Aaron szemszög...
Elmúlt öt mikor elkezdtem összeszedni magam, hogy haza indulok, hosszú nap volt de mégsem éreztem magam fáradtnak. Valamiért feldobott az hogy Ninával egy lépéssel közelebb kerültünk egymáshoz, bár félek reggel egy kicsit tolakodó voltam mert láthatóan zavarba jött. Nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni, nem akarom, hogy eltávolodjon tőlem.
Haza érve bedobtam a mikróba egy adag félkész lasagna-t majd levetkőztem és felvettem a melegítőmet. Mire elkészültem a vacsorám is épp jó lett. A konyhában a pultnál ülve elfogyasztottam és közben néhány kórházi papírt olvasgattam. A legújabb pályázatokat néztem át. Fáradt voltam egy kicsit de vacsora után lefeküdtem a kanapéra és elindítottam egy filmet, a Forrest Gump-ot és miközben azt bámultam csak Ninára gondoltam. Hiányzott, nem tudom mit tett velem ez a nő, de majd megvesztem, hogy láthassam őt. A mosolyát. Hogy halljam ahogy felnevet mikor valami hülyeséget mondok. És hamarosan elmegy. Ki tudja mikor láthatom őt legközelebb ha elmegy a kórházból?
Elmélkedésemből telefonom rezgése ébresztett fel.
- Mond anya...- vettem fel anélkül, hogy megnéztem volna ki az.
- Ohh, én Sabrina vagyok - hallottam halk hangját.
- Sabrina?- pattantak ki szemeim - Elnézést ezen a számomon csak anyám szokott ilyenkor hívni. Valami baj van, segíthetek valamiben?
- Annyira hosszú, nem is tudom hol kezdjem - olyan fáradtnak tűnt a hangja.
- Hallgatlak, csak kezd el valahol.
- Nem is igazán tudom miért téged hívtalak, csak muszáj volt valakivel beszélnem és mostanában te állsz olyan közel hozzám, hogy.... úgy éreztem téged kell hívjalak.
- Jól érezted, mond csak Nina. Történt valami?
- Igen. Haza vittél reggel és ott voltak a szüleim.
- Az anyád is?
- Igen. Összevesztünk, újra, annyira felidegesített. Majd Lena azt mondta anya marad pár napig, hogy besegítsen a teendőkbe így nem lesz rajtam annyi teher. Kifakadtam, azt mondtam elegem van, hogy rám maradt minden és teljesen kimerültem és még ez is, hogy rám tukmálják és hogy nem vagyok hajlandó anyával együtt lenni. Összepakoltam és eljöttem.
- Hol vagy most?
- A házban, itt ülök a nappaliban, körbevesznek az emlékek, Tom képei, a bútorok amin összebújva feküdtem vele. Az illata, mégis olyan nagyon magányos vagyok. Már nem érzem őt úgy, és ez megrémített..- mondta mire lehunytam szemem. Ismerem az érzést, tudom miről beszél, mikor így éreztem Sarah halála után majd megőrültem. Ki kellett szabadulnom a házból mert úgy éreztem megbolondulok.
- Nina, nem kellene ott maradnod.
- Tudom, nem is fogok. Holnap kiveszek egy szobát és keresek egy lakást a belvárosban, nem is tudom, valahol a rendelő környékén. Ne haragudj, hogy ezzel zaklatlak, biztos lenne jobb dolgod is mint engem hallgatni.
- Örülök ha hallhatom a hangod, különben is én mondtam, hogy bármikor hívhatsz, komolyan is gondoltam. Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad?
- Csak beszélgess velem. Nem akarok egyedül maradni most.
- Jól van, itt vagyok - kapcsoltam ki a filmet, hogy csak rá koncentrálhassak - Tudod épp te jártál a fejemben mikor hívtál..
- Tényleg? - kérdezte halkan - Miért?
- Nem is tudom, kíváncsi voltam, végül hogy telt a nap. Tudtál-e pihenni, ilyesmi, de akkor ezek szerint, még rosszabb volt mint gondoltam.
