2 / Nem te tehetsz róla...



Nina szemszög...

Aaron reggel felhívott és megbeszéltük hogy értem jön tízre. Én alapból ki sem pakoltam a ruháimat a  bőröndből így azzal együtt nyitottan neki ajtót. Kértem hogy először vigyen egy hotelba, mert ha találok is lakást úgy sem tudom rögtön elfoglalni. Miután kivettem egy szobát elindultunk az első lakáshoz ami ugyan aranyos volt de valahogy Mégsem volt az én stílusom. A színes falak amúgy sem vonzottak most így tovább mentünk a második címre. A lakás egy négy emeletes épületben volt és bár a környék nagyon szép volt a lakásra ezt már nem mondtam volna, egy alapos festés minimum ráfért volna, de a zajokból ítélve egy nagyobb felújítás is. Gyorsan el is vetettem és kértem, hogy mutassa meg a harmadik címet. Aaron többnyire egyetértett velem, bár neki tetszett az első lakásban, hogy színesek a falak.

Mikor  a harmadik lakáshoz megérkeztünk bizalmatlanul méregettem a magas legalább húsz emeletes épületet.  A környék itt is jó volt, hatalmas park pár percnyire, rengeteg fa, csendes utca, biztonságos helynek tűnt.  A hetedik emeletre felérve félve sétáltam a hetvenkilences ajtó felé. Mikor Barbara, az ingatlanos, kinyitotta az ajtót  nagy levegőt vettem azonban felesleges volt. Belépve elmosolyodtam. Letisztult, modern, mégis otthonos lakás tárult elém. Az előszoba tágas és praktikusan berendezett volt. Tovább haladva egy nagy nappaliba értünk ahol hatalmas kanapé, két fotel, egy dohányzó asztal és egy teljes üveg fal mosolygott rám vissza jelezve ezt a helyet kerestem. Az üvegfalhoz sétáltam és kibámultam. A kilátás is tökéletes volt és még egy erkély is tartozott a lakáshoz.

- A lakás tágas, féléve lett felújítva, teljes körűen, minden csövet kicseréltek - kezdte Barbara - Hatalmas nappali, jobbra két hálószoba, balra a fürdő és a konyha található. Illetve az előszobából nyílik egy kis gardrób szoba a kabátoknak , táskáknak.

- Tetszik..- bólogattam.

- Szerintem is jó, kényelmes, kellemes, otthonos - forgott zsebredugott kézzel Aaron.

- Milyen távra tervezik a bérlést?

- Mi?

- Mármint meddig akarnak itt lakni?

- Mi? Vagyis mi ketten? Ohh, mi nem vagyunk egy pár - mondtam mire Barbara kínosan felnevetett.

- Oh, elnézést.

- Semmi gond - legyintett Aaron.

- Mi csak barátok vagyunk. És a kérdésre válaszolva nem tudom, egy jó ideig biztosan.

- Az jó mert egy éves szerződést tudunk első körben aláírni.

- Mikor költözhető?

- Amint aláírta a szerződést, adom a kulcsot.

- Tökéletes, megtaláltam, kiveszem - mondtam mosolyogva és körbe fordultam, az új otthonom. Még a nővéreméktől sincs olyan vészesen messze.

A papírokat aláírva átvettem a kulcsokat és Aaron felajánlotta, hogy segít nekem pakolni és elhozni a holmikat ami nagyon jól jött a kocsim hiányában.

Haza mentünk. A házban jól körülnézett majd elmosolyodott.

- Igazán otthonos.

- Számomra már inkább magányos.

- Persze, megértem.

- Mit kell pakolni?

- Hozok egy dobozt, az orvosi könyveimet elpakolnád a nappaliban lévő könyves polcról?

- Hogyne. Azt legalább felismerem - mondta mire csak mosolyogtam. A gardróbból előkaptam egy dobozt és átadtam neki én pedig a hálóba mentem ahol egy bőröndöt elővéve kezdtem el pakolni mindent ami a kezem ügyébe került. Ékszeres doboz, ruhák, fehérneműk, néhány pár cipő. A gardróbban csak Tom ruhái maradtak mire végeztem. Ahogy kisétáltam az előszobában letettem a bőröndöt majd a nappaliba indultam. Aaron épp az esküvői képünket nézegette...

- Annyira boldognak tűnsz ezen a képen - mondta halkan majd rám nézett.

