2 / Szabad azt nekünk?

Nina szemszög....

 Egész este Kevinnel maradtam, nem akartam magára hagyni. Kávét és szendvicset vittem neki és csak rövid időre mentem el amíg a nővérekkel beszélgettem.

Lena egyszer felébredt de nagyon ki volt merülve így vissza is aludt szinte rögtön. Kevinnel éjjel a csecsemő osztályon szédelegtünk és Lilyt nézegettük. Olyan boldognak tűnt, egyszer még el is sírta magát, ami nagyon megindító volt.

Reggel halk beszélgetésre ébredtem.

- Minden rendben lesz, ne aggódjon Kevin - jött az ismerős hang.

- Tudom, de annyira megijedtem. Nagyon forró volt - Forró? Mi volt forró? Lassan kinyitottam a  szemem és megláttam ahogy az igazgató és Kevin diskurálnak Lena ágya végén.

- Mi történt?- álltam fel. Lena arcához tapadt haját meglátva közelebb léptem és arcához érintettem kezem.- Lázas? De mióta?

- Hajnalban kezdődött, nem akartalak felébreszteni, tegnap egész nap talpon voltál.

- Ne aggódjon Sabrina, már kapott lázcsillapítót, bizonyára  nem viselte olyan jól a műtétet, sokszor előfordul ilyen.

- Rendben.

- Sabrina, kijönne velem?

- Igen, persze.- bólintottam majd követtem az igazgatót a folyosóra.

- Menjen haza Nina és pihenjen le. Vegyen ki néhány napot, szüksége lesz rá a kicsi és a nővére mellett.

- Nem, nem tehetem. Dolgoznom kell, ha otthon maradok velük, a babával, megőrülök.- néztem szemébe.

- Szükségük lesz önre.

- Tudom, és munka után és előtt számíthatnak rám, de ne kérje, hogy velük legyek a nap huszonnégy órájában.

- Sabrina, megértem miért érez így, így nem erőszakoskodom.

- Ezt köszönöm - mondtam fejem lehajtva.

- Megiszik velem egy kávét a büfében?

- Tényleg alapot akar adni a pletykáknak?- mosolyodtam el.

- Miért ne, felpezsdítjük egy kicsit az életet itt - nevetett- Jöjjön, nem eszem meg.

- Na jó..- nevettem halkan- Mindjárt jövök - a szobába visszaérve Kevin épp Lena homlokát törölgette egy nedves ruhával. Nagyon szívmelengető volt látni.- Kevin, lemegyek az igazgatóval egy kávéért, kérsz valamit?

- Egy kávé azt hiszem nekem is jól jön, de nem kell sietned.

- Csak öt perc az egész.- mondtam majd  visszaindultam a táskámmal az igazgatóhoz aki a falat piszkálgatta. Mikor mellé értem rám nézett - Mehetünk.

- Felteszem a  kedvenc kérdését, jól van?- vigyorgott rám.

- Fáradt vagyok de különben nem olyan vészes. Tudja Aaron, tegnap mikor Lenával foglalkoztam, úgyérzetem, hogy az én problémáim teljesen eltörpülnek mellette. Rá koncentráltam és ez jó volt. Kibillentett egy kicsit a depresszióból.

- Remélem utána nem esett vissza.

- Nem, most jól vagyok. Nem tudom, meddig tart majd de most jól vagyok.

- Örülnék ha most már kitartana emellett, higgye el sokkal jobban áll önnek a mosolygás mint az a búskomor utálok mindenkit magam körül arckifejezés.

- Hm...ennyire kifejező az arcom?- nevettem miközben leültünk a kávénkkal egy asztalhoz.

- Nem is gondolná.

- Hogy van az édesanyja?

- Jól, tegnap beszéltünk, érdeklődött maga iránt. Náagyon megkedvelte , rég lelkesedett ennyire bárki iránt is.