- Nem élveztem túlzottan. És ahogy beléptem ebbe a házba csak rosszabb lett, én nem is tudom mihez kezdek, annyira kilátástalannak látom az életem, Aaron.
- Nem az Nina, egyáltalán nem kilátástalan, csak most látod annak de amint elkezdted az új életed, új lakás, új munka, új emberek, rá fogsz jönni, hogy nem is olyan rossz a helyzet. Olyan fiatal vagy még, előtted az élet.
- Azt terveztem, hogy huszonkilenc éves koromban lesz egy férjem, egy férfi aki mindennél jobban szeret engem, talán lesz egy gyermekem, lesz egy szép családom.
- Ez még könnyen összejöhet, talán nem huszonkilenc leszel hanem harminc vagy harmincegy de nem szabad feladnod. Te annyira gyönyörű vagy Nina és nem csak a külső szépségedre gondolok. Olyan nagy szíved van és tiszta a lelked, annyira csodás ember vagy és könnyen találhatsz olyan férfit aki bármit megtenne a szívedért.
- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Te hogy vagy?- kérdezte mire elmosolyodtam.
- Jól vagyok, bár kicsit egyedül érzem magam. Kifejezetten örülök, hogy hívtál.
- Tudod mit gondolok?
- Mit kedves?
- Azt, hogy mindketten baromira elcseszettek vagyunk - mondta mire csak nevettem - De tényleg. Miért nem jön nekünk össze az élet? Te is annyit szenvedtél Sarah után. Én is csak kínlódom. Nekünk miért nem jött össze a boldogan amíg megnem halunk? Mások miért olyan szerencsések? Mi miért maradtunk ebből ki?
- Még rá találhatunk hisz nem vagyunk vénemberek. Pont jó korban vagyunk mindketten és már tudjuk, hogy minden együtt töltött pillanatot értékelni kell.
- Sarah nagyon szerencsés nő volt Aaron, ebben biztos vagyok.
- Azért Tom sem panaszkodhatott. Melletted álom élete lehetett.
- Egy hónapig, igen, remélem az volt.
- Nincs kedved találkozni velem?
- Most? De hisz már sötét van.
- És félsz a sötétben? Olyan kellemes idő van, sétálhatnánk egyet.
- De értem kell jönnöd, a kocsim még mindig el van kobozva.
- Máris indulok - pattantam fel.
- West River Street 679. Várlak - mondta majd letette. El sem hiszem, hogy ilyen könnyen belement. Csak most ne szúrjam el kérlek Istenem.
Nina szemszög...
A lépcsőn ültem, kardigánomat összehúzva magam előtt. Kellemes idő volt de úgy éreztem szükségem lesz rá.
Hogy miért őt hívtam? És miért mentem bele a találkozóba? Fogalmam sincs, nem tudom miért, egyszerűen csak úgy éreztem jót tesz nekem ha beszélhetek vele. Fura mód mellette sokkal nyugodtabbnak érzem magam és ezért azt gondolom nem baj, hogy találkozunk, különben is kit zavarna? Ezzel csak jót teszek magamnak, és amúgy sem érdekel más véleménye.
Mikor láttam, hogy leparkol a ház előtt felálltam. Ki pattant és elindult felém. Melegítő nadrág meg egy póló volt rajta, edzőcipővel. Elmosolyodtam ahogy felém sétált.Rajtam ugyanolyan szürke leggings volt és egy fehér hosszított top amire felvettem a vékony kardigánt. Jól összeöltöztünk. Én is tettem néhány lépést felé majd ahogy össze találkoztunk csak végig simított karomon.
- Szia..
- Szia Aaron.
- Jól vagy? Hogy érzed magad?
- Nem is tudom, örülök, hogy eljöttél - mondtam halkan mire csak mosolygott. Olyan kedves mosolya van, ahogy ránézel tudod, hogy bízhatsz benne.
- Mit szeretnél csinálni?
- Azt mondtad sétáljunk.
- Nem vagy hozzá fáradt?
