Katona vagyok...

Nina szemszög…

Mikor megérkeztünk Adamék házához mosolyogva pattantam ki. Egész úton a  piciről beszéltem Tomnak, tudtam, hogy ő is kíváncsi és várja, hogy megismerhesse így mikor kiszálltunk ő magához vette az egyik ajándékot én meg a  másikat és  így  indultunk el az ajtóhoz. Épp hogy csak csöngettünk már nyílt is az ajtó. Adam nyitott ajtót. Tommal kezet fogtak majd megölelték egymást és mikor eltávolodtak rám nézett.
- És Sabrina, olyan sokat hallottam már rólad, Tomtól és az elmúlt napokban Bellától is. Örülök ,hogy végre találkozhattunk.
- Én is Adam.- mosolyogtam majd megöleltük egymást.
- Gyertek beljebb. A nappaliban vannak Belláék.
- Hogy van a kis gazfickó?- kérdeztem.
- Makk egészséges, apropó, nagyon köszönöm, hogy vigyáztál rájuk.
- Ugyan, nem tettem én semmit. - mondtam majd miután levetkőztünk a  nappaliba mentünk. Bella a szőnyegen játszott a kicsivel egy játszószőnyegen.
- Sziasztok. - köszönt mosolyogva majd felállt.
- Szia Bella. - öleltem meg. - Jól vagy? Fantasztikusan nézel ki, annyira csinos vagy.
- Jaj köszönöm, bár én egy kis disznónak érzem magam de jó hallani, azt hiszem önértékelési zavaraim vannak.
- Szerintem meg szülés után pár hónappal minden nő tehénnek érzi magát még akkor is ha csak két kiló maradt rajta.- mosolyogtam  rá.
- Jó tudni..- nevetett majd Tomra nézett.
- Tom… Adam olyan sokat mesélt rólad, annyira örülök, hogy végre megismerhetem a mi hősünket..- mondta Bella amit nem igazán értettem és már rá akartam kérdezni mikor a pici David fel sírt. Odaléptem és felvettem a karjaimba és rámosolyogtam.
- Szia kis hercegem, hogy vagy mostanság, elég rég láttuk egymást..- játszottam kezével mire már mosolygott. Szóval csak ez volt a baj, elhanyagoltnak érezte magát.
- Tom, ő itt a kisfiam David. - mondta Adam mire Tom közelebb lépett majd először rám nézett és csak utána kezdett gügyögni a picinek. Gyengéden simogatta a lábát és a kezét miközben rám pillantott néhányszor.
- Hihetetlen aranyos kis fickó és kiköpött Adam.- mondta már Bellára nézve.
- Igen, szerencsére az ő kék szemét örökölte.
- Ugyan a szem szín nem valószínű, de a vonások még változhatnak rengeteget így később biztos Bellából is felfedezünk benne néhány vonást, ha más nem a személyiségében. – mondtam mosolyogva.
- Hogy nektek milyen jól áll a gyerek. - mondta Bella mert Tommal még mindig közre fogtuk a kicsit. Tom a szemembe nézett és elmosolyodott.
- Szerinted? - kérdezte mire csak megcsókoltam, vigyázva Davidre a karomban.
- Szeretlek. - súgtam majd Bellához fordultam. - Apropó, hoztunk egy kis ajándékot nektek, ott van a szatyrokban.
- Hűha, ez valami párna?- kérdezte Bella.
- Igen a boltban azt mondták, hogy olyan a kialakítása, hogy nagyon jól kitudod pihenni magad rajta, mert ott támaszt alá ahol kell, elvileg nem tudsz rajta úgy feküdni hogy beálljon a nyakad vagy vállad. Tudom, hogy a baba mellett most még inkább szükségetek van arra, hogy kipihentek legyetek.
- Ez nagyon figyelmes tőled Nina, köszönjük. - mondta Adam majd lerakta a kanapéra a párnát és lefeküdt. - Azta, mintha csak egy felhőn lebegnék. - motyogta mire nevetni kezdtünk.
- A másikban a picurinak van egy kis apróság. Reméltem, hogy még nincs, a múltkor azt mondtad, hogy a tökéletes hintát keresitek. Na ez elvileg tökéletes. És átalakítható etetőszékké is .
- De jó, hogy a múlt héten nem vettem meg, mert találtam egyet csak nem voltam benne biztos, de most nagyon örülök, hogy nem vettem meg. - mondta Bella majd Adamre nézett aki még mindig álomországban vándorolt és vigyorgott. - Szívem…- semmi válasz. - Adam, drágám..- ismét csak csend. - Szerelmem. - cuppantott a férfi fülébe mire Adam riadtan ült fel de akkora volt a lendület, hogy a földre zuhant. Mi csak nevettünk ő meg mint aki azt sem tudja épp hol van nézett körbe.
- Szólt valaki?
- Igen drágám én voltam. Légyszi rakd össze a hintát, amit Nináék hoztak a kicsinek. - mondta Bella majd megfogta a kezem és a másik kanapéhoz húzott. A fiúk elkezdték kipakolni az alkatrészeket majd rájöttek, hogy ide csavarhúzó is kell ám, így kettesben elindultak, hogy megkeressék a szerszámos ládát. Én Bellára néztem, aki egy cumisüveget tartott David szájához.
- A szoptatás nem ment?
- Nem, pedig hívtam tanácsadót is, de valamiért nem akart a tej termelődni így maradtunk a tápszernél, na meg David sem nagyon akart szopizni.
- A lényeg, hogy szépen fejlődik, te hogy vagy?
- Fáradtan, eszméletlen fáradt vagyok. Még nem alussza át az éjszakát így alig alszom éjjel, napközben meg annyi dolgom van, de majd bele rázódunk.- mosolygott.
- Adam is segít azért nem?
- Dehogynem, rengeteget, annyira jó apa. Mikor haza jött órákig el sem mozdult mellőle, csak nézte és mosolygott, olyan büszke rá.
- Ezt meg is értem. - mosolyogtam majd megsimogattam a pici pocakját.
- Nina mit látok, azaz ujjadon egy… egy eljegyzési gyűrű? Tom megkérte a kezed?
- Igen, összeházasodunk, még mielőtt visszamegy. - mosolyogtam.
- Jajj istenem, annyira örülök nektek. Adam annyit mesélt arról, hogy Tom, hogy bírta a távol létet, olyan jó barátok lettek, és Tom vele beszélt meg mindent. Adam szerint rajongásig imád téged.
- Nagyon boldog vagyok. Egyszerűen leírhatatlan ez az érzés, egy évvel ezelőtt nem is gondoltam, hogy Tommal valaha is közünk lehetne egymáshoz, most meg itt vagyunk és összeházasodunk, eszméletlen csodálatos érzés. Minden nap vele, maga a mennyország, annyira szeretem.
- Sok boldogságot kívánok nektek, ugyan tudom, hogy nehéz lesz a következő félév, amíg távol van, de megéri majd, hidd el.
- Tudom, nem hagynám őt el semmiért sem. Őt semmi és senki nem tudná pótolni. - mondtam és épp akkor jöttek vissza sejtelmesen mosolyogva. Nem tudom miről beszélgethetett a két férfi de Tom csillogó tekintettel nézett rám ami csak jót jelenthet.

Az egész délutánt náluk töltöttük. Mielőtt elindultunk haza még játszottunk egy kicsit Daviddel. Tom minden féle csörgőt mutogatott neki a baba meg mosolygással reagált.
- Mikor jöttök legközelebb?- kérdezte Bella.
- Bármikor, ehhez a kis herceghez boldogan jövök akár mindennap..- nevettem a kis sajtkukacra, akinek csak úgy jártak a kezei és lábai.
- Tom, annyira hálás vagyok neked. - mondta Bella.
- Nekem, miért?
- Azért amit tettél..- mondta Bella mire értetlenül néztem felváltva rájuk.
- Szóra sem érdemes.
- Meg is halhattál volna, szóval igenis érdemes. Ha te nem segítesz akkor Adamnek, akkor ma nem lehetnénk így itt.
- Oké, miről beszéltek?- kérdeztem mire Tom kelletlenül rám mosolygott.
- Te nem is tudod? Tom, nem mondtad neki?- kérdezte Bella.
- Nos, nem igazán.
- Nem tudtad, hogy sérültek meg?
- Azt mondta, hogy megtámadták őket felderítés közben.
- Ez így igaz, fegyveresek támadták meg őket, tűzharcba keveredtek, először Tom lelőtte azokat, akik épp kivégezni készültek Adamet majd robbantgatni kezdtek. Adam megsérült így nem tudott lábra állni. Tom mindenkit kivezényelt majd Adamet felsegítve indult ki és csak többszöri próbálkozásra sikerült elindulniuk, de Tom nem adta fel, azonban az utolsó pillanatban, mielőtt kiléphettek volna az ajtón egy fegyveres Tomra lőtt. Arra még volt ereje ,hogy kinyissa az ajtót és kivetődjön rajta Adammel együtt mert rögtön utána felrobbantották az egész kócerájt amit átvizsgáltak. – mondta Bella mire én zavartan Tomra pillantottam. Ő lehajtotta a fejét és tarkóját vakargatta, tehát akkor hazudott nekem, ő nem így mesélte el a  történéseket.
- Ezt így nem említette.
- Én csak nem tartottam fontosnak.
- Talán neked nem az, de én mindig hálás leszek neked. - mondta Bella. A torkomban egy csomó keletkezett, próbáltam „lenyelni” de nem ment, alig kaptam levegőt. Egy hajszál választotta el a haláltól és még csak meg sem említett semmi hasonlót, nem értettem.

Az utolsó félóra kicsit csendesen telt. Nem igazán tudtam, hogyan reagáljak arra amit hallottam így inkább nem is mondtam semmit. Bella is témát váltott így maradt időm, hogy át gondolhassam. Haza úton egyikünk sem beszélt és mikor haza értünk szó nélkül szálltam ki és indultam el az ajtó felé. Bedugtam a kulcsot a zárba és mire kinyitottam már Tom is utolért. A házba lépve felsóhajtottam. Kimerültem, csak aludni akartam egy nagyot. Levettem kabátom és csizmám majd a konyhába sétáltam ahol egy pohár víz után elsírtam magam.
- Édesem…- érintette meg a karom de én elhúztam és kezeimbe temettem az arcom. Ekkor maga felé fordított és magához ölelt.- Ne haragudj, amiért nem mondtam el, de nem akartam, hogy aggódj, itthon meg már nem tartottam fontosnak.
- De majdnem meghaltál, meséltél egy csomó mindent de ezt valahogy kifelejtetted.
- Hogy mondhattam volna el, hisz így is halálra aggódtad magad, és most a következő félévet is aggódással fogod tölteni. Ezért nem mondtam.
- Akkor is aggódnék ha ezt nem tudom. – csattantam fel. - Hat nyomorult hónapig mindennap azon fogok idegeskedni, hogy vajon élsz –e még, hogy, haza jössz-e hozzám, és most már azért is hogy kiért áldozod fel magad..- mondtam majd a hálóba szaladtam.
- Katona vagyok Nina, alapszabály, hogy élő bajtársat nem hagyunk hátra, küzdenünk kell a hazánkért, de egymásért is. Nem hagyhattam a  sorsára, nem tudod, hogy mit éreztem volna , a tudat, hogy megmenthettem volna de nem tettem, szétmarta volna  a lelkem. Egyszerűen képtelenség leírni, hogy milyen érzés ez. Nem egy bajtársam ment így tönkre. A bűntudat, hogy megtehette volna, de nem tette. Hogy menthette volna, de habozott és inkább magát mentette. Négyből kettő zárt intézetben van. A harmadik egy idegroncs, rajta hat ember élete múlt, és a negyedik öngyilkos lett miután elment annak a temetésére, akit sorsára hagyott. – mondta mire még inkább eluralkodott rajtam a rettegés. – Nézz rám Nina..- mondta, de nem fordultam meg. Csak álltam ott és bámultam a falat, mindenem remegett, egyszerűen nem volt erőm megmozdulni. - Nina , ez vagyok én… Mond mit vársz tőlem?- kérdezte.
- Azt hogy gyere haza..- motyogtam. - De mi van ha legközelebb is valaki bajban lesz és te a segítségére indulsz és meghalsz?
- Ha őt ezzel meg mentettem, akkor nem hiába haltam meg.
- És mi van velem? Én nem számítok, nem számít, hogy itthon fogok ülni és várni foglak haza? Én nem vagyok fontos? Mit csinálok, ha nem jössz haza? Szerinted mi lesz velem?- kérdeztem már sírva mire elém lépett és szemembe nézett.
- Eltemetsz és egy idő után találkozol valakivel, aki elfeledteti a fájdalmat és boldoggá tesz téged. - mondta mire észre sem vettem már indult a kezem és arcon csaptam. Olyan gyorsan történt minden. Tom meg sem rezzent én viszont kezdtem magamba zuhanni. A fürdőbe szaladtam és becsaptam az ajtót majd elfordítottam a kulcsot. A földre zuhanva kezdtem sírni… talán csak most tudatosult bennem hogy mi is vár rám, ha a felesége leszek.



Halihó!
Dráma, dráma, dráma...mert néha ez is kell... Ne tartsátok magatokban a véleményeteket. Közelítünk a végéhez ami egyre inkább körvonalazódik bennem ahogy haladunk előre az eseményekkel.
Lehetséges második könyv még mindig a levegőben lóg. Véleményetekre lennék kíváncsi.
Puszi❤❤