- Jól érzékeltem, hogy szombaton valami kis cselt vetett be?- kérdeztem mire felnevetett majd bólogatott.

- Igen, ezen én már megsem lepődöm, megszoktam. Hallotta már, hogy beszél velem, mint egy ovissal, azt gondolja, hogy a segítségére van szükségem ahhoz hogy ismerkedjek, pedig nincs, egyszerűen nem nagyon találkoztam még olyan nővel aki felkeltette volna az érdeklődésem. Aki meg igen, az vagy foglalt volt vagy épp gyászol.- mondta mire hirtelen a kávét is félre nyeltem - Igen, nem vagyok valami jó ebben. Elnézést.

- Semmi baj, csak azt hittem rosszul hallok. Minden rendben - törölgettem a  számat. Szemébe néztem ami most mosolygott - Az édesanyja igazán kedves, hogy rám gondolt.

- Nem csak ő, már Adam is beszállt a projektbe. Szóval vigyázzon mert még a végén megszöktetem - mondta mire csak nevettem de talán túl hangosra sikerült mert többen is ránk néztek. Aaron csak kacagott. Körbe néztem és próbáltam visszafogni magam és egészen addig nehezen is ment amíg  meg nem láttam Andiet az egyik nővérrel. Jól megnézett majd elfordult.

- Ajjaj...

- Mi a baj?- kérdezte közelebb hajolva.

- Andie és Monica, tudja, hogy délután már a pincében élő egerek is rólunk beszélnek majd?

- Hm... Azok csak nem..

- El vicceli az egészet - ráztam fejem.

- Miért, sírjak? Majd helyre teszem őket, ne aggódjon. Magát annyira zavarja ez? Szóljak neki most?- mozdult be, hogy feláll de elkaptam kezét.

- Dehogy, nem akarom, hogy jelenetet rendezzen.- húztam el kezemet. Nem zavar, csak nem szeretem ha valótlant állítanak rólam.

- Ne féljen, senki nem fog csúnyán nézni önre.

- Megígéri?- néztem rá mire bólintott.

- Megígérem Nina...- mondta halkabban. Egy ideig csak néztük egymást majd bólintottam.

- Köszönöm.

- Menjünk vissza?

- Igen, még veszek Kevinnek egy kávét de aztán mehetünk.

- Csak nyugodtan.- mondta. Én felálltam és elindultam, hogy megvegyem a kávét.

Kevinékhez visszaérve , már egyedül, lepakoltam. Kevin iszogatni kezdte a kávét én meg Lenát borogattam. Közben néztem a hőmérsékletét de már csak hőemelkedése volt. Megnyugodtam. Megígértem nekik, hogy jól lesznek, és így is lesz.

- Nina...

- Igen Kevin, mond.- fordultam felé.

- Köszönök mindent.

- Jézusom, ebbe bele se kezdj, vagy különben lecsaplak - mosolyogtam.

- Jó kedved van.

- Igen, vagyis nem annyira de már jobban vagyok. Csak fáradtnak érzem magam.

- Végülis alig aludtál az éjjel. Menj haza és pihenj le.

- Dehogyis, megőrültél, itt maradok amíg fel nem ébred.

********************************

Miután Lena kezdett jobban lenni még bent tartották néhány napra, de kedden haza vihettük végre. Én közben dolgoztam is így rájuk tudtam nézni napközben amíg Kevin dolgozni volt, esténként pedig otthon készítettem elő mindent a fogadásukra.  Mikor végre haza értünk reméltem, hogy minden rendben lesz de Lena az első nap ismét belázasodott. Szerencsére, vagy épp szerencsétlenségemre, nem volt súlyos így én is ápolhattam. Figyeltem a heget és a gondját viseltem, neki és Lilynek is. Kevin ugyan próbálkozott, de nagyon sok mindenben elképesztő bizonytalan volt. Így az egész hét azzal telt el, hogy Lenát ápoltam, Lily gondját viseltem, Kevint oktattam , és persze dolgoztam. Nem kicsit voltam kimerült mikor éjszaka már másodjára ébredtem fel a kicsihez, hogy megetessem.

