Félsz?

Nina szemszög...

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy hatalmasat villámlott és dörgött az ég. Felültem és körbenéztem. Ma is Tom szobájában aludtam. Vettem egy mély levegőt de fura szorítást éreztem a mellkasomban. Miért érzem ilyen furán magam? A levegő is olyan nehezen akar eljutni a tüdőmbe és a szemem is ég. Érzem hogy történt valami, valami rossz.

Az éjszaka után elég nyúzottan ébredtem. Alig tudtam kimászni az ágyból majd a konyhába lépve majdnem orra buktam, majd eltörtem egy bögrét és szétcsesztem a mikrót. Nem tudom hogy, bekapcsoltam és egy perc múlva szikrázva leállt így gyorsan áramtalanítottam és kiraktam az előtérbe. Hosszas kínlódás után felöltöztem majd félve hogy balesetet okozok hívtam egy taxit.

A kórháznál kiszállva fizettem majd bementem és a harmadikra érve sóhajtottam. Egy hosszú nap várt rám.

Egésznap, akárhova mentem Tom járt a fejemben és azaz érzés, az a szorítás a mellkasomban, amit éjjel éreztem. Nem is tudtam mire gondoljak, ha Tomnak tényleg baja esett akkor nem tudom mit csinálok. Nem akarom elveszíteni őt, még csak nem is beszélhettünk meg semmit. Gondolataimból telefonom csörgése zökkentett ki. Lena hívott. Gyorsan beszaladtam az ügyeletes szobába és felvettem.

- Szia Lena.

- Szia kis csaj, mi a szitu?

- Semmi, dolgozom .

- Mi ez a nagy kedvetlenség?

- Egyszerűen csak nincs kedvem semmihez, borzalmas éjszakám volt.

- Mi történt?

- Semmi. Vagyis nem tudom. A viharra ébredtem de olyan szorítást éreztem a mellkasonban és féltem, nem is tudom, nem féltem, rettegtem. Tom járt a fejemben és olyan ... Lena mi van ha baja esett?

- Nyugodj meg hugi, Tom biztos jól van. Ne aggódj, attól csak rosszabb lesz. Pozítív gondolkodás, tudod.

- Valahogy nem megy, nem is tudom. Érzem hogy valami nincs rendben.

- Jó de akkor se temesd még el. Mikor végzel?

- Ötkor.

- Hatra odamegyek hozzád, jó? Megbeszéljük.

- Nem akarom hogy miattam fáradj.

- Megbeszéltük, hogy veled leszek, nem akarom, hogy egyedül maradj ilyen állapotban mert csak rosszabb lesz. Még jobban bele ásod magad abba, hogy baj történt és meghalt és még kitudja mikre nem gondolnál. Átmegyek és elterelem a figyelmed.

- Jól van.

- Na fel a fejjel. Nehogy karambolozz haza felé.

- Taxival jöttem, előrelátó voltam. Lena, köszönöm, te fantasztikus testvér vagy.

- Igen, tudom de egyébként nagyon szívesen, ez a dolgom. Szeretlek Nina.

- Én is téged, akkor úgy két óra múlva találkozunk.

- Ott leszek. Puszi.- hallottam hangját majd csipogás jelezte hogy megszakította a vonalat.

Mikor haza értem gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy kényelmesebb szerelést majd lementem a konyhába és készítettem két forró csokit. Elővettem, a kedvenc kekszünket amit a nagyinál imádtunk meg és utána otthon is mindig olyat kértünk , majd a nappaliba vonultam. Mindent átpakoltam oda és mire végeztem alig kellett várnom megszólalt a csengő. Szinte repültem az ajtóig majd ahogy feltéptem Lena kicsit döbbent de boldog arca várt.

- Szia Ninus...

- Szia Lena, gyere, hogy vagy?

- Egész délelőtt hánytam, azt mondják ez természetes.

- Igen, az. Ha szerencséd lesz hamar túl esel rajta..- karoltam belé majd a nappaliba vezettem. Ott elnyúlt a kanapén és sóhajtott.

- Levennéd a csizmám?

- Édes nővérkém mi lesz veled ha egy hatalmas görögdinnye lesz a most még szinte lapos hasad helyén?- nevettem majd le hajoltam és lehúztam lábáról a csizmákat és félre tettem.

- Nem tudom, azt hiszem felveszek egy inast. - újra csak nevettem. - Oh, ez forró csoki? És a kedvenc kekszem?

