Az ebéd mondhatni jól telt. Beszélgettünk, mindenki hozzászólt mindenhez. Szóba került a kórház, az egyetemi évek, a családom de még a napi politika is, így tényleg mindenről szó esett. A desszert után én segítettem Alicenek elpakolni és leszedni az asztalt, amíg a két fiú a nappaliban telepedett le és beszélgettek. Nevetésüket hallva elmosolyodtam. Aztán eszembe jutott Andie, ha ezt látná, hogy itt vagyok velük, együtt ebédeltünk és ennyi időt töltöttünk együtt, szerintem megpróbálna megfojtani.Azonkívűl még a kórházban is erről beszélne mindenki.
Ahogy a konyhában végeztünk a nappaliba mentünk. Alice leült Adam mellé én azonban állva maradtam, na nem mintha nem lett volna hova ülni.
- Én azt hiszem hívok egy taxit és haza megyek. Nem akarok tovább zavarni.
- Zavarni, megőrültél drágám? Én hívtalak, egy pillanatig sem zavarsz - pattant fel Alice.
- Akkor is, nem is tudom, nem akarom a családi délutánt megzavarni. Élveztem az elmúlt pár órát, nagyon jó volt kiszabadulni a nővéreméktől, de azt hiszem ideje indulnom.
- A kertet látta már?- állt fel a doki.
- Tessék?
- Ezt el is felejtettem- csapott homlokára Alice - meg akartam mutatni a kertet is. Aaron, fiam, vidd ki, mutasd meg neki, egy kis levegő ebéd után nem árt.
- Ti nem jöttök?- kérdezte a doki.
- Nem, menjetek csak - mondta Alice.
- Van kedve?- nézett rám mire bizonytalanul de bólintottam. Legszívesebben haza mentem volna, de ha már ennyire megakarják mutatni azt a kertet hát megnézem. Elindultam felé majd együtt a hátsó ajtóhoz sétáltunk. Ott kilépve egy gyönyörűen kialakított kis kertbe léptünk. Tényleg szép volt. Középen a kis tavacskával ami körül három nagyobb szikla darab szolgált ülőalkalmatosságként. A tóhoz kövekből kirakott járda vezetett utána pedig nagy füves rész terült el amin foltokban voltak virág ágyások illetve bokrok és fák helyet kaptak.
- Ez nagyon szép - mosolyodtam el.
- Igazából az elmúlt pár évben lett így kialakítva. Mikor én kis srác voltam még csak az a nagy fa volt meg fű. Itt fociztunk apával mikor itthon volt, amikor pedig nem, a közösen épített faházban bújkáltam ott a fán - mutatott a nagy fára - De most, hogy nem vagyok anya úgy döntött magáévá teszi a kertet és unalom űzésként ápolgatja - mondta mire elindultam a kis tóhoz, amiben még apró halak is úszkáltak.
- Nahát, ez szuper - vigyorogtam és leültem az egyik sziklára- Eszméletlen, nekem nem lenne türelmem ehhez. Így kialakítani, figyelni a virágokra meg minden egyébre.
- Nekem sem volt soha türelmem pedig anya próbált bevonni.
- A lényeg, hogy megpróbálta, sok férfi nagy ívben elkerüli a kertet. Maximum füvet nyírnak.
- Igen, én is leragadtam a fűvágásnál, bár most hogy lakásban lakom már nem számít, mert ott az sincs.
- Ezek szerint a feleségével kertes házban laktak?
- Igen, két éve élek a mostani lakásomban.
- Tudom nem akar róla beszélni, de mikor történt?
- Majdnem négy éve.
- Sajnálom.
- Tudom - mosolygott rám. Nyugodtnak tűnt és utáltam magam, hogy elrontom a hangulatát de azt gondoltam ez a megfelelő pillanat.
- Peter szeretné ha vele mennék az új helyre, ha együtt nyitnánk meg a rendelőt, ha együtt dolgoznánk - mondtam.
- Hogyan? Magával akarja vinni? És ön?
- Fogalmam sincs. Nem találom a helyem a kórházban.
- Hogy érti ezt?
- Úgy hogy ami régebben megvolt, most nem találom. Nem érzem jól magam, úgyérzem nincs ott helyem. Valahogy , mintha az egész gyógyításnak az örömét elveszítettem volna. Nem érzem azt a szenvedélyt és izgalmat, nem találom önmagam. Elvégzem a munkám de semmi több, nem érzek a dologgal kapcsolatban semmit. Talán ha egy új helyen újra kezdeném, talán minden a régi lehetne.