Így telt el egy, kettő, három hét majd egy hónap. Lena valamiért nem tudott úgy felépülni ahogy más nőknek ilyenkor szokás így csak fekve tudta a babáját gondozni, úgy pedig elég nehéz pelenkát cserélni vagy tápszert készíteni.

Eleinte apa is besegített de valljuk be, neki még annyi érzéke sem volt a babához mint Kevinnek. Apa inkább csak engem szórakoztatott amire viszont nem nagy szükségem volt. Néha beszélgettünk, Tomról, arról, hogy érzem magam de a babát csak altatni tudta, ami ugyan néha jól jött de erre még Kevin is képes volt.

Lily már elmúlt egy hónapos mikor úgy éreztem muszáj egy kicsit pihennem. Reggel bementem a kórházba, borzalmasan sűrű nap volt, beteg beteg hátán és még a csecsemő osztályon is be kellett segítenem mert az ottani gyerekorvos lebetegedett.

Öt óra elmúlt mikor úgy döntöttem elfoglalom az egyik olyan ügyeletes szobát amit szinte soha nem használunk. Csak egy ócska ágy van bent meg egy asztal. Még csak ablak sincs. inkább raktár az mint szoba. Kevint felhívtam, hogy bent tartottak orvos hiány miatt így csak reggel tudok haza menni majd elbújtam a  szobában és lefeküdtem aludni. Csak pillanatok teltek el, már éreztem, hogy elnehezednek szemhéjaim és lassan átlépek egy másik világba.

Aaron szemszög...

Már épp menni készültem mikor Rosie szólt utánam a gyerekosztályról. Szinte futott felém majd mikor megállt csak kérdőn néztem rá.

- Rosie?

- Ne haragudjon, látom, hogy épp hazamenni készül igazgató úr de mondani szeretnék valamit.

- Rendben, mit?

- Sabrina, nem ment haza.

- Mert hogy? Nem értem...

- Ninának ma ötkor elkellett volna mennie de ő nem ment. A hátsó kis ügyeletes szobában alszik.

- Alszik?

- Igen, senki nem érti miért nem ment haza lepihenni. Ön esetleg nem tudja?

- Nem Rosie, erről fogalmam sincs, ma nem is láttam őt.

- Én nem akartam felébreszteni őt...

- Szóval azt várja tőlem hogy én tegyem meg?

- Oka van annak, hogy nem ment haza, de velünk nem nagyon oszt meg semmit, nem tudjuk mi van vele, csak azt látjuk, hogy elmúlt a depresszió és jól van.

- Na jól van, megnézem, ne aggódjon Rosie..- mondtam majd beszálltunk a liftbe. Elmúlt már hét óra, számomra is rejtély, hogy miért maradt itt ez a  nő. Mostanában nem beszélgettünk annyit, hiányzott is már.

Rose lemaradt a nővérpultnál, én pedig tovább mentem a hátsó folyosóra majd benyitottam a kis szobába. Egyből meghallottam a szuszogását. Felkapcsoltam az asztalon álló olvasó lámpát majd leraktam táskám és megálltam mellette. Karjához értem majd végig simítottam vállán és arcán. Arcán tartva kezem hüvelykujjammal cirógattam állát. Olyan gyönyörű ez a nő, nem tudom elfogadni, hogy nem lehet közöm hozzá. Annyi közös van bennünk, annyira jól kijövünk, mégis azt hiszem neki én csak egy jó barát vagyok és az is maradok.

- Nem akarom...csak aludni, ennyit akarok... nem, a tápszer a szekrényben van Kevin, csak öt percet adj még..- motyogta. Jézus, teljesen kimerült.

- Nina, ébredjen, Aaron vagyok.- simogattam tovább mire  kezemre csúsztatta bal kezét és lassan kinyitotta szemeit.

- Miért ébresztett fel, reggel van?

- Neem.- nevettem.- Miért nem ment haza Nina?

- Mert aludni akartam...

- Nos, még mindig nem értem.

- Hát persze, hogy nem érti.- ült fel lassan.- Otthon ...egy hónapja alig alszom. Semmi másról nem szól az életem csak takarítás, baba etetés, büfiztetés, pelenka csere, fürdetés, altatás majd éjszakai etetés... Kikészültem.

- De miért ön csinálja ezeket?

- Mert Lena egyszerűen képtelen felépülni, Kevin pedig képtelen megtanulni mindezt. Az apám meg csak kényezteti az unokáját és nem foglalkozik ilyen ügyes bajos dolgokkal. Én csak kimerültem.Elegem lett... olyannyira, hogy felhívtam Kevint, hogy bent tartottak ügyeletre mert lebetegedett az éjszakás kolléga . Azt mondtam reggel megyek haza.

- És azt tervezi, hogy itt alszik? Ezen a koszos és feslett ágyon? Miért nem vesz ki egy szobát valahol?

- Nem tudom, nincs erőm elmenni, taxit fogni, hotelba vitetni magam. Azt gondoltam itt nem leszek útban senkinek.

- Tudja mit, elviszem magamhoz, ott kipihenheti magát, lefürödhet és reggel haza mehet.

- Nem akarok ezzel gondot okozni önnek.

- Nem fog, úgy sincs programom mára, és nagyon kényelmes a vendégszobában az ágy, ha abban nem piheni ki magát akkor semmiben.

- Tényleg nem kell ezzel törődnie.

- Hagy döntsem el én hogy mivel törődöm.

- Na de ez nem helyénvaló.

- Helyénvaló? Ugyan már Sabrina, nem a tizennyolcadik században élünk, nincs ebben semmi rossz. De ha ettől megnyugszik, ígérem nem lopózom be önhöz az éjjel és nem csinálok illetlen dolgokat, mit szól?

- Azt hogy maga nem komplett.- nevetett majd felsóhajtott.- Rendben, megyek önnel.

- Higgye el, kényelmesebb lesz mint itt lenne.

Miután elindultunk az ablaknak támasztotta fejét és az utat bámulta. Nem akartam faggatni így inkább én is csak hallgattam vele együtt. Valójában már az, hogy ott ült mellettem és olyan közel volt hozzám boldoggá tett így szavak nem is kellettek.

Elég gyorsan haza értünk  így mikor leparkoltam kiszálltam és kinyitottam neki az ajtót.

- Jól van?- kérdeztem mire csak aprót bólintott. Láttam, hogy nem érzi jól magát így megfogtam kezét. Kicsit nekem is támaszkodott, úgy gondoltam csak a kimerültség lehet a  rosszul lét oka, így próbáltam rá vigyázva gyorsan a lakásig jutni. A liftben még a fejét is vállamnak támasztotta.- Mindjárt ott vagyunk...- simítottam végig kézfején.

Az ajtóhoz érve előhúztam kulcsaimat majd kinyitottam az ajtót. Nina lassan besétált és körbenézett.

- Szép...

- Örülök, hogy tetszik az előszoba.- nevettem miközben lerúgtam cipőimet. - Na jöjjön velem.

- Hová?- húzta el a  kezét.

- Nyugi, megmutatom a vendégszobát.

- Ja, rendben.

- Mégis mit gondolt? beviszem a  titkos szobába ahol kikötözöm és magamévá teszem?- kérdeztem útközben.

- Azért ennyire nem mentem messzire.- mosolygott rám.

- Szóval, ez itt a  vendégszoba, az az ajtó pedig a hozzátartozó fürdő. Nyugodtan fürödjön le, törölközőt és köntöst talál bent.

- Nos, rendben de nincs semmi váltó ruhám.

- Akkor keresek önnek valamit, mindjárt jövök - otthagyva őt a hálóba szaladtam, majd a gardróbból kikerestem egy kisebb pólót és egy melegítőnadrágomat aminek a dereka megkötős így biztos nem esik le róla. Mikor visszaértem épp az ablakban állt és bámult kifelé. Bementem és a ruhákat letettem az ágyra és megálltam mögötte - Minden rendben?

- Igen, csak egy kicsit bűntudatom van, hogy átvertem Kevinéket, hazudtam nekik csak, hogy ne kelljen velük lennem.

- Én megértem, magára szakadt minden teendő ez így nem is normális, az meg főleg nem, hogy dolgozik és mellette otthon is mindent ön csinál, két embert gondoz , egy harmadiknak szintén gondját viseli és semmit nem alszik. Ez így nincs jól.

- Tudom, tudom, nem is az én feladatom lenne csak hát az a  kisbaba...

-  A vetélésre emlékezteti...- mondtam mire rám nézett. - Arra gondol, hogy ha akkor nem vetél el, akkor most már ön is a karjaiban tarthatná a kisbabáját?

- Én csak nem tudom elfelejteni.

- Tudom, tudom- érintettem meg karját mire lehunyta szemét és közelebb lépve hozzám megölelt. Nem tagadom, meglepett, nem is kicsit de ahogy hozzám simult szívem hatalmasat dobbant.- Nina, minden rendben.

- Tudom, és ne haragudjon, hogy csak így letámadtam.

- Ugyan már, semmi baj, itt vagyok ha szüksége lenne rám.

- Köszönöm Aaron - nézett szemembe majd elhúzódott és az ágyhoz lépett - Akkor lezuhanyzom és aztán lefekszem.

- Nem éhes vagy szomjas? Ne készítsek valamit önnek?- kérdeztem mire megrázta fejét majd elmosolyodott.

- Igazán kedves de nem kell.

- Nem tud majd rendesen aludni...

- Akkor viszont egy bögre kakaót kérek.

- Kakaót, ez aranyos... rendben, akkor majd hozom.

- Igazán köszönöm, a ruhákat is.

- Nincs mit.- mondtam majd eljöttem. Az ajtót becsukva a falnak támaszkodtam és hátra hajtottam fejem. Nem tudom miért de folyamatosan mosolyogtam. Az hogy itt van ilyen közel hozzám, hogy alig pár méter választ el tőle fantasztikus érzés volt, ahogy az is, hogy megölelt, isteni volt.

Nina szemszög...

Az este elég gyorsan elaludtam. Alig hogy megittam azt a kakaót már kezdtem is beájulni. Arra emlékszem csak, hogy Aaron kiveszi a fejem alól a párnát és betakar. Utána valamiféle köd telepedett az elmémre és már csak lebegtem.

A szemem kinyitva a félhomályba ütköztem majd pislogtam párat és felnyomtam magam. Körbenéztem majd sóhajtottam, szóval nem csak egy álom volt, tényleg itt vagyok, Aaronnál. A telefonomért nyúltam, még csak háromnegyed hat. Lassan teljesen felültem  majd lerúgtam a takarót. A fürdőbe sétáltam és a tükörbe néztem. Az arcom ugyan már nem volt olyan nyúzott de azért nem voltam elájulva magamtól. Gyorsan felöltöztem, megmosakodtam majd rendbe raktam az ágyat és kiléptem az ajtón. Hangokat hallottam így elindultam és  csakhamar a konyhában kötöttem ki.

- Jó reggelt - szólaltam meg mire felém fordult. Fehér póló és fekete nadrág volt rajta így jól láttam sportos testalkatát, izmos karját, széles vállait.

- Jó reggelt Nina, hogy aludt?

- Nagyon jól, köszönöm - mondtam majd közelebb sétáltam.- Szeretném megköszönni a tegnapi estét, hogy úgymond a gondomat viselte.

- Ugyan ez semmiség. Örülök, hogy végre sikerült kicsit pihennie. Természetesen ma nem kell bejönnie.

- De az osztályon várnak.

- Majd beugrom maga helyett ha nagyon nagy a vész, de ön nélkül is eltudják végezni  a munkát. Majd azt mondom, hogy az új rendelővel kapcsolatban ügyintéz. Már csak két hét...

- Igen, két hét..

- Nagyon fog hiányozni.

- Köszönöm - mondtam majd megdörzsöltem homlokom - Ha látnék esélyt arra, hogy a kórházban újra tudom kezdeni akkor maradnék, de sajnos ennek semmi esélye. Kell a környezet változás, az, hogy új embereket ismerjek meg.

- De azért marad hely a szívében a régieknek is?

- Természetesen. Mindenkinek akit eddig szerettem továbbra is lesz hely...

- És akit nem szeretett?

- Mire céloz?

- Arra hogy aki eddig nem került olyan közel magához,  annak lesz még hely, most, hogy elmegy?

- Nem tudom, kit takar az aki?

- Főként engem. Tudom, hogy azért annyira nem kerültünk közel egymáshoz, nem ismerjük egymást.

- Én a barátomnak tekintem önt Aaron. Mindent tud rólam, az életemről, bár ezzel párhuzamosan semmit sem tud de életem egy nehéz szakaszán segített át engem. Nem tudom, mi lett volna velem maga nélkül.

- Akkor mi lenne ha tegeződnénk ezentúl?

- Szabad azt nekünk?

- Igen, szabad - mosolygott de valamiért többet láttam ebben a mosolyban.

- De csak a  kórházon kívül...

- Ezek szerint fogunk találkozni a kórházon kívül is?- mosolygott ugyanúgy mire válaszolni akartam de nem jött ki hang a  torkomon. Csak tátogtam ott mígnem már előttem állt. Végig simított karomon.

- Én azt hiszem, jobb ha most haza megyek.- nyögtem ki nagy nehezen majd elfordultam.

- Haza viszlek.

- Nem kell köszönöm, hívok egy taxit.

- Azt nem engedem, engedd, hogy haza vigyelek, nem eszlek meg útközben.

- Nem is azért csak nem lakom túl közel.

- Nem számít. Szeretnélek haza vinni, nyugodtabb lennék ha tudnám épségben megérkeztél.

- Biztos, nem okoz gondot?

- Nem Nina, abszolút útba esik.- nevetett mire már én is felkacagtam.

- Akkor összeszedem magam és indulhatunk.

- Rendben, addig én is elkészülök.

- Haza érve gyorsan elköszöntem és a ház felé indultam. Fura hiány érzet lett rajtam úrrá ahogy beléptem az ajtón. Hiányzott a  csend és nyugalom, tudtam, hogy egész nap Lilyvel leszek meg Lenára figyelek, hogy ne emelje meg magát vagy tegyen rossz mozdulatot. Egész nap csak a  gyerekdalok mennek majd meg a  babasírást hallom és előre fájt tőle a fejem.

- Nina te jöttél?- hallottam meg apa hangját.

- Igen apa - vettem le cipőm majd a nappaliba indultam azonban az ajtóban megtorpantam.

- Szia kislányom - mosolygott rám anya.- Nem is ölelsz meg?- állt fel .

- Te viccelsz velem ugye? Öleljelek meg?

- Felejtsük el ami történt, rég volt...

- Azért annyira nem, én tisztán emlékszem mindenre amit mondtál, a kárörvendésre, hogy Tom eltűnt, az elégedett mosolyra, hogy neked lett igazad.

- Még mindig játszod a mimóza virágot? Na jól van Nina, majd szólj ha észhez tértél.

- Ez komoly?- nevettem fel kínomban.- Oké, akkor én most elmegyek és majd szóljatok ha elment - néztem Lenára.

- Hugi, az nem fog menni. Anya itt marad néhány napig.- mondta Lena mire elkerekedett szemekkel néztem rá

- Na nem - szakítottam félbe. - Elegem van. Én nem tudok itt maradni tovább.

- Mi baj Nina?- jött közelebb Kevin.

- Ne értsetek félre, szeretlek titeket de már több mint egy hónapja, hogy itt vagyok és ez az időszak nem szólt másról, csak hogy hármótokat ápolgattam. Lenát a láz és a heg miatt, téged Kevin oktattalak a kicsivel kapcsolatban, és ott volt lily, akit imádok, és bármit megtennék érte de a gondozása csak rám maradt. Észre vettétek, hogy hetek óta nem aludtam semmit? Dolgozom, hazajövök, vezetem a háztartást , a kicsivel foglalkozom, fürdetem, fektetem, majd éjjel kétszer felkelek hozzá és reggel megyek dolgozni. Nem bírom tovább.

- Én ebbe bele sem gondoltam..- motyogta Lena.

- Nem szemrehányás akart lenni, de értsétek meg, ha még anyát is a nyakamba akasztjátok akkor az első dolgom lesz, hogy leugrom a tetőről.

- Ne légy ilyen drámai kislányom - nevetett anya.

- Fogd már be egy kicsit.

- Akkor mit vársz? Menjek el? Miattad nem jöttem eddig, nem láttam az unokámat ...miattad - mutogatott rám anya mire csak vettem egy mély levegőt.

- Azért nem láttad Lilyt mert túlságosan is büszke és önimádó vagy, tévedhetetlennek hiszed magad, azt gondolod csak neked lehet igazad és ha valaki ellent mer mondani neked te befordulsz és megvárod, hogy behódoljanak neked. Én nem tettem de gondolom apa már egy ideje mondogatta, hogy neked is el kellene jönni Lilyhez, és nem akartál ennyire érzéketlennek tűnni. Tudod mit anya, hiheted azt, hogy igazad van, hogy Tom elhagyott engem. A fejemhez vághatod, hogy te megmondtad hogy nem tud majd boldoggá tenni. Nem érdekel, tedd meg, de azt ami köztünk volt, nem tudod elvenni. A szerelmet, az emlékeinket, azokat sosem veheted el vagy törölheted ki a szívemből. És amíg én emlékszem rá, amíg érzem ahogy magához ölel, amíg megdobban a  szívem mikor csak rá gondolok tudom, hogy igazi volt, ő volt életem szerelme és ezerszer újra csinálnám, még ha rövid ideig tartott is. Mert mellette átéltem azt amire egész életemben vártam. Mellette feltétel nélkül, minden kétséget kizáróan boldog voltam - mondtam miközben farkas szemet néztem vele. Nem mondott semmit csak mosolyogva rázta fejét - Elköltözöm Lena. Muszáj új életet kezdenem, egyedül.

- De hová mész?

- Egyenlőre haza, de holnap keresek egy lakást a rendelő közelében és beköltözöm oda. Megyek összepakolok - mondtam majd faképnél hagytam őket és a szobámba indultam. Kettesével szedtem a lépcső fokokat majd a szobába lépve becsaptam az ajtót. Lerogytam mellette és kezeimbe temettem arcomat. Rosszul éreztem magam, hogy mindent elmondtam Lenáéknak, hogy mennyire elegem van abból, hogy én csinálok mindent de tudniuk kellett. Talán ha anya most nem lett volna itt, akkor csendben feljövök és magamban tartom de annyira felbosszantott...

Talán jobb is így. Új munkahely, új élet, kell hozzá egy új lakás is. Itt sosem tudtam volna teljesen rendbe jönni. A magányt elűzték de az érzések ugyanúgy tomboltak bennem, csak egy kicsit elodáztuk azt, hogy szembenézzek magammal, az érzéseimmel... meg kell tennem.