Nina szemszög...
Egész úton nem szóltam Kevinhez. Nem értettem miért kellett őket hívni. Nem akartam Lenáékhoz menni, velük lakni, bámulni őket. Hallgatni az okoskodásukat. Azt hiszem a doki ezzel valami féle próba elé akart engem állítani, de holnap ezért még megkapja a magáét, ehhez abszolút nem volt joga.
- Nina, hiányoztál nekünk, nagyon - fogta meg kezem mikor megállt egy piros lámpánál.
- Az jó...
- Ne utálj már ennyire minket.
- Kevin én nem utállak titeket, egyszerűen csak nem tudok mit kezdeni a boldogságotokkal. Nem tudom átérezni, nem tudom hogy kezelni.
- De az sem megoldás hogy tönkre teszed magad. Ezt ő sem akarná , te is tudod.
- Tudom Kevin.
- Várod még haza ugye?
- Nem... Fel kell adnom, már a katonaság sem keresi, feladták. Nekem is fel kell adnom.
- És akkor mihez kezdesz?
- Nem tudom, most dolgozom és reménykedem, hogy egyszer csak minden a régi lesz. Tommal kapcsolatban csak a szép emlékeim lesznek meg. Egy nap talán úgy ébredek fel hogy mosolygok, és mikor meglátom egy képét arra gondolok hogy ez igazi volt, valós volt a szerelmünk de véget ért.. Egy nap talán képes leszek újra szeretni és kapcsolatban lenni valakivel. Addig a napig viszont csak túlélek...
- Értem.
- Kevin én örülök hogy boldogok vagytok és hogy család lesztek, ne higgyétek hogy nem.
- Tudom... És megértelek - mosolyodott el. Tudtam hogy Kevin tényleg kezdi megérteni és átérezni a fájdalmamat. Az hogy egyszer sem mondta, hogy már tovább kellene lépnem legalábbis erre enged következtetni.
Haza érve elővettem egy bőröndöt és elkezdtem pakolni. Addig Kevin a nappaliban várt . Próbáltam minden szükséges holmit elpakolni, a fürdőből is összeszedtem mindent. Majd a hálóba léptem. Körbe pillantottam és megláttam Tom pulóverét. Eltettem azt is és kivettem még egyet a szekrényből. Az éjjeli szekrényre néztem. A füzet. Magamhoz szorítottam majd a bőröndöt megfogva kimentem. Ott a füzetet a válltáskámba süllyesztettem és a laptop táskámat is kikészítettem. A nappaliba sétáltam. Kevin a kandalló előtt állt és egy képet tartott a kezében. Háttal állt nekem így először nem vettem észre de mikor arcát kezdte törölgetni vett egy nagy levegőt és világos lett. Közelebb sétáltam és végig simítottam hátán.
- Kevin... - suttogtam.
- Miért ilyen kicseszett igazságtalan az élet?- nyögte ki rekedtes hangon. Rá kellett döbbennem, eszméletlen önző voltam. Mióta ez a borzalom tart csak magammal foglalkoztam, nem érdekelt hogy mások mit élnek át, csak azzal törődtem hogy nekem fáj. Ugyan Kevin és Tom nem ismerték olyan régóta egymást de jól kijöttek, jóban voltak.
- Ez az a kérdés amit milliószor feltettem már de sosem kaptam rá választ - mondtam mire rám nézett. Szemei vörösek voltak, tudtam, hogy neki is fáj. Közelebb léptem és megöleltem. Ő rögtön körén fonta karjait és felsóhajtott.- Igazságtalan voltam. Meg sem kérdeztem ti mit éreztek.
- Valahol megértem Sabrina, hisz azt reméltétek, hogy örökké együtt lesztek. Végre egymásra találtatok. Az esküvő után kérdezgettem Lenát ő pedig mindent elmondott töviről hegyire. Ő már akkor tudta, hogy együtt lesztek, csak arra nem számított, hogy ilyen rövid ideig tart majd.
- Igen, túl rövid ideig. Még fel sem fogtam hogy a felesége vagyok, már el is veszítettem.
- Én nem akarok tolakodó lenni de mi van az igazgatóval?
- Mi lenne? Semmi...
- Csak mióta történt az a dolog azóta rengeteget hallok felőle és az is, hogy ma ott ült veled... Nincs hozzá közöm csak szeretném tudni, hogy minden rendben van-e veled.
- Nem tudom pontosan. Azt hiszem egyszer ő is elveszített valakit aki nagyon fontos volt neki, gondolom a barátnőjét, még nem beszélt róla és ezért van velem annyit. Próbál segíteni azt hiszem. Nem tolakodó, nem kezdett ki velem, csak ott van és meghallgat és tanácsot ad, és ez nagyon jó érzés. Az édesanyjával is találkoztam, ugyanis ő is úgy vesztette el a férjét, a harcmezőn. A doki akkor tizenöt éves volt. Azt gondolta, hogy az anyja tud nekem segíteni.