- Szóval elmegy - mondta halkan.
- Nem tudom, egyedül maga tart vissza.
- Hogy én?
- A tudat, hogy kiszúrnék magával, nem akarom cserben hagyni, nem lennék igazságos önnel ha csak úgy eljönnék.
- Sabrina... Hálás vagyok ezért de csak emiatt ne maradjon. Ha nem érzi jól magát a kórházban, nem akarom hogy maradjon. Nem akarom hogy egy-két év múlva megbánja és utáljon engem amiért miattam nem lépett. Ha úgyérzi helyesnek és úgy látja jónak, mondjon igent Peternek és nyissanak rendelőt. Én örülök ha azt látom boldogok ott. Talán pont Peter lesz aki mellett újra kezdheti, nem csak szakmai értelemben.
- Neeem, dehogy. Vagyis imádom őt, nagyon szeretem, jó barátom de nekem ő olyan mint egy báty, tudja. Nem ő lesz az.
- Értem. Csak azt kérem ne menjen el egyik napról a másikra. A felmondási idejét töltse ki nálunk. Három hónapot kérek még öntől. Az alatt találok két orvost és nem lesz fennakadás.
- Szóval azt akarja menjek?
- Nem akarom, mert ön kitűnő orvos, és csak jobb lehet ennél, szóval én nem akarom, maga akarja és én ezt tiszteletben tartom. Biztosan nagyon fog hiányozni a kollégáknak, a gyerekeknek akik ismerik önt és nekem is persze. De joga van újra kezdeni az életét.
- Még átgondolom azért.
- Rendben.
- Viszont mostmár tényleg megyek.
- Haza viszem.
- Nem, nem tíz percre lakom.
- De én is megyek haza így úgyis egy felé megyünk, akkor meg már nem mindegy? Tartson velem, legalább nem kell egy elgyötört taxis fejét bámulnia. Nézze helyette az én elgyötört képemet - mondta mire halkan felnevettem.
- Na jó, elfogadom.
- Akkor menjünk - mutatotta ház felé. Miután elbúcsúztunk Alicetől és Adamtől, elindultunk. Az első öt perc mondhatni csendben telt majd rámpillantott és elmosolyodott.
- Mi volt ez a mosoly?
- Csak jó volt látni ma, hogy nevet és mosolyog.
- Jól éreztem magam önökkel. Az édesanyja csodálatos nő, erős és kitartó. És Adam is fantasztikus férfi. Nagyon megkedveltem.
- Ahogy észrevettem ők is megkedvelték önt.
Ez igazán jól esik - mosolyogtam rá - A felesége gyönyörű nő volt.
- Igen, imádtam őt.
- Doktor úr?
- Csak Aaron... Nyugodtan hívjon a nevemen.
- Ó, rendben.
Haza érve leparkolt és rám nézett.
- Sabrina, egyenlőre ne szóljon bent senkinek, hogy ön is elmegy, nem akarom hogy pánikoljanak, már így is mindennap megkérdezik, hogy ki lesz Peter helyett és nem akarom, hogy önről is kérdezősködjenek.
- Természetesen, ahogy szeretné. Akkor megyek. Köszönöm, hogy elhozott..
- Igazán nincs mit. Szép napot Nina.
- Önnek is doktor úr, viszlát.- mondtam majd kiszálltam és a kapuhoz sétáltam. Beütöttem a kódot majd vártam, hogy nyíljon a kapu. Hátra fordultam és intettem neki majd besétáltam.
A házba lépve nővérem mosolygó arcába ütköztem.
- Ki hozott haza?
- Az igazgató..- dobtam le táskám.
- Az...igazgató???
Aaron szemszög...
Mikor haza értem felhívtam Jeremyt, hogy jöjjön át. Beszélnem kellett valakivel erről az egész Nina ügyről mert ha tovább magamban tartom az rossz hatással lehet rám nézve. Próbáltam nem túl bonyolítani a történetet és csak annyit elmondani amennyit kell. Ő a végén elgondolkodva bámult rám.
- Akkor tetszik, ezt kijelenthetjük, igaz?
- Én nem is tudom. Okos, értelmes, érdekes nő, és közel érzem magamhoz de nem vagyok benne biztos, hogy van-e értelme reménykednem. És itt vannak anya akciói , ez a mai is.
- Anyukád nagyon jó fej, és cseles. És elérte, hogy Nina megtudja mi történt, ugyanis tudta, hogy te nem fogod neki elmondani. Vagyis nem egy hamar. Csak boldognak akar látni.
