Nem megyek el...

Nina szemszög, másnap..

- Elképesztő, hogy néhányan mit meg nem engednek maguknak. – hitetlenkedett Lena már egy ideje.

- Szerencsére az igazgató tök normális volt.

- Ritka az ilyen és te mégis elakarsz jönni. Jól át gondoltad?

- Ha ott marad mindenképp eljövök. Nem tudok úgy ott maradni, hogy mindennap találkozom vele, te nem láttad, olyan eszelős volt a tekintete, komolyan féltem tőle és ha Rose nem jön, megerőszakolt volna. Képtelen lennék maradni.

- És ha kirúgják?

- Akkor azt hiszem maradok. Még nem tudom, az igazgató csak azt kérte gondoljam át addig amíg meghozzák a döntést.

- És Tom? Neki elmondod?

- El. De csak ha itthon lesz. Nem akarom feleslegesen idegesíteni, nem akarom, hogy aggódjon értem.

- Egyébként tényleg fontos lehetsz a kórháznak, hisz csak úgy megkaptad az egy hónapot, ez máshol nincs így. Kellesz nekik.

- Na emiatt nagyon boldog vagyok, végig Tommal lehetek, elmászkálhatunk, kirándulhatunk.

- Na ja, azt megnézem.

- Ezt hogy érted?

- Úgy hogy a ti kirándulásotok, max a hálóból a konyháig fog tartani és vissza.

- Hahaha.- tetettem nevetést de azért halkan kuncogtam .- Remélem.

- Nagyon ki lehetsz éhezve.

- Nem, nem szexet akarok. Tomra vágyom.

- Tudom hugi és olyan boldoggá tesz, hogy végre egymásra találtatok.

- Én is Lena...de te hogy vagy?

- Jól, a reggeli rosszul létek már csak a múlté, most minden jó. Kevinnel gőz erővel keressük a tökéletes neveket. Ő már megakarja venni a kiságyat és a többi baba holmit de én még korainak tartom. Először tudni akarom, hogy fiú vagy lány és ahhoz igazítva vásárolni. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen.

- Szólj ha segíthetek, szeretnék részt venni mindenben.

- Hát persze, a vásárlást Kevin úgy sem bírja úgyhogy ha eljön az ideje segíthetsz.

- Tom egyik katonatársának a felesége is nem rég szült, nálunk ráadásul és azóta is többször voltam náluk. Tündéri kis fiú , tiszta apja és Bella olyan büszke rá. Olyan sokszor elgondolkoztam ezen, én is nagy családot akartam mindig, te is tudod de fogalmam sincs mikor érek el oda ahol most te vagy.

- Nekem sok idő kellett míg megtaláltam az igazit, de azt hiszem e téren te előttem jársz. Neked gyorsan meglett.

- Tom?

- Te úgy érzed, hogy nem ő az igazi?

- Dehogy, csak épp egy éven belül semmi nem történik majd. És aztán meg kitudja. Anyának abban igaza volt hogy Tom mellett sokkal bonyolultabb lesz minden. De persze ez nem tántorít el, csak remélem, hogy megtudjuk oldani a felmerülő problémákat.

- Na és hogy vészelted át az ünnepet szívszerelmed nélkül.

- Rossz volt, de talán jövőre vele lehetek. Könnyebb volt úgy, hogy tudom jól van és küldte azt a képet is. És nektek milyen volt?

- Egésznap bújtunk vagy filmet néztünk a nappaliban miközben Kevin a maradék sütit élte föl. Nagyon sokat beszélünk a piciről, annyira jó látni, hogy boldog és ő is várja a babát.

- Elhiszem. Kevin nagyszerű ember, szerencsés vagy.

- Azért ő sem panaszkodhat.

- Ez is igaz.- nevettem hangosan.

Két héttel később..

Tom szemszög...

Mióta itt a bázison voltunk Adammal és a gép előtt ültünk csak erre a pillanatra vártunk. Épp most adtuk le a szolgálatot, Adam véglegesen míg sokan csak egy hónapra. Épp a táskámba pakolok be, és szedem össze a Ninától kapott leveleket. Mindent elraktam majd elindultam a buszhoz. Ahogy felléptem Adam integetett. Oda araszoltam majd feldobtam a zsákom a csomagtartóra és lehuppantam mellé.

- Hogy vagy?- kérdeztem mire széles mosollyal az arcán válaszolt.

- Hamarosan láthatom a fiamat.

- Bella ugye nem szólt Ninának, hogy mikor érkezünk.

- Nem, megígértettem vele.

- Megakarom lepni. Úgy tudja, hogy csak egy nappal később érkezünk. És Bella mit mondott, biztos nem lesz éjszakás?

- Nem, a héten délelőttös , de holnaptól különben is szabadságon van. Megfog lepődni az biztos, szerintem már arra készül, hogy a reptéren hogy köszöntsön.

- Ezt honnan veszed?

- A nők mindent túl gondolnak. De amúgy Bella mondta.

- El sem hiszem, hogy ennyire vár, hogy izgatott a találkozás miatt.

- Te nem vagy az?

- De, majd szét robbanok, fogalmam sincs mit csinálok vagy mondok majd először.

- Szerintem hallgass az ösztöneidre. Úgyis totál égés lesz az első csók meg hasonlók de hát ez kell. Utána majd gyakoroljátok. - vihogott.

- Ahh öreg, abban biztos lehetsz, de ha nem gond, titeket is meglátogatnánk, szeretnék találkozni a kisfiaddal.

- Hát persze, ez csak természetes. Örömmel várunk titeket, csak adjatok pár napot nekünk.

- Adam, jó pár napig el sem engedem őt az ágyból.

- Egyből sejtettem. - nevetett.

- Olyan jó hogy engedtek két hetet, ilyen ritkán fordul elő. Mióta beléptem a seregbe legalábbis még nem volt ilyen.

- Szerencsések vagyunk öreg...- hajtotta hátra fejét. Alig vártam hogy végre elindujon a busz és felszálljunk a gépre.

Nina szemszög...

Így hogy csak pár óra választ el a szabadságtól nagyon jól érzem magam de kicsit ideges is vagyok hisz holnap találkozom Tommal. Végre megölelhetem és végre újra érezhetem ajkai ízét, ahogy enyémet cirógatják. Ahogy simogat és magához szorít, nincs is semmi ami a kedvemet elronthatná. Még a vén kecske sem aki épp az előbb suhant el mellettem és majdnem fellökött. Én bementem az ügyeletes szobába befejezni a papír munkát, nem akartam többet találkozni vele. Alig telt el negyed óra, épp sikerült befejeznem az egyik beteg kezelésének dokumentálását mikor megcsörrent a telefonom.

- Haló.- szóltam bele.

- Itt dr. McAdams, feltudna hozzám jönni?

- Igen, máris megyek.- mondtam majd letettem és már indultam is. Az irodájához érve megtorpantam. Maggie rám mosolygott.

- Szia, menj csak be, már vár.

- Köszi.- mosolyogtam vissza majd bekopogtam azért és beléptem.

- Sabrina, jöjjön, üljön csak le.