- És tudott?
- Választ kaptam néhány kérdésre de nem mindre. Szóval nem kell aggódnod miatta, ártalmatlan. Nem hiszem hogy tetszenék neki, szerintem nem az olyan nőket kedveli mint én.
- Sosem tudhatod. Különben meg, azelőtt én sem a Lena tipusú lányokra buktam, aztán ahogy megismertem mindegy lett hogy szőke vagy barna, bele szerettem.
- Nos a doki nem szerelmes belém. Ez biztos.
- Akkor menjünk , Lena már biztos vár.
- Rendben, de kérhetek valamit?
- Hát persze.
- Ne sajnáljatok többé. Ne nézzetek rám szánakozva, ugyanis az nem segít a tovább lépésben.
- Rendben Hugi, így lesz.
- Hiányzott már, hogy így szólíts.- mosolyodtam el.
Lena szemszög...
Mikor haza értem Kevinék még nem voltak otthon így a vendég szobába mentem és kicsit kiszellőztettem. Az ágyat rendbe tettem majd hirtelen gondolattól vezetve betettem az ágyba a kis macit amit a kicsinek adott. Kiskorában imádta, talán most is lesz rá valamilyen nyugtató hatással.
Épp leértem a földszintre mikor hallottam a kocsi ajtót csapódni. Megálltam a lépcsőnél és a korlátba kapaszkodva vártam a dühös és tomboló Sabrinát azonban ahogy bejöttek nagy meglepetés ért. Sabrina és Kevin is csendben kisírt szemekkel néztek rám. Hirtelen nem tudtam mit mondani csak közelebb mentem. Kevin arcán végig simítottam majd Ninára néztem. Tudtam hogy Tom miatt sírtak. Kevin sokáig bírta, eddig magában tartotta de talán ahogy Nináéknál járt történt valami ami kiváltotta belőle. Nem mondtam semmit és a húgom sem szólt egy szót sem. Csak néztük egymást majd elengedte bőröndjét és a nyakamba borult. Kifújtam bent tartott levegőmet és magamhoz öleltem. Hátát simogattam és lehunytam szemem. Olyan rég ölelt így meg, és annyira hiányzott. Mindig imádtuk egymást és ez a néhány hét egyszerűen csak túl sok volt nélküle. A hangja és a mosolya nélkül.
- Szeretlek.- súgtam fülébe.
- Én is téged.- húzódott el lassan és csak ekkor láttam meg haját.
- Hát tényleg levágattad.- simogattam mire aprót bólintott.- Gyönyörű vagy. Mint mindig.
- Jól vagy?
- Igen, makk egészségesek vagyunk.- mondtam mire kezeit hasamra csúsztatta. Nagyot nyelt, láttam rajta a fájdalmat amit érez.
- De nagyon feszül a pocakod.
- Szokott, szedek rá magnéziumot és elmúlik. Ne aggódj.
- Rendben, akkor jó.
- Nos, azt hallottam, hogy mostanában nem vagy éhes...
- Túlzott a madárka aki ezt csicseregte..
- Azért lettél rosszul? Mostantól odafigyelsz az evésre, különben megtömlek mint egy libát.- mondtam mire kuncogott egyet majd csak bólintott. Végig folyt arcán egy könnycsepp amit letöröltem.
- Akkor én felviszem a pakkokat.- szólalt meg Kevin.
- Az elsőbe vidd, kinyitottam egy kicsit az ablakokat hogy friss levegőt engedjek be.
- Oké szívem.- bólintott férjecském majd magára kapta Nina táskáit és a bőröndjét és elindult az emeletre.- Segítesz nekem a vacsoránál?
- Igen.- bólintott . Elindultunk a lépcső melletti folyosón azonban félúton megtorpant és egy képet nézegetett. Visszamentem hogy lássam melyiket. Az esküvői képét amin mind rajta vagyunk. Felemelte kezét és végig simított Tom alakján.
- Akarod, hogy levegyem?
- Nem, dehogy. Maradjon.- mosolyodott el szomorúan.- Szeretném hogy maradjon.- mondta majd a konyhába sétált. Én még jól megnéztem a képet és nyeltem egy nagyot. Jaj Tom miért mentél így el?
Nina szemszög...