- Tudom én azt, csak mondjuk megkérdezhetne engem is.
- Aaron, az anyádnak igaza van, négy éve már. És ha most itt van ez a nő, Sabrina, akkor ne hagyd veszni.
- De ő még nem kész rá.
- És akkor mi van, ha négy évig egyedül voltál... Most még tudnál várni rá egy kicsit nem? Most komolyan, az előbb mikor róla beszéltél felcsillant a szemed és mosolyogtál. Tudod mikor láttam ezt utoljára? Sarah mellett. Ő volt csak aki kitudta váltani belőled, és most hogy itt van Sabrina te megfutamodsz?
- Nem, én csak félek.
- Mitől?
- Hogy bele szeretek és végül mégsem lesz képes elengedni őt és összetörik a szívem, újra. Különben is, hogy közeledhetnék hozzá?
- Hát nem kell egyből gyertyafényes vacsorára vinned. Csak éreztesd vele, hogy figyelsz rá. Mit tudom én, vigyél neki kávét, egy sütit, csak úgy random jelenj meg és váltsatok pár szót.
- Miért kellett belépnie az életembe? Olyan jól elvoltam egyedül.
- De nem élheted le egyedül az életed. Szükséged van valakire, neked is, ahogy nekem is, és mindenki másnak. Már erről beszélünk két órája és te még mindig egy helyben toporogsz az ügyet illetően.
- Át kell gondolnom.- dörzsölgettem homlokom.
- Csak vigyázz, nehogy túl sokáig töprengj. De amúgy, mutass már róla egy képet.
- Mégis honnét? Gondolod tömve van a telefonom a képeivel?
- Umm, közösségi oldalak, esetleg a kórház honlapján nincs fent?
- Na jó, mindjárt...- vettem elő telefonom. Rákerestem Sabrinára a facebookon, amit igazából már korábban is megtettem néhányszor, majd az orra alá dugtam. Jó ideig nézegette a képeit majd csak vigyorogva bólintott.
- Áldásom adom rátok.- adta vissza telefonom.
- Köszönöm, igazán kedves tőled.- grimaszoltam.
Nina szemszög....
Miután szombaton haza értem Lenáékkal voltam, ahogy vasárnap is. Alig vártam, hogy elteljen a hétvége, mert elég sok volt már a rózsaszín ködből.
Hétfőn, hatkor kezdtem a kórházban. A nap elég gyorsan eltelt. Délután össze futottam a folyosón az igazgatóval. Megálltunk és váltottunk pár szót, semmi érdemlegesről csak a nap eseményeiről beszéltünk de mosolygott. Úgy tűnt, hogy nagyon jó kedve van, nem is értettem miért.
Négykor átöltöztem és haza mentem mert Lena hívott, hogy rosszul van. Az igazgató elengedett én pedig aggódtam érte.
És nem ok nélkül. Mikor megérkeztem Kevin épp a kocsihoz rohangált és pakolta be Lena táskáját.
- Kevin, mi van már?
- Lena rosszul van.- mutogatott összevissza.
- Jól van, nyugodj le, megnézem.- mondtam majd bementem a házba.- Lena?- kiabáltam.
- Nappaliban.- szólt vissza és olyan erőtlen volt a hangja.
- Lena, mi az? Hogy vagy?
- Nem jól, én nem is tudom. Olyan hirtelen tört rám a rosszul lét, szédülök és nem jó, nem jó érzés.
- Fáj valahol?
- Nem is tudom.
- Oké, rendszeres fájások?
- Azt hiszem tíz perceseknél tartunk. Nem olyan intenzív, csak olyan görcsszerű.
- Megengeded, hogy megvizsgáljalak?
- De te gyerekorvos vagy.
- Igen, de vizsgáltam már terhes nőt. Egyszerűbb mint gondolnád.- mosolyogtam rá. - Ne aggódj, minden rendben lesz.
- Jól van, mit csináljak?
- Feküdj fel teljesen.
- Mondom Kevinnek, hogy most ne jöjjön be.- mondtam majd kiszaladtam. Kevin ugyan először nem értette de rábólintott. Az előszobából bevittem az orvosi táskát, majd a lenti fürdőben alaposan kezet mostam és visszaérve elővettem a gumikesztyűs dobozkámat. - Na jó, vérzés volt?
- Nem.
- Az jó, nagyon jó. Jól van Lena, figyelj, húzd fel a lábaidat. Megnézem a méhszáj állapotát. Megfogom a kezed ha fájdalmat okozok csak szorítsd meg a kezem. Ez mégsem az én szakmai területem.