- Köszönöm.- mondtam majd helyet foglaltam az asztala előtt álló székek egyikében. - Valamit rosszul csináltam?

- Nem, dehogyis. Csak szeretném tájékoztatni, hogy milyen döntés született dr. Sepherd ügyében. Az úr a korház egyik ügyvédje, nem kell miatta aggódnia. Az igazgatóság a videót látva úgy döntött jobb ha felmondunk Robertnek. Épp az előbb járt itt és közöltem vele a hírt.

- Áhh, akkor azért borított fel majdnem a folyosón..- gondolkoztam hangosan.

- Őszintén sajnálom azt ami magával történt, ilyenre még sosem volt példa itt, legalábbis mióta itt vagyok. Mondja elgondolkodott ön is a felmondásán?

- Nem megyek el. Szeretek itt dolgozni és ha nincs senki aki hátráltat illetve zavar a munkámban akkor maradok. Én is sajnálom, hogy megtörtént. Én végig próbáltam kíméletesen tudatni dr. Sepherddel, hogy semmi esélye annak, hogy bármi is kialakuljon köztünk. Nos nem sok sikerrel.

- Nagyon örülök hogy meggondolta magát. Sabrina maga nagyon jó orvos, egy nap kiváló orvos is lehet és hiszem hogy nálunk is elérheti ezt a szintet. A tudta nélkül kicsit szaglásztam és kivétel nélkül, minden kollégája akikkel együtt dolgozik azt mondták, hogy maga kivételes személy. A kollégái szeretik a betegei pedig rajonganak magáért. Az ápolónők szerint az odaadása és kedvessége az ami a gyerekeket elbűvöli. Remélem ez sosem fog megváltozni és mindig ilyen lelkesen fogja a munkáját végezni.

- Én biztos vagyok benne, sosem akartam mást csak gyógyítani, és a gyerekek szeretete elhiteti velem, hogy jól döntöttem mikor szakot választottam.

- Sabrina, új osztály vezetőt kell kinevezzek. Én Peterre gondoltam, maga támogatná?

- Igen, Peter tapasztalt, jó munkabírású, igazságos, és nagyon is rátermett a feladatra.

- Én is így látom. Viszont szeretném ha betanulna mellette és maga lenne a helyettese.

- Én? De miért?

- Mert mint sokan rámutattak maga kivételes személy. A kollégái szeretik és megbíznak magában. Tudom hogy jól végezné a feladatát. Idővel mikor rendesen betanult és felkészült a feladatra hivatalosan nevezném ki a gyermekosztály osztályvezető helyettesévé. Tudom hogy igenis menne magának. Hisz csak ellenőrizni kell a gyógyszer adagolásokat és elkészíteni a nővérek beosztását. Apróbb adminisztratív feladatok ellátása, de emellett ugyanúgy gyógyíthatna.

- De annyi olyan orvos van aki tapasztaltabb nálam...

- Igen, mégis önre gondoltam. És ebben a kollégái is támogatnak.

- Megengedi, hogy át gondoljam?

- Van rá egy hónapja, beszélje meg a barátjával is és elég ha a szabadságról visszatérve válaszol.

- Köszönöm a bizalmat. – mosolyodtam el.

- Mi vagyunk hálásak, hogy nem verte nagy dobra ezt a Robert ügyet.

- Mi okom lett volna rá? Nem vagyok ez a típus.

- Azért ezt írásba is adná?- kérdezte az eddig csendben álló ügyvéd. – Úgy értem aláírna egy nyilatkozatot arról, hogy később nem folyamodik perhez a kórházzal szemben.

- Ha erre van szükségük igen ez nekem eszembe sem jutott. Csak a körülmények szerettem volna ha változnak. Miután ez megtörtént nem akarok mást csak dolgozni.

- De először pihenni. - mosolygott McAdams.

- Ez a nyilatkozat arról szól amit elmondtam. Amint aláírja vége az ügynek, lezártnak tekintjük.

- Rendben, tollat kérhetek?- néztem az ügyvédre mire ő letette elém a tollát. Alá firkantottam mindkét példányt majd hátra dőltem. Az ügyvéd ellenőrizte, bólintott majd elköszönt és kiment.

- Mikor érkezik a barátja? Ha nem titok..

- Holnap délelőtt landol a gépe.

- Pihenjen sokat Sabrina és egy hónap múlva szeretettel várjuk. És ígérem, csak hatalmas vészhelyzetekben hívjuk.- mondta mire elnevettem magam.

- Állok rendelkezésre ha szükségük van rám. – álltam fel majd elköszöntem és elhagytam az irodát.

Mikor haza értem gyorsan összetakarítottam. A szennyest bedobtam a gépbe, elmosogattam, majd ágyneműt húztam újra. A padló minden szobában csillogott villogott, port töröltem és ablakot mostam. Elég húzós pár óra volt és jól ki is fáradtam de azt akartam hogy rend várja mikor belép a házba.

Már elmúlt nyolc mikor gyorsan lezuhanyoztam majd egy rövid nadrágot és topot felvéve lefeküdtem aludni. Elalvás előtt még eszembe jutott a vén kecske. Annyira dühösnek tűnt ma a folyosón. Elvesztette miattam a munkáját és máshol sem kapkodnak majd érte ha kiderül mi miatt rúgták ki. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni hogy ilyen könnyen vette, hogy ennyiben hagyja. Azthiszem van okom félni hogy hamarosan megkeres.

Már fél álomban voltam mikor zörgést hallottam. Mintha a nappaliból jött volna. Olyan volt mintha valaki járkálna ott. Halkan kibújtam a takaró alól és kezembe vettem az első nagyobb tárgyat ami egy vasból készült gyertyatartó volt és elindultam az ajtó felé. Lassan kinyitottam és fejem kidugva körbe néztem. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy akár a doki is betörhetett hozzám. Miután senkit sem láttam kiléptem és elindultam a nappali felé de akkor hirtelen valaki elkapta a karom . A gyertya tartót elejtettem a támadóm pedig magához rántott és hátulról lefogott. Nem túlzok ha azt mondom halálra rémültem...

Most ugye csak viccel...

Nina szemszög...

Az elmúlt több mint egy hónapot könnyen átvészeltem mondhatni. Többször tudtunk Tommal beszélni és két napja kaptam egy rövid levelet is tőle. Egy képpel róla. Egy kis műanyag karácsonyfa előtt áll egy táblával a kezében amire az van írva „ Hamarosan otthon leszek „. Imádom azt a képet, beraktam a táskámba így mindenhová elkísér. Anyáékkal megbeszéltem hogy a szentestét velük és Lenáékkal töltöm. Nagy vacsora és ajándékozás de a maradék két napot végig ügyelem a korházban hogy a többiek akiknek családjuk van otthon lehessenek amíg nincs rájuk szükség.

Ma huszonhatodika van, és reggel nem várt meglepetés fogadott, kiderült hogy a vén kecske is bent lesz egész nap. Nem örültem neki de nem tudtam mit tenni. Egész nap próbáltam kerülni, de az esti vizitnél velem tart majd, hurrrrá!!!