- Kekszünk.. de egyébként igen. - mondtam majd kezébe adtam a bögrét és kibontottam a kekszet és kirakosgattam a tálcára.

- Mesélj Nina, mi a helyzet? Mi volt az éjjel?- kérdezte mire sóhajtottam.

- Nem tudom, úrrá lett rajtam a félelem, érzem, hogy történt valami Tommal. Megint az ő szobájában aludtam és mikor felriadtam és körbenéztem a hideg futkosott a hátamon. Nem tudom, hogy mondhatnám el, nem tudom elmagyarázni. Csak Tom járt a fejemben napközben.

- Hm...de ugye tudod hogy pozitívnak kell lenned. Ha csak arra koncentrálsz, hogy történt vele valami még a végén tényleg baja esik.

- És attól hogy pozitív maradok mi lesz jobb. Nem az én pozitivizmusom irányítja a fegyvereket és a bombákat, és ezt te is tudod.

- De most két hét mire legközelebb levelet kaphatsz tőle.

- Ha kapok. Tudod mire gondolok...

- Félsz?

- Igen, nagyon, nem akarom elveszíteni mielőtt...

- Megkaptad volna?

- Igen, valahogy úgy. Még csak beszélni sem tudtunk igazán a dolgainkról, ez nem olyan téma amit az ember szívesen megbeszélne egy levélben, nem is lehet. Annyi mondani valóm van neki de ezeket ha mindet leírnám egy egész könyvet küldhetnék neki.

- Főleg hogy te szeretsz mindent töviről hegyire kibeszélni, szinte minden betűt...

- Hahaha...de komolyan Lena.

- Tudom, biztos vagyok benne, hogy felemészt ez téged és hogy nagyon nehéz este lefeküdni és reggel úgy felkelni hogy nem tudod mi van vele, hogy él-e még de ki kell bírnod. Arra kell koncentrálnod hogy ha haza jön elmondhatod neki mit érzel iránta.

- Igen, tudom. Anyáék mondtak valamit miután eljöttem?- kérdeztem mire felnevetett.

- Igen. Kiakadtak.

- Hogy érted ezt?

- Leginkább anya, nem tudta felfogni, hogy miért is akarsz Tommal lenni. Apa meg csak szimplán nem értette, hogy az a szinte testvéri kapcsolat ami Tom és közted volt 15 évig, hogy a fenébe alakulhatott át szerelemmé. Elmondtam nekik mindent, azt is amit Tom mondott nekem az esküvő előtt és bár nem sokat segített nekik de azt hiszem lassan feltudják majd fogni. Adj nekik időt.

- Lena, ha te nem lennél... hálás vagyok érted.

- Nos, ezt a kijelentést talán nem kéne így elhamarkodni, tudod leszek én még egy csecsemő mindenen parázós anyukája aki minden egyes köhintésnél és tüsszentésnél téged riaszt majd.

- Örömömre szolgál majd ha segíthetek neked.

Tom szemszög...

Fura hangokat hallottam, olyan tompa és nyomott hangokat. Mintha egy burokban lettem volna ami torzítja a hangot. Próbáltam kinyitni a szemem de az elsőre nem akart sikerülni így újra neki veselkedtem. Szemeim lassan szétnyíltak és először csak valami vakító fényt láttam majd lassan tisztult a kép és oldalra fordulva egy mosolygó fiatalabb nőt láttam meg.

- Üdv újra köztünk Tom.

- Heló, hol vagyok.

- A kórházban, minden rendben, ne aggódjon.- mondta újra azzal a mosollyal. Felakartam emelni a kezem de az csak nagyon nehezen ment.- Csak óvatosan, eltört a karja az esés következtében.

- Esés?

- Nem emlékszik mi történt magával?

- Balesetem volt?

- Tom, milyen napot írunk ma?

- Csütörtök?

- Csütörtök? Milyen hónap és nap?

- Július 21. De mi történt velem?

- Tom ma Október huszadikát írunk. Az igaz hogy csütörtök. Mondja mi az utolsó emléke?

- Sabrina, a barátom. Beköltözött hozzám, ő is itt van?

- Tom nézze önnek kisebb emlékezet kiesése van. Egy katonai felderítés során megtámadták önöket és az utolsó pillanatban egy társával együtt hagyta el az épületet amit a következő pillanatban felrobbantottak. A társaik amint tudták elhúzták önöket onnan és riasztották a mentőcsapatot akik idehozták önöket.

- Fáj a fejem..- emeltem ép kezem a fejemhez.