- Oké Nina.
Miután a megbeszéltek alapján csináltunk mindent kicsit aggódtam. A méhszáj teljesen zárt volt, márpedig az elég szokatlan tíz perces fájásoknál. A lenti vizsgálat után a hasát is megnéztem.
- Bemegyünk a kórházba, jó?
- Valami baj van?
- Nem akarlak feleslegesen megijeszteni de jobb ha tudod, a baba szívhangja gyenge, minél előbb megkell születnie. Mehetünk?
- Igen. - fojtotta magába a sírást.
- Ne félj, veled leszek, és a kollégáim nagyon jó szakemberek. Vigyázunk rád, rendben?
- Menjünk.
Valójában nagyon féltem. A baba életveszélyben volt, Lena egyre rosszabbul érezte magát, és a helyzeten nem javított Kevin pánikolása sem.
A kórházban rögtön a szülészetre vittük.
- Nina, hát te?
- Jane, a nővérem babát vár, az utolsó napjaiban jár és ma rosszul lett. Megvizsgáltam és egyáltalán nem vagyok nyugodt, a baba szívhangja nagyon lassú volt és tíz perces fájásai vannak, de semmi tágulás. Azt mondja görcsöl és nem olyan mint a jósló fájások.
- Vérzés volt?
- Nem...- ráztam fejem.
- Rendben. Jimmy, Rebecca, vigyétek az egyik szülőszobába és kapcsoljátok gépre. Látnunk kell a baba szívhangját, aztán készítsetek elő egy műtőt is.
- Tessék? Műtőt?- kérdeztem.
- Ha a baba életveszélyben van, megkell császároznunk. Beszélj vele, készítsd fel, nyugtasd meg, mostmár minden rendben lesz velük.- mondta mire csak bólintottam.
Lenáékkal mentem a szülőszobára, Kevin tehetetlenül toporgott amíg Lenának két ápolónő segített átöltözni a kórházi köpenybe.
- Hugi, mi van velem? Baj van?- kérdezte miközben lefektették és a hasára helyezték a tappancsokat. Bekapcsolták a gépet és máris hallottuk a baba szívhangját és az egyik ápolónő már rohant is el.
- Lena ha Jane úgy látja, megkell császározni, sürgősségi császárral kiveszik a babát. Valamiért nem akar beindulni a szülés. Nem fájásaid vannak, és ez nem normális. A magzat víz sem folyt el és abszolút nem tágultál egy centit sem. Ha a baba életveszélyben van, megkell tenniük.
- Rendben, csak ő legyen jól. Légyszíves vigyázz rá nagyon.
- Drágám, a műtét után pár órával már te magad gondoskodhatsz róla, ne félj, ha lehet bent leszek veled.- mondtam halkan és megöleltem. Most, hogy szüksége volt rám, valahogy eltörpültek a saját gondjaim.
- Nina, menj ki és szólj a férjnek hogy mi történik. Sürgősségi császár lesz. Az altató orvos máris jön és visszük át a műtőbe.
- Kevin nem jöhet be?
- Nem, sajnálom.A műtőben csak az orvosok lehetnek jelen.
- És Nina? Ő sem? Ő orvos..
- De, ő ott lehet.
- Köszönöm - suttogta Lena.
- Mindjárt jövök - simogattam meg kezét majd kimentem Kevinhez aki épp a falba verte a fejét- Hé, Kevin, nyugi, jól lesz.
- Jobban kellett volna rá figyelnem.
- Dehogy, te mindent megtettél, ez nem ettől függ. Nézd te nem lehetsz bent de én igen. Egy ablakon keresztül figyelheted az eseményeket. Vigyázok rá, rendben?
- Rendben, de ugye nem lesz bajuk.
- Idejében bejöttünk, nem lesz baj. Lenát már előkészítik a műtétre, menj és csókold meg, mond neki, hogy minden rendben lesz. Mindjárt jövök.- mondtam mire bólintott én meg elszaladtam a nővérpulthoz.- Laura, adnál nekem egy műtősruhát?
- Máris.- mondta majd hátra szalad. Ahogy kihozta már kapkodtam is fel magamra.
- Sabrina? Mit keres itt?- jött felém az igazgató.
- A baba nincs jól, sürgősségi császárra van szükség és bent leszek vele. Ne haragudjon de mennem kell.- mondtam majd visszaszaladtam a nővéremhez. Épp akkor tolták át a műtőbe. Lena már kábuldozott de még meglátott és nyújtotta a kezét amit meg is fogtam. Kevin arcát dörzsölve sóhajtott fel.