De komolyan, mostanában olyan furán viselkedik, mintha fogyott volna, és a bajuszát és azt a kicsi szakállát is leszedte. A lányok szerint új szerelem van a dologban aminek nagyon örülnék, legalább leszállna rólam. Nagyon fárasztó már, hogy állandóan a nyakamba liheg. Nem is értem miért nem érti hogy abszolút nem érdekel.

Mikor elindultam a nővérpulthoz útközben bevágódott mellém dr. Sepherd is.

- Nina kedves, maga szebb mint valaha.

- Igen, bizonyára. Négy órát aludtam az éjjel, biztosan nagyon kipihent lehetek.- mondtam halkan majd a nővér pultról felvettem a mappát amit Rose készített nekem oda és kinyitva végig olvastam majd elindultam az első korterembe. A vén kecske követett és végig egy szót sem szólt. Teremről teremre követett és megállt az ajtóban. Figyelt, azt észrevettem, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Mikor az utolsó betegnél is végeztünk aláírtam mindent majd elmondtam Rosenak és a többieknek hogy éjszaka kire figyeljenek jobban. Most van egy kisfiú tüdőgyulladással és egy kislány aki autó balesetben elvesztette a szüleit de ő maga könnyebben sérült meg. Csak hét éves. Majd a nagynénjéhez kerül de még lábadozik és szegény nagyon befordult.

- Nina, beszélnék magával..- mondta a vén kecske mire bólintottam majd követtem. Az ügyeletes szobába vezetett és ahogy oda beléptem bezárta az ajtót.

- Erre miért van szükség?

- Csak hogy nyugodtan beszélgethessünk.- mondta mire leültem az asztal mögé a géphez. Megnyitottam a programot amivel dolgozunk és vártam, hogy betöltse.

- Szóval, miről akart beszélni?

- Nina, figyelem egy ideje.

- Észre vettem.

- Igen, mondja nem vesz észre semmit?

- Mit kellene?- néztem rajta végig mire csak mosolygott.- Szóval?

- Nem tűnök fiatalabbnak?

- Öhm, fiatalabbnak? Doktorúr mondaná konkrétabban? Mire akar kilyukadni?

- Nem olyan rég azt mondtad túl öreg vagyok és már van egy apád. Most fiatalabbnak tűnök, nem?

- Ohh, ne mondja hogy miattam... most ugye csak viccel..- tettem le a tollat amit kezemben tartottam. Eltoltam magam az asztaltól...- dr. Sepherd, én nem érdeklődöm maga iránt, és eddig nem a bajusza illetve szakálla zavart, én nem kedvelem magát úgy ahogy ön engem.

- Miattad változtattam meg a külsőm, ez csak ér valamit.

- Mindez nagyon kedves magától de én szeretek valakit.

- Ugyan már...ő messze van, nincs itt veled, én viszont igen.

- Kevesebb mint egy hónap és haza jön. Kérem , ne hozzon kellemetlen helyzetbe.- álltam fel és az ajtó felé indultam, hogy kinyitom de mikor ezt megakartam tenni ő fejem mellett tenyerével visszatolta az ajtót így az újra becsukódott, én viszont csapdába estem. Ott magaslott fölöttem ez a férfi aki szemmel láthatóan teljesen be volt pörögve, hogy ő meg én együtt örökre. Nem akartam rosszul kijönni ebből.- Kérem doktor úr, menjen el.

- Eszemben sincs, nem azért dolgoztam olyan sokat, hogy elutasíts.

- Pedig ez történt. Nem érdekel, hogy megborotválkozott és leadott pár kilót, attól még nem lett vonzóbb a szememben. - fakadtam ki mire neki nyomott az ajtónak és tekintete elsötétedett. Komolyan megijedtem de tudtam, hogy ha ezt kimutatom akkor ő nyert.- Oké, ha nem enged el, sikítok.

- Ugyan már, csinálhatjuk ezt szépen is, csak együtt kellene működnöd. Gondolj csak bele, mennyi mindenben segíthetek neked. Jobb pozíció, megbecsülnének..

- Engem most is megbecsülnek, és így is jól érzem magam. Ne haragudjon de most mennem kell. - mondtam miközben kibújtam kezei közül de visszarántott és az ajtónak lökött és rögtön befogta a számat. Elkezdtem kapálózni és rúgni is próbáltam de akkor csípőjét enyémhez nyomta és az ajtónak szegezett teljesen.

- Édeském, megmondtam, nekem senki nem tud ellenállni. - súgta fülembe mire kirázott a hideg. Megrémültem, féltem. Tudtam, hogy ő az erősebb, éreztem, hogy semmi esélyem nincs ellene. Elhúzta kezét számról de időm sem volt kiabálni mert rögtön megcsókolt. Lefogta kezeimet, nyelvét átdugta és úgy matatott számban engem meg a hányinger kerülgetett.- Mmmm- nyögött csók közbe mire megeredtek könnyeim és elfordítottam fejem de állam ujjai közé vette és erőszakosan maga felé fordította fejem és újra megcsókolt volna de akkor kopogtak. Robert már befogta a szám de akkor elkezdtem az ajtót csapkodni szabad kezemmel amit nem tudott leszorítani.

- Nina, jól vagy?- hallottam meg Rose hangját.

- Hmmm-mmm-mmmmm-hhmm-hm.

- Nina?- kérdezte újra és hangjában hallottam, hogy aggódik. A dokira néztem aki elengedett és hátra lépett majd elrántott így a földre estem. Ki viharzott a szobából egy „hülye kurva „ kíséretében, belőlem meg kitört a zokogás. - Sabrina, jól vagy?- szaladt hozzám Rose. Nem tudtam megszólalni, csak sírtam és hagytam, hogy eluralkodjanak az érzéseim rajtam. Fájdalmat és megalázottságot éreztem. - Hívok valakit.

- Ne..- nyögtem ki könnyeimet nyeldesve majd megfogtam a kezét és felültem az egyik székre.

- Bántott? Erőszakoskodott veled?- kérdezte mire le sütöttem szemem. Szégyelltem magam amiért idáig fajult ez a dolog.- Szólnod kell az igazgatónak.

- Nem hinné el. Ő az osztályvezető. Esélyem sincs ellene...

- Talán, de a saját szemének hinni fog. Hisz minden szoba be van kamerázva.- mondta mire ránéztem. - Ha most nem teszed meg csak rosszabb lesz. Higgy nekem. McAdams normális és igazságos. Amint meglátja a felvételt intézkedni fog.- mondta majd letörölte nedves arcom.

**

Már egy órája ültem az igazgatónál mire megérkezett. Mikor meglátott igencsak meglepődött.

- Sabrina?- kérdezte mire felálltam.

- Jó reggelt.

- Jó reggelt, miben segíthetek?

- Csak szerettem volna személyesen átadni a felmondó levelemet.

- Oké, álljunk meg egy pillanatra. Miért akarna felmondani? Azt hittem jól érzi magát itt.

- Jól éreztem, egészen tegnapig. - mondtam majd átnyújtottam a borítékot.