- Az volt életem legboldogabb napja, sosem fogom elfelejteni - mondtam majd elvettem tőle a képet és magamhoz szorítottam.

- Nagyon szeretett téged, ebben biztos vagyok.

- Igazán?

- Nézd végig ezeket a képeket. Minden mosoly, vagy pillantás arról árulkodik, hogy te voltál a mindene. Tudom, hogy nagyon boldoggá tetted őt - mondta mire csak nyeltem egy nagyot majd visszaraktam az esküvői fotót a kandallóra.

- Összepakoltam mindent - fordultam el.

- Én is összeraktam amiket kértél.

- Köszönöm, a többiért majd visszajövök valamikor.

- Akkor menjünk?

- Igen.

- Nina egy képet sem teszel el?

- Nem Aaron - ráztam fejem és az előszobába mentem. Ott ő is letette a dobozt és belebújt edzőcipőjébe. Láttam szemem sarkából, hogy engem figyel közben - Nem fogok sírni - motyogtam mire megfogta kezem és magához húzott.

- Na jól van, engedd el magad. Ne tartsd vissza a könnyeidet, könnyebb lesz - mondta mire megkapaszkodtam pólójában és mellkasába fúrva fejem kezdtem el sírni. Percekig álltunk így, ő hátam simogatta vagy épp hajamat fésülgette ujjaival, és csak szorított magához, mikor elengedtem pólóját nem szólt semmit. Letörölte nedves arcomat és  csak gyengéden elmosolyodott - Jobb, ugye?

- Sokkal - bólogattam.

Aaron szemszög...

Miután az új lakásban lepakoltunk elvittem Ninát a szállodába. Már bőven elmúlt öt óra így jobbnak láttam ha hazamegyek és nem zaklatom, nem akartam, hogy azt higgye rá akaszkodom, nem akartam, hogy teherként tekintsen rám. Csak azt akarom, hogy támaszaként gondoljon rám. Hogy ha rám néz azt lássa aki meg vigasztalja, aki mellett lehet gyenge is, akinek nem kell megjátszani a magát és azt hiszem jól haladunk.

Ma anyáéknál is csak rá gondoltam, anyáéknak elmeséltem mindent, a péntek estét, a szombati lakásnézést. Anya szerint mindenképp pozitív, hogy ezekbe bele von engem is. Anya szerint Nina ragaszkodik hozzám amit egyáltalán nem bánok. Amíg csak lehet szeretném ha a közelemben lenne.

Mikor haza értem, arra gondoltam, hogy csak néhány óra és újra láthatom őt, a kórházban bármikor láthatom. Elvileg már átköltözött az új lakásba is így onnan jön majd.

Az ágyban fekve kezembe vettem telefonom és írni kezdtem.

"Akkor holnap a kórházban újra Dr. Davis és Dr. McAdams leszünk, és magázzuk egymást?"

A válasz szinte azonnal érkezett is :

"Ha nem haragszol, igen. Nem akarom, hogy a többiek többet lássanak bele a kapcsolatunkba mint ami valójában van..."

"Természetesen nem zavar, ahogy neked jobb."

"Köszönöm."

" Az anyám puszil téged és Adam is üzeni nagyon szeretne újra találkozni veled."

"Ez igazán kedves tőlük. Nagyon megkedveltem őket."

"Ők is téged. Holnap látjuk egymást."

" Reggel egy kávé az ügyeletes szobában? Én hozom a kávét."

" Hétkor?"

"Én ott leszek."

A telefont félre téve fordultam oldalamra és mosolyogva hunytam le a szemem.

Nina szemszög...

Reggel a  termoszommal mosolyogva sétáltam végig a  gyerekosztályon. Nagyon kipihent voltam, bár fogalmam sincs miért. Miután tegnap reggel átmentem a hotelből az új lakásba elkezdtem kicsomagolni, berendezkedni. Kipakoltam a ruháimat, csináltam egy nagy takarítást és kb vacsorára végeztem, mégsem éreztem magam fáradtnak.

Azzal, hogy beköltöztem abba a lakásba valami új kezdődött.  Az új munkahellyel pedig csak folytatódik majd a sor. Új lakás, új munka, új emberek, egyenlő új élet?