- Ez természetes, sokat kell pihennie. Aludjon egyet és majd visszajövök, addigra talán az emlékei is visszajönnek.- mondta miközben valamit belefecskendezett az infúziós csőbe. Éreztem, hogy lassan de biztosan elnyom az álom.

- Nina...- motyogtam még majd mint akit elvágtak beájultam.

Pár órával később..

- Tom? Hall engem?- hallottam egy ismerős hangot mire kinyitottam a szemem.

- Igen.

- Remek, emlékszik rám? Reggel találkoztunk.

- Igen. De a nevét nem tudom.

- dr. Gomez vagyok. Esmeralda Gomez.

- Hát nagyon örülök. Gondolom én. Adam hogy van?

- Ezek szerint emlékszik mi történt?

- Hát persze, ezt ha akarnám sem tudnám elfelejteni.

- Remek, ennek nagyon örülök, reggel volt egy kis zavar a fejében de úgy látom a pihenés után helyre állt minden.

- Mióta vagyok itt? És Adam hogy van?

- Hétfőn szállították át hozzánk önöket és azóta csak ma reggel ébredt fel. Adam jól van, van néhány sérülése, egy két komolyabb is de felépül. Jelenleg lábadozik.

- Hála Istennek.

- Beszélni szeretne önnel, be engedhetjük?

- Persze, szeretnék vele beszélni, ha lehet.

- Jól van. Viszont később elvégzünk néhány vizsgálatot hogy biztossá váljon hogy minden rendben.- mondta a doki mire bólintottam majd az ápolónőnek intett aki kiment, vissza már Adamet tolta maga előtt aki ahogy meglátott elmosolyodott.

- Szia haver.

- Szia Adam, jó látni téged.

- Ez kölcsönös, aggódtam mikor még tegnap este is azt mondták hogy nem ébredtél még fel.- mondta majd ahogy a kórházi dolgozók kimentek sóhajtott.- Hogy vagy?

- Nos, jól azt hiszem, nem is tudom. A karom fáj, és a combomban is lüktető fájdalmat érzek. Azt tudom, hogy ott meglőttek, de a karom...

- Az eséstől.. Mikor ki léptünk az épületből és felrobbant előre zuhantál én meg egyenesen rád így a nagy súly miatt és a rossz eséstől sérülhetett meg a karod.

- Ohh, értem.

- Tom, nem tudom mit mondhatnék, amit tettél...

- Mit tettem?

- Megmentetted az életem, annak ellenére, hogy kértem menj ki te is nem hagytál ott...

- Nem hagyjuk cserben a bajtársunkat, ez alapvető szabály.

- Tudom, de akkor is, nagyon hálás vagyok neked. Remélem egy nap viszonozhatom valahogy.

- Elég, hogy a kisfiad nem apa nélkül fog felnőni és tudod mit, ha hosszabbítani mersz akkor én magam foglak lepuffantani.

- Eszemben sincs, alig várom, hogy haza mehessek. De ugye azt tudod hogy a hátra levő pár hónapot számítógép mögött töltjük?

- Mi?

- Sérültek vagyunk, műholdakat fogunk bámulni.

- Fantasztikus. Azt tudod ki vette át a helyem?

- Ideiglenesen Lakes, míg nem küldenek mást.

- Lakes megbízható, biztos helyt áll majd. Adam, kérhetek valamit?

- Igen, hogyne. Megnyomnád helyettem a nővér hívót, itt van valahol oldalt de balkézzel nem érem el.

- Máris. - hajolt előre majd ahogy megtalálta a kis műanyagot megnyomta rajta a gombot. Alig telt el pár perc jött is a nővérke.

- Segíthetek?

- Igen, szeretnék telefonálni.

- Ohh, rendben, és kit szeretne hívni.

- A barátnőmet, San Franciscoban.

- Rendben, itt a telefon.- vette el a kis szekrényről és letette az ágyra mellém és felvéve a kagylót beütött pár számot majd várt.- Most már hívhatja, szabad a vonal. - mondta mosolyogva.

- Köszönöm szépen.

- Nővérke várjon..- szólalt meg Adam.- Én megyek, később beszélünk. Üdvözlöm Ninát.

- Köszi Adam.- bólintottam mire a nővér kitolta és ahogy becsukta az ajtót tárcsáztam a számot...

Köszönöm mindenkinek aki olvassa a történetet. Nagyon örülök a sok megtekintésnek. Remélem tetszett ez a rész is:)

Puszi!