- Foglaljon helyet kérem. Sabrina...- nézett rám kedvesen mire leültem. Kezébe vette a borítékot és kinyitotta. Elkezdte olvasni a levelemet amelyben leírtam távozásom okát. Egy ideig csak nézte a szavakat, azt hiszem próbálta felfogni majd rám nézett.

- Robert?

- Igen. Amennyiben nem hiszi el a biztonsági szolgálatnál ki kérheti a biztonsági kamera felvételeit , azon tisztán látszik minden. Sajnálom igazgató úr, nem tudok tovább az osztályvezető úr mellett dolgozni. Nem ez az első eset, hogy inzultált, de eddig nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, nem fajult tettlegességig, de amit az este művelt a tisztelt doktorúr az nekem sok volt. Sajnálom.

- Nézze Sabrina, én nem vonom kétségbe a szavait de ugye tudja, hogy Robertet is megkell hallgatnom. Hisz évek óta a kórházban dolgozik.

- Megértem. De ettől függetlenül nem vagyok hajlandó tovább az irányítása alatt dolgozni. Tudom, hogy csak most tettem le a szakvizsgám, nem én vagyok a legjobb orvos a kórházban, nem vagyok olyan tapasztalt mint dr. Sepherd de mégis úgy érzem ennél többet érdemelnék.

- Rendben, nézze máris letelefonálok a biztonságiaknak, és felhívom Robertet, hogy jöjjön be hozzám. Tisztázzuk és megoldjuk a gondokat. Nem kell aggódnia, ha a vádak igazak lépni fogok az ügyben.- mondta mire bólintottam. Felemelte a telefont és már hívta is a biztonsági szolgálatot és kérte az esti felvételeket az ügyeletes szobából majd riasztotta dr. Sepherdet is aki azt ígérte húsz perc múlva érkezik. Amíg vártunk az igazgató főzött egy kávét.- Kér ön is, Sabrina?

- Nem, köszönöm.- mondtam halkan.

- Mesélne nekem a Roberttel való kapcsolatáról.

- Kapcsolat? Nos, sosem tekintettem másként rá csak főnökként és mentorként. Aztán egy idő után folyton kedveskedett, dícsért, egyértelmű volt a közeledése ami csak az utóbbi hónapokban vált veszélyessé. A doktor úr kicsit elragadtatta magát, többször bizonygatta, hogy egyszer az övé leszek és be adom a derekam, miközben tisztában volt vele, hogy kapcsolatban élek. Ahogy annak vége lett és tudomást szerzett róla egyre inkább rámenősebb lett.

- És jelenleg nincs senkije, nem adott jeleket Robertnek?

- Van valakim. Csak épp ez a valaki katona és jelenleg külföldön van kiküldetésen. A doktor úr minden egyes alkalommal rámutatott hogy talán már nem is él, nyugodtan megpróbálhatnám vele. Már maga ez a viselkedés ami számomra már kellemetlen. Hogy ennyire átlépi a korlátokat és a privát életembe is bele szól. Igen, én is számtalanszor gondoltam arra, hogy mi van ha épp aknára lépett vagy lelőtték, nincs szükségem arra, hogy a főnököm is erősítse a kétségeimet.

- De ugye nem történt semmi a barátjával.

- Nem, vagyis megsérült de jelenleg biztonságos helyen, műholdas felvételeket elemeznek így épségben fog haza jönni egy hónap múlva.

- Ohh, szóval ezért igényelte az egy hónapos szabadságot.

- Igen.

- El nem tudtam képzelni mi másért.

- Egy hónapig lesz itthon és szeretnék vele lenni mindenképp. Amennyiben nem lehetséges...

- Ne aggódjon emiatt. Megoldjuk, csak vészhelyzetben fogjuk behívni. Remélem nem gondolja komolyan ezt a felmondást.

- Attól félek mégis. A doktorúr tegnapi viselkedése megrémisztett és nem tudok úgy dolgozni, hogy minden ügyeletet végig rettegek , vajon ma újra megteszi-e. És ha most Rose, az egyik ápolónő nem zavarja meg, mit tett volna? Megerőszakol?- kérdeztem és ekkor kopogtak. Az igazgató rám nézett majd az ajtóra.

- Szabad.- mondta mire az egyik biztonsági szolgálatos lépett be egy adathordozóval. Az igazgató megköszönte majd ahogy elment bekapcsolta gépét és csatlakoztatta a kis adathordozót.- Megvárom vele Robertet, rendben?

- Csak nyugodtan.- mondtam majd hátra dőltem. Egy tollal játszottam az asztalon majd ismét kopogtak. Az igazgató ismét megszólalt és nyílt az ajtó.

- Jó reggelt, mi volt ilyen sürgős?- hallottam az ismerős hangot.- Áhh Sabrina, sejthettem volna.

- Nagyon jól tudta, hogy az este miatt kell jönnie.- mondtam halkan mire kuncogott egyet majd leült a mellettem levő székre.

- Na és milyen mesével álltál elő?

- Mesével?- kérdezte McAdams.

- Ez a lány mindenkivel jóban van. Nincs olyan orvos az osztályon, sőt az épületben akivel nem bújt még ágyba.- nevetett. Az igazgató rám nézett.

- Komolyan ezt találta ki? Ezzel próbálja védeni magát?

- Nem kitaláltam, mindenki tudja.

- Én azért megkérdezném erről az említett orvosokat is..- néztem rá majd sóhajtottam. Még jó, hogy megvan a kamera felvétele, anélkül ez a szemét féreg simán hülyét csinálhatna belőlem.

- Robert, azért hívtalak mert Sabrina ma reggel átadta nekem a felmondó levelét, indoklásként azt írta, hogy erőszakosan viselkedtél és inzultáltad őt több alkalommal is. De a fő ok a tegnapi este történt incidens, mit tudsz erről mondani?

- Azt, hogy ez a lány csak kitalált mindent. Sosem bántanék egy nőt, te is ismersz. Nem vagyok az a típus és különben sincs szükségem arra, hogy erőszakkal szerezzek nőt magamnak, ez felháborító. - mondta mire csak megráztam a fejem. Komolyan, annyira jó színész, hogy ha nem velem történt volna még talán hinnék is neki.

- Robert, tisztában vagy azzal, hogy az ügyeletes szobákban is fel van szerelve két kamera?

- Kamera?

- Igen, és épp az előbb kaptam meg a tegnapi felvételeket. Nézzük meg együtt.- mondta majd felénk fordította a monitort és ő is úgy helyezkedett, hogy lássa majd elindította a felvételt. A monitoron két kockában egymás mellett mutatta a két kamera állást. Én lesütöttem a szemem, még most is szégyenkeztem amiatt, hogy ez megtörtént velem. Mikor felpillantottam épp beléptünk a szobába és leültem. Az igazgató feljebb vette a hangot így a beszélgetés is hallatszott. Végig néztük és hallgattuk a felvételt s mikor vége lett legördült egy könnycsepp az arcomon. Gyorsan letöröltem majd az igazgatóra néztem. Ő csak szúrós szemekkel nézte a vele szemben ülő Robertet.- Most én szégyenkezem.

- Ugyan már, ez semmi. - szólalt fel Robert dühösen.