Gyorsan átöltöztem majd bekapcsoltam a gépet és magam elé vettem a kórlapokat. Josh ismét szuper munkát végzett és mindent dokumentált a gépben is. Szeretem ha ő az éjszakai ügyeletes mert ő mindig szakít időt arra, hogy a gépben is felvegye a jegyzőkönyveket, és nem csak lefirkant valamit a lázlapokra. Miután a pötyögéssel nem kellett foglalkoznom csak elkezdtem olvasni a kórlapokat, hogy tudjam mivel találom szembe magam a viziten. Mondhatni csak a szokásos, kiszáradás hasmenés következtében, egy tüdőgyulladás, egy lábtörés, egy agyrázkódás, viszont volt egy kisfiú akit már kezeltem. Down szindrómával született és nagyon imádni való csak nagyon gyenge az immunrendszere így ha nem figyelnek picit máris összeszed valami vírust, vagy bacit. Most influenzás, magas láz és szörnyű izom fájdalom, remélem gyorsan meggyógyul mert nagy harcos a fiú. Sokszor rácáfolt már az orvosokra.

- Szia - hajolt be elém Aaron mire kicsit felsikkantottam majd elnevetettem magam.

- Jó ég, megijedtem, hogy tudtál ilyen halkan bejönni?

- Nem voltam halk, nagyon elvoltál merülve - mosolygott.

- Egyébként neked is szia - mondtam majd az ajtóra néztem, hogy becsukta-e.

- Reggeliztél már?

- Nem, dehogy, nem szoktam reggelizni.

- Nagy hiba. Hoztam neked egy fánkot.

- Kedves tőled - vettem el a zacskót majd felálltam és két bögrét megfogva kitöltöttem a még forró kávét. Leült az asztal előtt álló egyik székre  én pedig követtem és mellé ültem de kicsit kifordítottam a széket és így vele szemben ültem.

- Köszönöm - vette el a bögrét - Hogy vagy?

- Jól, köszönöm.

- Ragyogsz, mi történt veled tegnap?

- Nem tudom, semmi különös. Csak jól érzem magam, az új lakás nagyon jó hatással van rám.

- Igen, látom. A nővérednek szóltál?

- Igen, felhívtam, elmondtam, hogy kivettem egy lakást és meghívtam őket szombatra.

- Ez szuper. Örülök, hogy mosolyogni látlak. Így nyugodtabban engedlek el téged.

- Fura lesz azért, hogy nem ide jövök be reggelente.

- Nekem is fura lesz, hogy nem látlak téged itt. Az elmúlt egy évben annyira megszoktam, hogy itt vagy és mindennap beszélünk. Hiányozni fogsz - mondta mire aprót bólintottam majd a bögrét forgattam az asztalon és rápillantottam.

- Te is hiányozni fogsz. Itt bármikor felkereshettelek, beszélgettünk és jobban éreztem magam. De ott nem leszel a közelben. Ha nem érzem jól magam, ha egy beszélgetésre lesz szükségem.

- Még meggondolhatod magad Nina, ne menj el és kész...- hajolt előre és térdén megtámaszkodott.

- Neem, jobb ha megyek, maximum sűrűbben hívlak téged fel.

- Azt nem fogom bánni.- mosolygott rám.

A fánkot megettem majd a kávét is megittuk és ő is ment a dolgára és én is készültem a  vizitre. Szép sorjában lefűztem a lázlapokat.

Kilencig volt még két perc mikor kimentem a nővérpulthoz. Jenny csatlakozott hozzám a  viziten így vártuk Petert. Már elmúlt kilenc bőven de még mindig nem jött meg így úgy gondoltuk elindulunk de akkor Aaron hangját hallottam meg.

- Doktornő...

- Igen igazgató úr?- vettem fel a hivatalos hangnemet.

- Peter most keresett, nem tud bejönni ma így helyette én csatlakozom önökhöz a viziten - igazgatta a fehér köpenyét amit biztos futtában kapott fel.

- Értem, rendben. Akkor ha elkészült mehetünk is - mondtam mire bólintott. Végig jártuk a  betegeket, mindenkit jól megvizsgáltam. A lábtöréses kis beteggel jól el is beszélgettem. Elmesélte, hogy görkorcsolyázás közben sikerült zuhannia egy nagyot a parkban lévő koris és deszkás pályán. A végére hagytam a Down kóros kis fiút. Mikor meglátott felcsillant a  szeme és felült. Széttárta karját én pedig odasiettem és megöleltem.

- Szia Jake, hogy vagy ma?

- Jóh...

- Tényleg? Nem fáj sehol? Karod, lábad, hátad?- simogattam meg arcát.

- Kaom..- mondta miközben bólogatott. Már megszoktam, hogy kihagy betűket vagy csak a  szó első felét mondja így csak mosolyogva bólintottam.

- Na hagy nézzelek. Jó kisfiú voltál?

- Ihen.

- Tudom, te nem is tudsz rossz fiú lenni - nevettem majd jól megvizsgáltam - Trish, hogy van?- néztem az anyukájára aki mosolyogva figyelte a kisfiút.

- Köszönöm, jól vagyunk. Azt hallottuk, hogy elmegy innen doktornő, igaz ez?

- Igen, egy kollégával magánrendelőt nyitunk- mondtam mire a nő csalódottan bólintott.

- Jake alig várta, hogy lássa önt. Ahogy mondtam, hogy bemegyünk  kórházba még örült is.

- Jake az én kis kedvenc betegem. Nála jobb páciens nincs is - simogattam a kisfiú haját majd elővettem zsebemből egy cukorkát és odaadtam neki - De csak ha meggyógyultál, rendben?

- Ihen. Szehetek.

- Én is szeretlek téged - fogtam meg kezét miközben leültem mellé.

- Doktornő, hiányozni fog innen - mondta az anyuka.

- A rendelőben is felkereshetnek majd. - mosolyogtam rá majd Jake egyszer csak átölelt.

- Hiáohtál.

- Jajj drágaságom.- simogattam hátát. Olyan szorosan ölelt, azt hittem el sem akar engedni. Hátra pillantottam Aaronra és Jennyre. Mindketten mosolyogtak - Később bejövök még hozzád, rendben?

- Ihen.- bólogatott és a cukorkát letette a kis szekrényre - Otton..- bólogatott.

- Nagyon ügyes vagy. Később jövök Jake, addig legyél jó fiú és pihenj nagyon sokat. Szia.

- Sziha - mosolygott rám és csillogó tekintetét látva elmosolyodtam.

- Mehetünk.l - néztem Aaronékra - Később jövök Trish.

- Köszönöm Doktornő, viszlát.

A folyosón elindulva Jenny előre ment. Aaron észrevétlenül megérintette hátam. Felnéztem rá.

- Lenyűgöző vagy - mondta halkan.

- Dehogyis - nevettem.

- Biztos vagyok abban, hogy sosem fogok még egy ilyen orvost ide találni. Kivételes vagy.  A betegek szeretnek és az hogy te ekkora szeretettel fordulsz feléjük csodálatra méltó. Bár több ilyen orvos lenne mint te.

- Nagyon köszönöm, hogy ezt mondtad.

- Ugyan már, különben se köszönj meg mindent amit mondok. Nem azért teszem, hogy hálálkodj, csupán az igazat mondom.

- Most mennem kell de később beszélünk.

- Rendben doktornő.

- Viszlát doktor úr - mosolyogtam majd a nővérpulthoz mentem.

Az egész hét nyugodtan telt. Pénteken kicsit feszült voltam a szombat miatt, a tudat, hogy az egész családom jön és ott lesznek nálam, hallgatnom kell anyát, mert persze Lenának ki kellett erőszakolnia belőlem, hogy ő is jöhessen.

Mikor megérkeztek még nem is volt különösebb probléma, láttam anyán, hogy visszafogja magát, csak akkor beszélt ha kérdeztük vagy ha nagyon muszáj volt. Gondolom apa beszélt a fejével, de talán csak rádöbbent, hogy hibázott, bár ...áh, azért ezt nem hinném. Ebéd után a  nappaliban telepedtünk le. Én Lilyvel játszottam a  fotelban és közben a többiekkel is beszélgettem.

- Kislányom egy képet sem látok Tomról - mondta apa mire ránéztem.

- Mert nem hoztam egyet sem magammal. Ha tovább akarok lépni, ha túl akarok jutni a fájdalmon akkor kell, hogy ne lássam mindennap, így nem hoztam át egy képet sem róla.

- Oh, értem.

- És mit csinálsz a házzal, a holmijaival?- kérdezte anya mire nagyot nyeltem.

- Fogalmam sincs - válaszoltam higgadtan - Még nem tudtam ezen gondolkodni. Különben is,  még nem nyilvánították hallottnak, csak eltűntnek, addig meg nem tudok semmit kezdeni a házzal. Csak áll ott, majd néha ránézek, elhozom a leveleket, rendben tartom.