Vacsora után, na jó én csak csipegettem, még elmondtam nagy vonalakban mi történt mióta dolgozom. Természetesen mindent tudni akartak a rosszul léttel kapcsolatban is így arról is jól beszámoltam nekik, elmondva hogy szerintem az igazgató igencsak túlzott és hogy semmi bajom nincs, eltudom látni magam egyedül is. Azonban láttam a szemükben, hogy ezentúl minden lépésemet figyelik majd.
Nyolc elmúlt mikor elmentem lefürödni és egy gyors zuhany után elfoglaltam a szobám. Épp a bőröndből pakoltam ki mikor megláttam a macit az ágyban. Csak elmosolyodtam majd magamhoz öleltem.
Pizsamában bebújva az ágyba ellenőriztem telefonom majd kézbe vettem a füzetet és a tollat. Kinyitottam a következő oldalnál és írni kezdtem.
" Drága Tom!
Fura hogy tudom, hogy ezt sosem fogod olvasni. Mégis jól esik leírni ezt a néhány sort.
Helyzet jelentés. Az igazgató hivatalosan is kis gyereknek nyilvánított ugyanis rám küldte Lenáékat így most náluk lakom és ők az én bébiszittereim. Na jó, talán volt némi indoka rá. Ma rosszul lettem a kórházban. Az elmúlt egy hét alatt alig aludtam és mi tagadás, a táplálkozást is hanyagoltam így azt hiszem a szervezetem jelezte hogy így nem lesz jó. Lenáék örülnek nekem, és talán egy kicsit én is örülök, hogy itt lehetek. Na persze nehéz elviselni azokat a szerelmes pillantásokat, a simogatásokat és a puszikat de nem tehetnek róla hogy boldogok, nem reklamálhatok érte és nem várhatom el hogy előttem jégcsapként viselkedjenek.
Ma rájöttem hogy nem én vagyok az egyetlen akinek hiányzol, akinek fáj hogy elmentél, hogy nem lát többé. Kevin is és Lena is szenved. Úgy ahogy nem gondoltam volna. Kevin még sírt is, amit nem is tudtam volna elképzelni, hogy ennyire megkedvelt téged. Szóval nem én vagyok az egyetlen akinek összetörted a szívét azzal hogy elmentél.
Nem tudom mit fogok kezdeni az életemmel a jövőben. Most dolgozom és remélem, hogy egyszer túllépek ezen a fájdalmon. A katonaság már nem keres, ha találnak valamit majd jelzik, ennyit mondtak csak. Ők feladták, talán nekem is fel kellene adnom de a szívem azt súgja ne tegyem. De miért ne, hisz nem látlak többé, minél tovább hiszem azt, hogy haza jössz annál nehezebb lesz újra kezdeni az életemet. Annál nehezebben felejtem el a szerelmet amit irántad érzek, és így nehezebben is engedek mást közel magamhoz. Nem tagadom borzalmas ez a magány, soha azelőtt nem éreztem ilyen magányosnak magam. Pedig volt néhány szakításom de sosem éreztem ezt az űrt. Bár tudom azért van mert őket már nem szerettem és úgy váltunk el, téged viszont teljes szívemből szerettelek mikor vége lett.
Bárhol is vagy, remélem figyelsz engem és vigyázol rám. Küldj nekem erőt vagy valamit ami megkönnyíti a további ötven évet.
Szeretlek, Sabrina."
Miután leírtam Tomhoz való gondolataimat csak magamhoz öleltem a macit és lehunytam a szemem. Nem sok idő telt bele nyílt az ajtóm majd csukódott is. Besüllyedt a matrac a hátam mögött majd Lena finom illatát éreztem. Elmosolyodtam. Szeretem az illatát. Lassan felé fordultam és szemébe néztem.
- Arra gondoltam itt alszom ma, lehet?- kérdezte halkan.
- Igen.- mondtam halkan mire felsóhajtott.- Meg van már mi lesz a neve?
- Lilian.
- Szép név.
- Kevin választotta.- mondta majd hajam kezdte simogatni.
- Anyáékkal mi újság?
- Apa jól van, nagyon hiányzol neki is, elég sűrűn jön. Anya meg tartja a távolságot.
- Miért?
- Mert téged támogattunk Tommal kapcsolatban.
- Még mindig duzzog? Elképesztő az a nő.- mondtam mire Lena nevetni kezdett.
- Ha esetleg eljönne, ne öljétek meg egymást.
- Nem ígérek semmit.- mondtam majd sóhajtottam.- Jó éjt Lena.
- Szép álmokat hugi.- súgta majd adott homlokomra egy puszit és jobban betakargatott. Régóta először mosollyal az arcomon aludtam el.
Sziasztok!
Nos, Sabrina kezd jobban lenni ami köszönhető Aaronnak.
A kérdés már csak az hogy Aaron mikor lesz képes megnyílni a lánynak.
Hamarosan jön a folytatás!