- Mi? Beperelhetne minket..

- Ohh, ez eszembe sem jutott, esküszöm..- szóltam közbe.

- Sabrina, megértem, hogy nem akarja folytatni így a munkát, de kérem gondolja át ...

- dr. McAdams, én át gondoltam, egész éjjel ezen rágódtam, háromszor töröltem ki a felmondó levelet de végül megírtam és tudom, hogy jól döntöttem. Megszoktam itt, jól éreztem magam, de a doktor úr miatt úgy érzem jobb ha tovább lépek. Tudom, hogy sok mindent köszönhetek ennek a helynek. Rengeteg tapasztalatot szereztem és barátokat, imádtam itt dolgozni, de többé nem tudnám itt biztonságban érezni magam.

- Robert amit tettél az kritikán aluli. Az egy dolog, hogy nem vagy képes felfogni, hogy egy húsz évvel fiatalabb lány nem érdeklődik irántad de az, hogy képes voltál elmenni addig, hogy erőszakoskodj vele az hihetetlen. Nem tehetem meg, hogy kivételt teszek veled csak mert régóta ismerlek. Felfüggesztelek, határozatlan időre, átveszem a feladatkörödet és én helyettesítelek téged. Amint megvan a végleges határozat az ügyedben értesítelek.

- Nem mondod komolyan, hogy nem dolgozhatok.

- De igen. Határozatlan ideig, értesítelek majd.- mondta az igazgató mire a vén kecske felpattant.

- Nem mondhatod komolyan hogy egy kis ...

- Ha kimondod azonnali hatállyal mondok fel neked.- szólt közbe az igazgató. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam. Robert csak kirohant. Mindketten néztük a nyomait majd előre fordultam .

- Sabrina menjen most haza és pihenje ki magát.

- És mi lesz a felmondásommal?

- Semmisnek tekintem. Nézze szükségünk van magára, főleg most, hogy Robert kiesik. Megkapja az egy hónapos szabadságot.

- Nem a szabadságról van szó.

- Tudom, de nézze, egyedül nem hozhatok végleges döntést. Egy ilyen ügyben kikell kérnem az igazgatóság többi tagjának véleményét. Beszélnem kell a kórház ügyvédeivel is. Ígérem gyorsan meghozzuk a végleges döntést és ha azután is elakar menni elengedem de kérem addig ön is gondolja át. Ön itt csak előre léphet, és nem kell senkire sem felkapaszkodnia, ugyanis a munkáját mindenképp elismerjük. Kérem Sabrina, ne döntsön elhamarkodottan. Ezt a levelet elteszem, megőrzöm magának addig a percig amíg meghozzuk a döntést és ön is dönt. Ha akkor is úgy érzi mennie kell akkor elengedem. Rendben?

- Rendben.- bólintottam aprót.

- Köszönöm.

- Én is a gyors intézkedést.

- Holnap után találkozunk és egyeztetünk mindenről. Pihenje ki magát.

- Úgy lesz. Viszlát.- mondtam majd összeszedtem magam és elindultam.

Egész haza úton ezen az ügyön rágódtam, és azon, hogy el mondjam-e Tomnak. Biztos felhúzná magát. Talán először csak Lenával beszélek, vele mindent jól kitudunk elemezni.


Sziasztok
Köszönöm a sok megtekintést!
Remélem ez a rész is tetszik majd!
Puszi❤❤

Szeretlek

Épp a fogamat mostam mikor fura zajt hallottam. Először nem igazán tudtam mi az így elzártam a csapot ésfüleltem. Újra az a zaj mikor is rájöttem, hogy a telefonom rezeg, kiszaladtam a szobába mert ilyenkor csak nagyon fontos hívásokat kapok. A kijelzőre pillantva egy ismeretlen számot láttam.

- Haló, Sabrina Williams.- ültem le miközben felvettem.

- Szia szépségem.- hallottam meg az ismerős hangot mire szívem hatalmasat dobbant.

- Tom? Istenem, te vagy?

- Igen.

- Jaj Tom …annyira aggódtam, jól vagy ugye?

- Mi bajom lehetne?

- Nem is tudom, csak pár napja éjjel, felriadtam és olyan furán éreztem magam, de mindegy, most is csak egy percünk van?

- Nem cicuska, most több…

- Cicuska, annyira jó volt most ezt hallani. De hogyhogy hívhattál?

- Jól van, ne ijedj meg de volt egy kisebb …

- Mi?

- Mindegy, nem fontos…

- Tom, most már mond.

- Jól van, a legutóbbi felderítésen megtámadtak minket és megsérültem.

- Mi? Mikor volt?

- Vasárnap.

- Akkor jó volt a megérzésem. Tudtam hogy történt valami. Lena mondta, hogy ne gondoljak rosszra de éreztem hogy van valami.

- Hé édesem, nyugi… jól vagyok, felépülök és haza megyek hozzád. Szeretlek.

- Szeretlek Tom. Nagyon hiányzol.

- Tudod mennyire akartam már ezt hallani tőled? Mikor megsérültem és elvesztettem az eszméletem te voltál az utolsó gondolatom, hogy kikell tartanom, miattad. Alig várom, hogy lássalak Sabrina.

- Én is várom, borzalmas lesz a karácsony nélküled.

- Én próbálom elfelejteni, hogy karácsony lesz. Itt mindig ezt csináljuk. Csak átlagos napoknak tekintjük és akkor nem olyan rossz.

- Annyi minden van amit mondani szeretnék neked.

- Ez ismerős, évek óta így érzek. Hány óra van nálad?

- Tíz óra múlt.

- Aludnod kellene nem?

- Nem, holnap nem dolgozom. Épp fogat mostam és olvasni készültem de veled beszélni ezerszer jobb. Mondhatok valamit?

- Hát persze.

- A te szobádban vagyok. Akkor éjjel is mikor felriadtam, is nálad voltam és azóta mindennap itt alszom. Így sokkal jobban érzem magam.

- Akár be is költözhetsz hozzám. Hidd el nem foglak kipaterolni ha haza megyek.

- Tom, működni fog?

- Igen. Ha mindketten akarjuk, igen.

- Vasárnap vége lett Bennel. Elmondtam neki, hogy téged szeretlek és nem akarom folytatni a viszonyt. Veled akarok lenni, Lena szerint már rég együtt kellene, hogy legyünk.

- Ha túlzásokba akarok esni akkor már rég a feleségem kellene, hogy legyél.

- Miért nem mondtad el nekem, soha? Miért hallgattál erről? Éveken keresztül, te is pontosan tudod, hogy Greg előtt nem volt komoly kapcsolatom és …

- És csak barátként tekintettél rám.

- De ahogy most, talán akkor is gyorsan megváltozhatott volna.

- Nem, kellett az, hogy Greg mellett boldogtalannak érezd magad. Azelőtt jól voltál. Szabad voltál, tanultál, jól érezted magad. Nem kellettem neked.

- Talán igazad van, de most nagyon is kellesz nekem. - feküdtem le a párnák közé.

- Te is kellesz nekem, ezt tudd és van egy jó hírem…

- Mi az?

- Nem kell aggódnod miattam. A sérüléseknek hála a hátra levő időben egy számítógép előtt fogok ülni, veszélyes helyzetek közelébe sem kerülök.

- Őszintén? Ez most boldoggá tesz.

- Nina, ha haza megyek bármit megteszek amit kérsz.

- Vigyázz, mert a szavadon foglak.

- Tedd azt. - mondta mire felnevettem.

- Pontosan hol sérültél meg?

- A combom, meglőttek és a jobb alkarom eltört. Ami azért rossz mert így nem tudok neked levelet írni de mindent megteszek hogy tudjunk kommunikálni. Egyébként Adam üdvözöl.

- Milyen kedves pedig nem is ismer.

- Ha tudnád mennyit beszéltem rólad neki nem mondanád ezt. Jobban ismer mint gondolnád. És egyébként nagyon hálás amiért figyelsz Belláékra.

- Gyönyörű a kisfia, elképesztően édes. Nem olyan rég voltam náluk és elolvadtam. Hatalmas kék szemei vannak és szép barna haja.

- Akkor Adamre hasonlít.

- Igen, Bella szerint is. Holnap is megyek hozzájuk.

- Add át neki hogy üdvözlöm.

- Hát persze.

- Ja és a lányokat is és Kevint.

- Képzeld, Lena babát vár.

- Komolyan?

- Igen, szombaton rendeztek egy vacsorát nekem, hogy megünnepeljük a szakvizsgát, és akkor mondták el így azt is megünnepeltük. Lena csak úgy ragyog, olyan boldognak tűnik.

- Tudod mit láttam akkor a támadás után?

- Engem, nem ezt mondtad?

- De, de volt ott még valaki, egy szőke fürtős kis angyal. És apának szólított engem.- mondta mire szemeim könnybe lábadtak.

- Utállak.

- Tudom, én is szeretlek.

- De én azt mondtam..

- Tudom, de csak azért mondtad mert fájdítom a szíved. Mert ezt akarod ugye? Családra vágysz…

- Bár ne ismernél ennyire.

- Ez így tökéletes. Jobb ha most lefekszel édesem, hamarosan jelentkezem. Álmodj szépeket.

- Szeretlek.

- Én is téged Nina.

- Szia.

- Szia.- köszönt el majd egyenletes sípolás jelezte, hogy letette. Én egy ideig csak bámultam a telefonom kijelzőjét majd átöleltem a párnát és elmosolyodtam. Lassan lehunytam a szemem és alig telt el pár perc már aludtam is.

Tom hívása után valahogy sokkal nagyobb lett az életkedvem. A következő néhány napban szinte örömmel mentem dolgozni a kórházba. Egész hétvégén dolgoztam de meg sem kottyant. Boldoggá tett a tudat, hogy Tom jól van, még ha meg is sérült de akkor is él és nincs veszélyben.

Kedden volt a következő szabad napom. Lenával megbeszéltük hogy elkísérem az orvosához majd együtt ebédelünk. Kevin nem tudott eljönni így én mentem be és láthattam a picurt. Nagyon jó érzés volt látni és hallani ahogy dobog a pici szíve, de mégis egy kis irigység is hatalmába kerített. Tudom hogy csak azért mert mindig is nagy családot akartam de ahogy megy az idő ennek az esélye egyre csak csökken. És vajon Tom is akar már családot?

Tom szemszög…

Az elmúlt pár nap elég eseménytelenül telt itt a kórházban. Adammel gyógyulgattunk, leginkább végig kártyáztuk a napokat vagy épp csak beszélgettünk. Megismertük egymást aminek jelentőségéről eddig nem igazán vettem tudomást. Hónapokig összevagyok zárva ezekkel a srácokkal és épp csak annyit tudunk egymásról amennyit muszáj. Így hogy jobban megismertem Adamet sokkal inkább már testvéremnek érzem mint katona társamnak. Sok mindenben nagyon hasonlóan gondolkodunk és Adam úgy érti meg a Nina iránti érzéseimet mint senki más. Elmesélte hogy találkoztak Bellával, lényegében nagyon is hasonló volt a kapcsolatuk. Ugyanis Adam épp otthon volt mikor egy szórakozó helyen találkoztak Bellával. Randiztak néhányszor amíg otthon volt de amikor visszakellett jönnie a bázisra újabb hat hónapra nagyon nehezen bírták. Mindketten bizonytalanok voltak. Bella nem hitte hogy ez valaha is működni fog köztük így levélben véget is vetett annak a kapcsolatnak ami köztük volt. Adam elfogadta, megértette bár nagyon fájt neki. Mikor legközelebb haza ment egy kávézóban futottak össze, és ahogy meglátták egymást tudták, hogy akkor azzal a levéllel nem lett vége. Bella nem randizott utána és Adam is csak rá gondolt amíg terepen volt. A legközelebbi otthon léténél összeházasodtak és azóta is csak egymásért illetve mostmár  a kisfiukért élnek.

- Alig várom, hogy otthon legyek.- dőltem hátra.

- Én is.

- Mindkettőnknek jó oka van rá. Nina ma szabad napos, később felhívom.

- Mióta is ismeritek egymást?

- Több mint 15 éve, miért?

- Gondolom ennyi idő alatt minden rossz szokását kiderítetted.

- Nincs neki..- nevettem.

- Na ne már, minden nőnek vannak rossz szokásai. Például órákig fürdik vagy sminkel.

- Nina nem, ő olyan laza csaj. Csak nagyon keveset sminkeli magát, ami smink rajta van az kb öt perc. És inkább zuhanyzós tipus. Sosem volt az a nagyon csajos csaj. Több fiú barátja volt a suliban mint lány és imádott velünk kosarazni, vagy mászkálni a városba, csak a gimi után ahogy az orvosira került ez megváltozott, akkor döntöttem a katonaság mellett. Úgy éreztem neki már más dolgok a fontosak. Azt hiszem azt gondoltam hogy elveszítettem.

- Ezek szerint nem.

- Nem, az első haza utazásomnál ott várt a reptéren és mikor meglátott elindult felém és a nyakamba ugrott és agyba főbe ölelgetett. Közelebb kerültünk egymáshoz. Ő volt az egyetlen aki megmaradt nekem. Testvérem nem volt, a szüleim meghaltak és egyedül voltam, de Nina mellettem állt és nekem ő a családom. Talán van rossz tulajdonsága, bizonyára hisz senki sem tökéletes, mégis nekem ő az, ha ismerem is a rossz tulajdonságait mindet imádom benne.

- Öregem te teljesen elvesztél.

- Tudom, imádom őt, annyira szeretem. Annyira édes lány, okos, és intelligens, bármiről lehet vele beszélgetni., de figyelmes mert meghallgat és próbál tanácsot adni. Érzékeny és empatikus, olyan lány amilyenre mindig is vágytam.

- És most a tiéd.