A műtét jól haladt. Lena ugyan aludt de a kezemet nem eresztette el.
- Nina jól tetted, hogy behoztad. Talán csak egy óra és mindkettőjüket elveszítjük.- mondta Jane.
- Még jó, hogy felhívtak hogy nem érzi jól magát, mert különben csak egy órával később értem volna haza. Jól lesznek ugye?
- Igen.Talán a babának megfigyelésre lesz szüksége egy napra de különben igen.
- Köszönöm.- mondtam halkan majd csak Lena kezét simogattam. Tíz perc múlva hallottam ahogy felsír a picilány. Odakaptam a fejem és láttam ahogy az egyik ápolónő tartja.Elvágták a köldökzsinort majd vitték is bebugyolálni és megvizsgálni. Kinéztem Kevinre, de most nem volt egyedül. Ott állt mellette az igazgató és nagyon magyarázott Kevinnek aki csak bólogatott. Elengedtem Lena kezét és a kicsi után mentem. Figyeltem ahogy megvizsgálják és megmosdatják, majd bepelenkázzák és ráadják a ruhát illetve bebugyolálják a kistakaróba. Gyönyörű volt, barna haja és hatalmas barna szemei rögtön fogságba ejtették a szívem.
- Nina, megmutatod az apukájának?- kérdezte Vivienn mire aprót bólintottam. Óvatosan átvettem a picúrt és rámosolyogtam.
- Én vagyok a nénikéd szívem. Kis szépség, apád rögtön beléd szeret ahogy meglát.- mondtam majd az ablakhoz sétáltam. Kevin és az igazgató háttal álltak nekem így kopogtam az ablakon. Egyszerre fordultak meg és nagy szemekkel bámultak. Kevin rögtön közelebb lépett. Én csak mosolyogtam majd lejjebb húztam a takarót, hogy jobban lássa. Láttam Kevinen hogy elveszett a kislánya tekintetében, teljesen bele szeretett és ettől kicsit elérzékenyültem. Az én babám és Tom jutott eszembe, vajon ő, hogy viselkedett volna? Az igazgatóra pillantottam aki elmosolyodott..
Pár percig még hagytam, hogy gyönyörködjön az apuka majd átadtam a babát, hogy vigyék a csecsemő osztályra.
- Hová viszik?- ugrott elém Kevin mikor kiléptem.
- Nyugi, csak a csecsemő osztályra. Ablakon keresztül ott is láthatod , menj csak.
- És Lena?
- Ránéztem, jól lesz. Hamarosan őt is átviszik egy szobába és ott vele lehetsz, megvárhatod míg felébred.
- És a babát mikor látjuk?
- Az éjszakára megfigyelik de ne félj nincs baj, ez csak rutin, így reggel már láthatjátok, addig pedig te az ablakon keresztül.
- Jól van akkor megyek, megnézem.- mondta majd magához ölelt.- Köszönöm Nina. Örökké hálás leszek neked.
- Menj.- mondtam majd nyeltem egy nagyot és figyelmen kívűl hagyva az igazgatót a lépcsőházba szaladtam. Ott hagytam az ajtót becsapódni, leültem a lépcsőre és arcomat kezeimbe temettem.
- Nem is értem miért nem érzi át az orvoslást, nagyszerű munkát végzett.
- Nem én, Jane és a többiek. Én csak áltam ott.
- Megnyugtatta őket és ez is fontos.. Nina, olyan szigorú magához, én látom, hogy dolgozik, és mondhatom, maga kitűnő szakember.- mondta mire ránéztem.
- Ön miért maradt ott?
- Hol?
- Kevinnel...
- Úgy láttam, hogy elkél egy kis támogatás neki. Beszélgettünk.
- Értem.
- Rosszat tettem ezzel?
- Nem.- ráztam fejem.
- Nina, a babájára gondolt, igaz?
- Igen, nem tudok nem rá gondolni, mióta megfogtam azt a kislányt, csak a terhességem jár a fejemben.
- Egy nap, újra átéli majd.- mondta mire felsóhajtottam. Ő leült mellém és megfogta kezem.- Ne féljen, minden rendbe jön.- mondta halkan mire ránéztem és átöleltem. Most borzalmasan magányosnak éreztem magam, és nem akartam sírni. Jól esett, hogy ott van mellettem, hogy megfogja a kezem és bíztat, egy pilanatra még el is hittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése