kaptunk róla.
- Mikor történt?
- Két hete, vártuk, hogy jelentkezzenek, esetleg elmondják a követeléseiket de nem tűntek fel. Három napja azonban..
- Mi történt. Fegyveres összetűzés alakult ki és többen életüket vesztették.
- Tom is?
- Nem tudunk róla semmit, eltűnt a föld felszínéről. Ahogy a fegyveresek vezetője is.
- De mit, most mi történik? Ha nem halt meg...
- A helyzet az, hogy a birtokunkban lévő információk alapján még az is lehet hogy meghalt.
- Tessék? Ez most komoly? Ezt csak így mondják?- pattant fel Lena. Én csak lehunytam a szemem és éreztem ahogy könnyeim végig folynak az arcomon.
- Elnézést kérünk, de jobb ha tisztán látnak. Ilyen esetekben nagyon ritkán fordul elő hogy élve elengedik a foglyot. Vagy kivégzik vagy halálra kínozzák, vagy megkínozzák és a sivatag közepén kidobják és sorsára hagyják. Annak az esélye hogy túl éli, kevesebb mint öt százalék. Amint hírt kapunk róla értesíteni fogjuk önöket.- mondta az aki végig beszélt.- Őszintén sajnáljuk hogy ilyen hírekkel szolgáltunk.- mondta a másik mire könnyeimmel küzködve bólogattam majd felpattantam és a hátsó ajtóhoz szaladtam. A kertbe kilépve lezuhantam a fűbe. Könnyeim utat törtek maguknak és hangosan felzokogtam. Olyan mérhetetlen fájdalom vette körül a szívem amit egyszerűen nem tudtam le írni sem.
- Nina.. - fogta meg kezem Lena.
- Megígérte, hogy haza jön, hogy nem hagy magamra, mit csináljak most?
- Nem biztos hogy meghalt, talán túléli, talán elengedik és haza jön.
- Te nem hallottad mit mondtak?- Kiabáltam rá.- Már...már napok óta volt ez az érzés a mellkasomban...- zokogtam fel ismét. Nála is eltört a mécses és könnyeit szabadjára engedve ölelt magához.
- Annyira sajnálom, nem is tudom mit mondjak.
- Elvesztettem őt, pedig azt mondta haza jön, azt ígérte, nem fog magamra hagyni...- motyogtam sírva.

Lena szemszög...

Miután Ninát bekísértem és lefektettem felhívtam a kórházat, hogy lebetegedett és hogy nem tud bemenni majd hívtam Kevint is. Nem tudtam anyáékat értesítsem-e , azt sem tudtam Nina mit akar, hogy akar-e róla beszélni velük, azt sem tudom akar-e látni bárkit is. Tom elvesztése tönkre fogja tenni. És mi nem tudunk neki segíteni...

To be continued...

Sziasztok!
Hát elérkeztünk ide is. Extra hosszú- legalábbis a szokásosnál hosszabb- résszel jelentkeztem most, ami egyben ennek a könyvnek a befejező része is. De...
Hamarosan publikálom eme könyv folytatását Örökké szeretni foglak címmel. Remélem továbbra is velem tartotok majd.
Tudom többen a boldog befejezésre szavaztatok és egy ideig én is arra hajlottam de volt egy álmom egy szuper folytatásról így a szomorú vég mellett döntöttem.
A könyv folytatásáról még írok ide egy posztot majd. Abban megtaláltok majd minden információt.
Mégegyszer köszönöm hogy eddig is velem tartottatok és remélem a folytatásnál is találkozunk.
Puszi❤❤

dreamgirl0315