- Igen, az enyém. Nina az enyém…

Nem tudom szavakba önteni az érzéseimet, sosem voltam igazán a szavak embere de most még nehezebb. A tudat hogy a lány akire éveket vártam végre az enyém, ha bele gondolok hogy ha hazamegyek nem az üres ház hanem életem szerelme vár otthon, minden szebbnek tűnik. Az étel ízletesebb és a nap is szebben ragyog. Nem érdekel sem háború sem béke, csak ő velem legyen. Igen talán egy kicsit szentimentális vagyok, talán túl romantikus de tíz éve várok rá, tíz éve döntöttem el hogy Sabrina egy nap a feleségem lesz és most hogy végre a páromnak hívhatom eszméletlen boldog vagyok.

Sziasztok, 

Tudom nem lett valami nagy szám, rövid is, uncsi is, de nagyon kevés időm volt mert nálunka  család és jó házigazdaként nem ülhetek  gép előtt vagy épp telefonommala  kezemben. 

Remélem azért nem olyan nagy csalódás. Véleményeket, kritikákat továbbra is szeretettel fogadom, szeretném tudni mit gondoltok a  történetről.

Pusziii 

Félsz?

Nina szemszög...

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy hatalmasat villámlott és dörgött az ég. Felültem és körbenéztem. Ma is Tom szobájában aludtam. Vettem egy mély levegőt de fura szorítást éreztem a mellkasomban. Miért érzem ilyen furán magam? A levegő is olyan nehezen akar eljutni a tüdőmbe és a szemem is ég. Érzem hogy történt valami, valami rossz.

Az éjszaka után elég nyúzottan ébredtem. Alig tudtam kimászni az ágyból majd a konyhába lépve majdnem orra buktam, majd eltörtem egy bögrét és szétcsesztem a mikrót. Nem tudom hogy, bekapcsoltam és egy perc múlva szikrázva leállt így gyorsan áramtalanítottam és kiraktam az előtérbe. Hosszas kínlódás után felöltöztem majd félve hogy balesetet okozok hívtam egy taxit.

A kórháznál kiszállva fizettem majd bementem és a harmadikra érve sóhajtottam. Egy hosszú nap várt rám.

Egésznap, akárhova mentem Tom járt a fejemben és azaz érzés, az a szorítás a mellkasomban, amit éjjel éreztem. Nem is tudtam mire gondoljak, ha Tomnak tényleg baja esett akkor nem tudom mit csinálok. Nem akarom elveszíteni őt, még csak nem is beszélhettünk meg semmit. Gondolataimból telefonom csörgése zökkentett ki. Lena hívott. Gyorsan beszaladtam az ügyeletes szobába és felvettem.

- Szia Lena.

- Szia kis csaj, mi a szitu?

- Semmi, dolgozom .

- Mi ez a nagy kedvetlenség?

- Egyszerűen csak nincs kedvem semmihez, borzalmas éjszakám volt.

- Mi történt?

- Semmi. Vagyis nem tudom. A viharra ébredtem de olyan szorítást éreztem a mellkasonban és féltem, nem is tudom, nem féltem, rettegtem. Tom járt a fejemben és olyan ... Lena mi van ha baja esett?

- Nyugodj meg hugi, Tom biztos jól van. Ne aggódj, attól csak rosszabb lesz. Pozítív gondolkodás, tudod.

- Valahogy nem megy, nem is tudom. Érzem hogy valami nincs rendben.

- Jó de akkor se temesd még el. Mikor végzel?

- Ötkor.

- Hatra odamegyek hozzád, jó? Megbeszéljük.

- Nem akarom hogy miattam fáradj.

- Megbeszéltük, hogy veled leszek, nem akarom, hogy egyedül maradj ilyen állapotban mert csak rosszabb lesz. Még jobban bele ásod magad abba, hogy baj történt és meghalt és még kitudja mikre nem gondolnál. Átmegyek és elterelem a figyelmed.

- Jól van.

- Na fel a fejjel. Nehogy karambolozz haza felé.

- Taxival jöttem, előrelátó voltam. Lena, köszönöm, te fantasztikus testvér vagy.

- Igen, tudom de egyébként nagyon szívesen, ez a dolgom. Szeretlek Nina.

- Én is téged, akkor úgy két óra múlva találkozunk.

- Ott leszek. Puszi.- hallottam hangját majd csipogás jelezte hogy megszakította a vonalat.

Mikor haza értem gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy kényelmesebb szerelést majd lementem a konyhába és készítettem két forró csokit. Elővettem, a kedvenc kekszünket amit a nagyinál imádtunk meg és utána otthon is mindig olyat kértünk , majd a nappaliba vonultam. Mindent átpakoltam oda és mire végeztem alig kellett várnom megszólalt a csengő. Szinte repültem az ajtóig majd ahogy feltéptem Lena kicsit döbbent de boldog arca várt.

- Szia Ninus...

- Szia Lena, gyere, hogy vagy?

- Egész délelőtt hánytam, azt mondják ez természetes.

- Igen, az. Ha szerencséd lesz hamar túl esel rajta..- karoltam belé majd a nappaliba vezettem. Ott elnyúlt a kanapén és sóhajtott.

- Levennéd a csizmám?

- Édes nővérkém mi lesz veled ha egy hatalmas görögdinnye lesz a most még szinte lapos hasad helyén?- nevettem majd le hajoltam és lehúztam lábáról a csizmákat és félre tettem.

- Nem tudom, azt hiszem felveszek egy inast. - újra csak nevettem. - Oh, ez forró csoki? És a kedvenc kekszem?

- Kekszünk.. de egyébként igen. - mondtam majd kezébe adtam a bögrét és kibontottam a kekszet és kirakosgattam a tálcára.

- Mesélj Nina, mi a helyzet? Mi volt az éjjel?- kérdezte mire sóhajtottam.

- Nem tudom, úrrá lett rajtam a félelem, érzem, hogy történt valami Tommal. Megint az ő szobájában aludtam és mikor felriadtam és körbenéztem a hideg futkosott a hátamon. Nem tudom, hogy mondhatnám el, nem tudom elmagyarázni. Csak Tom járt a fejemben napközben.

- Hm...de ugye tudod hogy pozitívnak kell lenned. Ha csak arra koncentrálsz, hogy történt vele valami még a végén tényleg baja esik.

- És attól hogy pozitív maradok mi lesz jobb. Nem az én pozitivizmusom irányítja a fegyvereket és a bombákat, és ezt te is tudod.

- De most két hét mire legközelebb levelet kaphatsz tőle.

- Ha kapok. Tudod mire gondolok...

- Félsz?

- Igen, nagyon, nem akarom elveszíteni mielőtt...

- Megkaptad volna?

- Igen, valahogy úgy. Még csak beszélni sem tudtunk igazán a dolgainkról, ez nem olyan téma amit az ember szívesen megbeszélne egy levélben, nem is lehet. Annyi mondani valóm van neki de ezeket ha mindet leírnám egy egész könyvet küldhetnék neki.

- Főleg hogy te szeretsz mindent töviről hegyire kibeszélni, szinte minden betűt...

- Hahaha...de komolyan Lena.

- Tudom, biztos vagyok benne, hogy felemészt ez téged és hogy nagyon nehéz este lefeküdni és reggel úgy felkelni hogy nem tudod mi van vele, hogy él-e még de ki kell bírnod. Arra kell koncentrálnod hogy ha haza jön elmondhatod neki mit érzel iránta.

- Igen, tudom. Anyáék mondtak valamit miután eljöttem?- kérdeztem mire felnevetett.

- Igen. Kiakadtak.

- Hogy érted ezt?

- Leginkább anya, nem tudta felfogni, hogy miért is akarsz Tommal lenni. Apa meg csak szimplán nem értette, hogy az a szinte testvéri kapcsolat ami Tom és közted volt 15 évig, hogy a fenébe alakulhatott át szerelemmé. Elmondtam nekik mindent, azt is amit Tom mondott nekem az esküvő előtt és bár nem sokat segített nekik de azt hiszem lassan feltudják majd fogni. Adj nekik időt.

- Lena, ha te nem lennél... hálás vagyok érted.

- Nos, ezt a kijelentést talán nem kéne így elhamarkodni, tudod leszek én még egy csecsemő mindenen parázós anyukája aki minden egyes köhintésnél és tüsszentésnél téged riaszt majd.

- Örömömre szolgál majd ha segíthetek neked.

Tom szemszög...

Fura hangokat hallottam, olyan tompa és nyomott hangokat. Mintha egy burokban lettem volna ami torzítja a hangot. Próbáltam kinyitni a szemem de az elsőre nem akart sikerülni így újra neki veselkedtem. Szemeim lassan szétnyíltak és először csak valami vakító fényt láttam majd lassan tisztult a kép és oldalra fordulva egy mosolygó fiatalabb nőt láttam meg.

- Üdv újra köztünk Tom.

- Heló, hol vagyok.

- A kórházban, minden rendben, ne aggódjon.- mondta újra azzal a mosollyal. Felakartam emelni a kezem de az csak nagyon nehezen ment.- Csak óvatosan, eltört a karja az esés következtében.

- Esés?

- Nem emlékszik mi történt magával?

- Balesetem volt?

- Tom, milyen napot írunk ma?

- Csütörtök?

- Csütörtök? Milyen hónap és nap?

- Július 21. De mi történt velem?

- Tom ma Október huszadikát írunk. Az igaz hogy csütörtök. Mondja mi az utolsó emléke?

- Sabrina, a barátom. Beköltözött hozzám, ő is itt van?

- Tom nézze önnek kisebb emlékezet kiesése van. Egy katonai felderítés során megtámadták önöket és az utolsó pillanatban egy társával együtt hagyta el az épületet amit a következő pillanatban felrobbantottak. A társaik amint tudták elhúzták önöket onnan és riasztották a mentőcsapatot akik idehozták önöket.

- Fáj a fejem..- emeltem ép kezem a fejemhez.

- Ez természetes, sokat kell pihennie. Aludjon egyet és majd visszajövök, addigra talán az emlékei is visszajönnek.- mondta miközben valamit belefecskendezett az infúziós csőbe. Éreztem, hogy lassan de biztosan elnyom az álom.

- Nina...- motyogtam még majd mint akit elvágtak beájultam.

Pár órával később..

- Tom? Hall engem?- hallottam egy ismerős hangot mire kinyitottam a szemem.

- Igen.

- Remek, emlékszik rám? Reggel találkoztunk.

- Igen. De a nevét nem tudom.

- dr. Gomez vagyok. Esmeralda Gomez.

- Hát nagyon örülök. Gondolom én. Adam hogy van?

- Ezek szerint emlékszik mi történt?

- Hát persze, ezt ha akarnám sem tudnám elfelejteni.

- Remek, ennek nagyon örülök, reggel volt egy kis zavar a fejében de úgy látom a pihenés után helyre állt minden.

- Mióta vagyok itt? És Adam hogy van?

- Hétfőn szállították át hozzánk önöket és azóta csak ma reggel ébredt fel. Adam jól van, van néhány sérülése, egy két komolyabb is de felépül. Jelenleg lábadozik.

- Hála Istennek.

- Beszélni szeretne önnel, be engedhetjük?

- Persze, szeretnék vele beszélni, ha lehet.

- Jól van. Viszont később elvégzünk néhány vizsgálatot hogy biztossá váljon hogy minden rendben.- mondta a doki mire bólintottam majd az ápolónőnek intett aki kiment, vissza már Adamet tolta maga előtt aki ahogy meglátott elmosolyodott.

- Szia haver.

- Szia Adam, jó látni téged.

- Ez kölcsönös, aggódtam mikor még tegnap este is azt mondták hogy nem ébredtél még fel.- mondta majd ahogy a kórházi dolgozók kimentek sóhajtott.- Hogy vagy?

- Nos, jól azt hiszem, nem is tudom. A karom fáj, és a combomban is lüktető fájdalmat érzek. Azt tudom, hogy ott meglőttek, de a karom...

- Az eséstől.. Mikor ki léptünk az épületből és felrobbant előre zuhantál én meg egyenesen rád így a nagy súly miatt és a rossz eséstől sérülhetett meg a karod.

- Ohh, értem.

- Tom, nem tudom mit mondhatnék, amit tettél...

- Mit tettem?

- Megmentetted az életem, annak ellenére, hogy kértem menj ki te is nem hagytál ott...

- Nem hagyjuk cserben a bajtársunkat, ez alapvető szabály.

- Tudom, de akkor is, nagyon hálás vagyok neked. Remélem egy nap viszonozhatom valahogy.

- Elég, hogy a kisfiad nem apa nélkül fog felnőni és tudod mit, ha hosszabbítani mersz akkor én magam foglak lepuffantani.

- Eszemben sincs, alig várom, hogy haza mehessek. De ugye azt tudod hogy a hátra levő pár hónapot számítógép mögött töltjük?

- Mi?

- Sérültek vagyunk, műholdakat fogunk bámulni.

- Fantasztikus. Azt tudod ki vette át a helyem?

- Ideiglenesen Lakes, míg nem küldenek mást.

- Lakes megbízható, biztos helyt áll majd. Adam, kérhetek valamit?

- Igen, hogyne. Megnyomnád helyettem a nővér hívót, itt van valahol oldalt de balkézzel nem érem el.

- Máris. - hajolt előre majd ahogy megtalálta a kis műanyagot megnyomta rajta a gombot. Alig telt el pár perc jött is a nővérke.

- Segíthetek?

- Igen, szeretnék telefonálni.

- Ohh, rendben, és kit szeretne hívni.

- A barátnőmet, San Franciscoban.

- Rendben, itt a telefon.- vette el a kis szekrényről és letette az ágyra mellém és felvéve a kagylót beütött pár számot majd várt.- Most már hívhatja, szabad a vonal. - mondta mosolyogva.

- Köszönöm szépen.

- Nővérke várjon..- szólalt meg Adam.- Én megyek, később beszélünk. Üdvözlöm Ninát.

- Köszi Adam.- bólintottam mire a nővér kitolta és ahogy becsukta az ajtót tárcsáztam a számot...

Köszönöm mindenkinek aki olvassa a történetet. Nagyon örülök a sok megtekintésnek. Remélem tetszett ez a rész is:)

Puszi!