- Nem.- mondtam halkan mire bólintott.- Eltennéd a zsebedbe a kulcsaimat?
- Hogyne, add csak ide.- mondta majd ahogy zsebébe csúsztatta nyújtotta kezét amit vonakodva de megfogtam. Elindultunk, én a közeli parkba akartam menni így arra vettük az irányt. Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett az utat bámulva. Fura érzés volt, de kellemes is egyben. Sosem tudtam volna magunkat így elképzelni. - Nem muszáj a kezemet fognod ha nem akarod.
- Miből gondolod, hogy nem akarom?- néztem fel rá mire nyelt egy nagyot majd váll rándítva a fejét rázta.
- Nem tudom. Nem akarom, hogy azt gondold nem tisztellek téged - mondta mire elmosolyodtam majd elengedtem kezét és közelebb lépve hozzá karjába kapaszkodtam. Most láttam csak igazán, hogy jó egy fejjel magasabb mint én. Tom is magasabb volt nálam amiről már el is felejtkeztem , de most Aaron eszembe jutatta ezt, mert Tomra is mindig fel kellett néznem.
- Biztonságban érzem magam veled, nyugodt vagyok. És ez jó...- mondtam mire karján pihenő kezemre csúsztatta sajátját és végig simított ujjaimon.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze - néztem az utat.
- Írod még azokat az üzeneteket Tomnak?
- Igen, majdnem mindennap írtam neki eddig.
- És mit csinálsz vele, meddig írod?
- Míg úgy nem érzem, hogy eltudom engedni. Azt hiszem már nem sokáig, nem sok mondanivalóm maradt neki.
- És aztán? Ha nem írsz többé?
- Fogalmam sincs mit csinálok a füzettel. Azt sem tudom mit csinálok a házzal, vagy a holmijával. Ha erre gondolok mindig sírhatnékom támad így próbálok nem ezen agyalni. Talán csak elzárom majd a széfbe, vagy ilyesmi. Nem tudom. Neked mennyi időbe telt míg rávetted magad, hogy összeszedd Sarah holmiját?
- Néhány hónap biztos kellett, talán félév. Viszont ahogy észrevettem te mindenben sokkal gyorsabban haladsz nálam. Én erre nem lettem volna képes.
- Mire?
- Arra, hogy egy másik nő kezét fogva sétáljak - mondta mire elhúztam kezem és megálltam - Jajj nem, Nina ez nem rossz - kapta el kezem és az egyik padhoz vezetett. Leültetett majd leguggolt elém - Ne gondold, hogy ez elítélendő, vagy ilyesmi. Ez csak azt jelenti, hogy te erősebb vagy mint én voltam.- simogatta kezem majd lehajtotta fejét. Rossz érzésem lett, talán tényleg nem helyes, hogy ezt csinálom, hogy találkozgatom vele...
- Nem vagyok erős..- ráztam fejem.
- De igen, talán te nem látod de én végig néztem min mész keresztül. Nina én egy évig képtelen voltam dolgozni, hónapokra bezárkóztam és elutasítottam mindenkit. Ellenben te...
- Én sem vagyok erősebb. Tudod hányszor kívántam bárcsak meghalnék? Hogy vele lehessek, kész lettem volna meghalni is.
- Nina, ismerlek annyira, hogy tudom ez igaz, de a végeredmény mégis azt mutatja, hogy te erősebb vagy.
- Vagy csak gyáva ahhoz, hogy öngyilkos legyek.
- Nina én hónapokig bezárkóztam. Tudod mit csináltam ha valaki beszélni akart róla?
- Mit?
- Ha a barátaim jöttek felvidítani nekik mentem, ha anyám akart valamit kiabáltam és elzavartam. Nem voltam képes még csak a nevét sem kiejteni, azt meg, hogy arról beszéljenek, hogy már egy jobb helyen van nem tudtam volna elviselni. Te nyíltan beszélgettél velem róla minden alkalommal és az első pillanattól kezdve csodáltalak ezért - mondta majd felült mellém de kezem nem eresztette el.