- Ez is igaz - mondta Lena.

- Te hogy vagy Lena?

- Jól, sokkal jobban. Az, hogy nem vagy nálunk rákényszerített, hogy összeszedjem magam - mondta. Nem akartam rákérdezni, hogy hogy érti, talán anya nem segít annyit mint én? Vagy nem is lakik már ott?

- Jól nézel ki.

- Mint egy bálna de köszönöm.

- Abszolút nem. És különben is, idővel elkezdhetsz edzeni, addig meg figyelj oda mit eszel.

- Chips khm...- szólalt meg kevin.

- Fogd be...

- Ne tagadd drágám, napi három zacsival biztos megeszel.

- Ez nem is igaz - csattant fel nővérem.

- Tegnap vettem négy zacskóval, ma már csak egy volt belőle. Egy kis matek...

- Biztos te voltál csak rám fogod - mondta nővérem mire csak nevettem. Lily édesen forgatta a  fejét, nézett jobbra balra az ölemben így inkább rá figyeltem.

- Vizet..- hallottam anya elgyötört hangját a sarokból.

- Anya... jézusom - sikított fel Lena. felpattantam és anya a  földön feküdt. Átadtam apának a babát majd letérdeltem mellé. A bal karját szorította és nehezen kapott levegőt.

- Kevin, vizet, hozd már..- kiabáltam mire szaladt a  konyhába. Anya elhomályosodott szemekkel nézett rám. - Hívjatok mentőt.

- Mi van már Nina?

- Szívrohama van - mondtam halkan.

- Kicsim...

- Anya, shhh, maradj csendben, ne izgasd még jobban magad.

- Szeretlek...- suttogta.

- Anya, kérlek, nyugodj meg, jól leszel, csak próbálj meg lélegezni. Anya - kiabáltam mikor lehunyta a szemét- Hívtátok már a mentőt.

- Ne.. harag...

- Nem anya, nem haragszom csak maradj velem - kezdtem el sírni - Anya kérlek...- zokogtam fel miközben magamhoz öleltem - Kérlek, ne menj el...- kiabáltam. Láttam, hogy vége de nem tudtam elhinni így elkezdtem az újra élesztést. Megállás nélkül csináltam, fogalmam sincs meddig, de anya nem ébredt fel.

- Nina, a mentő itt van...- szaladt oda Lena. Már jönnek fel. Ránéztem. Anya elernyedt teste ott feküdt előttem. Annyira hirtelen történt.

- Nem mehet el - mondtam és újrakezdtem az újra élesztést.

- Nina, állj le.

- Nem - kiabáltam és akkor megjelent két mentős. Az egyik felkapart a földről és visszatartott míg a  másik megvizsgálta anyát. Nem sikerült. Elrontottam. Az én hibám, nem tudtam őt visszahozni. Lena magához ölelt így a mentős elengedett. A nyakába borultam és csak néztem, hogy felfektetik az ágyra de apának a fejüket rázzák. Olyan távolinak tűnt az egész. Már Lena is sírt, Kevin apámat támogatta. Lily pedig a  hordozóban fekve nem értette mi történik - Az én hibám..- sírtam.

- Nem az hugi, te megpróbáltad - simogatta a hátam Lena.

- Hová viszik?- húzódtam el.

- A központi kórházba.

- Magukkal megyek.

- Rendben - mondták.

- Nina..- kapta el kezem apa - Nem te tehetsz róla, ne hibáztasd magad - mondta könnyes szemekkel. Csak megráztam a  fejem majd elhúztam a kezem.

- A kulcs az ajtó mellett van felakasztva - mondtam majd mentem a  mentősök után.

A kórházba érve  a kezembe nyomtak egy adatlapot. Hallottam ahogy a nővérek súgdolóznak  de nem érdekelt. Közben megérkeztek apáék is így ő folytatta a papírok kitöltését. Én csak álltam ott a falnak támaszkodva  és próbáltam lenyelni könnyeimet. De egy idő után ez már képtelenségnek tűnt így fogtam magam és futásnak eredtem. A földszintig kettesével szedtem a lépcsőfokokat majd kirohantam az épületből és egy padig elbotorkálva lezuhantam rá. Felhúztam lábaimat és elrejtve arcom zokogtam...