- Nagyon köszönöm - mondtam mire elmosolyodott.
- Mit?
- Azt, hogy sosem hagyod, hogy elbizonytalanodjak, az elmúlt pár hétben nagy szereped volt abban, hogy napról napra jobban éreztem magam és nem zárkóztam be.
- Ezt jól esik hallani. De mi van a barátaiddal Nina?
- A barátnőim...kerestek és beszéltem is velük néhányszor telefonon de nem akarok még találkozni velük.
- És miért nem ?
- Nem tudom. Ők csak Tomról beszélnének, még a kérésem ellenére is, ismerem őket... kell még egy kis idő, hogy felkészüljek rájuk.
- Értem, ahogy te jónak látod - mondta miközben szemembe nézett.
- Komolyan gondoltad azt a telefonban?
- Minden szót komolyan gondoltam, de mire gondolsz konkrétan?
- Hogy jobban leszek és lesz még esélyem a családra.
- Biztos vagyok benne - húzódott közelebb és magához ölelt. Tudom, hogy ennek semmi értelme, mégis mikor Aaronnal vagyok képes vagyok elfelejteni Tomot, a félelmet és a fájdalmat. Aaron mellett meglátom a holnapot és elhiszem, hogy az újjal valami jó léphet az életembe. Talán nem találok senki olyat mint Tom, talán úgy senkit sem fogok szeretni, de lehetek még boldog valaki mellett. - Induljunk haza?- kérdezte mire aprót bólintottam.
- Mit csinálsz a hétvégén?
- Vasárnap anyáékhoz megyek, holnap meg csak leszek, talán elmegyek moziba, még nem tudom. És te?
- Holnap lakást keresek, ha esetleg van kedved segíteni...
- Szeretnéd ha veled mennék?
- Csak három helyről van szó, már beszéltem az ingatlanossal.
- Ha szeretnéd, akkor megyek.
- Köszönöm - mosolyodtam el.
Miután haza értünk vissza adta a kulcsaimat és megvárta míg kinyitom az ajtót. Végig mögöttem állt majd ahogy benyitottam ránéztem. Ő is csak nézett engem amivel eléggé zavarba hozott és ezt észre is vette mert elmosolyodott .
- Akkor én megyek, jó éjt Nina.
- Neked is Aaron - bólintottam - És.. umm, jó volt beszélgetni veled.
- Nekem is jól esett. Szép álmokat .
- Szia , jó éjt - mondtam majd beléptem a lakásba és becsuktam magam mögött az ajtót. Neki dőltem a falnak és lehunytam a szemem. Miért hiányzik máris? Nem kedvelhetem őt meg ennyire, nem kerülhet hozzám közel. Hajamba túrtam majd elsétáltam a konyháig de mire odaértem vissza is fordultam és szinte feltéptem az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre Aaron ott járkált fel s alá és ijedten kapta felém a fejét. - Aaron, nem mentél el..
- Te pedig kijöttél - jött felém.
- Csak még reméltem, hogy elkaplak, hogy megköszönjem... még egyszer - ennél azért jobbat is kitalálhattál volna, ilyen béna szöveget.
- Bármikor ha szükséged van rám. Boldogan jövök - állt meg előttem mire átöleltem derekát és vállának támasztottam homlokom. Ő végig simított hátamon majd magához szorított. Elhúztam fejem és lábujj hegyre állva adtam egy puszit arcára mire rám mosolygott.- Bármeddig elmennék érted - súgta fülembe majd adott egy puszit homlokomra és elengedett. Elindult autójához én pedig egy ideig még néztem utána majd beléptem a házba és megvártam, hogy beszálljon a kocsiba. Intettem majd becsuktam az ajtót.
Sziasztok!
🎊Először is minden kedves olvasómnak írásban gazdag boldog új évet kívánok!🎉
Nekem betegséggel kezdődött az új év így nem dolgozom.🤒 Megpróbálok több fejezetet is hozni még a héten. Legalább kettőt! 😉😄
Jó olvasást kedveseim!💜💜
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése