Nem megyek el...

Nina szemszög, másnap..

- Elképesztő, hogy néhányan mit meg nem engednek maguknak. – hitetlenkedett Lena már egy ideje.

- Szerencsére az igazgató tök normális volt.

- Ritka az ilyen és te mégis elakarsz jönni. Jól át gondoltad?

- Ha ott marad mindenképp eljövök. Nem tudok úgy ott maradni, hogy mindennap találkozom vele, te nem láttad, olyan eszelős volt a tekintete, komolyan féltem tőle és ha Rose nem jön, megerőszakolt volna. Képtelen lennék maradni.

- És ha kirúgják?

- Akkor azt hiszem maradok. Még nem tudom, az igazgató csak azt kérte gondoljam át addig amíg meghozzák a döntést.

- És Tom? Neki elmondod?

- El. De csak ha itthon lesz. Nem akarom feleslegesen idegesíteni, nem akarom, hogy aggódjon értem.

- Egyébként tényleg fontos lehetsz a kórháznak, hisz csak úgy megkaptad az egy hónapot, ez máshol nincs így. Kellesz nekik.

- Na emiatt nagyon boldog vagyok, végig Tommal lehetek, elmászkálhatunk, kirándulhatunk.

- Na ja, azt megnézem.

- Ezt hogy érted?

- Úgy hogy a ti kirándulásotok, max a hálóból a konyháig fog tartani és vissza.

- Hahaha.- tetettem nevetést de azért halkan kuncogtam .- Remélem.

- Nagyon ki lehetsz éhezve.

- Nem, nem szexet akarok. Tomra vágyom.

- Tudom hugi és olyan boldoggá tesz, hogy végre egymásra találtatok.

- Én is Lena...de te hogy vagy?

- Jól, a reggeli rosszul létek már csak a múlté, most minden jó. Kevinnel gőz erővel keressük a tökéletes neveket. Ő már megakarja venni a kiságyat és a többi baba holmit de én még korainak tartom. Először tudni akarom, hogy fiú vagy lány és ahhoz igazítva vásárolni. Azt akarom, hogy minden tökéletes legyen.

- Szólj ha segíthetek, szeretnék részt venni mindenben.

- Hát persze, a vásárlást Kevin úgy sem bírja úgyhogy ha eljön az ideje segíthetsz.

- Tom egyik katonatársának a felesége is nem rég szült, nálunk ráadásul és azóta is többször voltam náluk. Tündéri kis fiú , tiszta apja és Bella olyan büszke rá. Olyan sokszor elgondolkoztam ezen, én is nagy családot akartam mindig, te is tudod de fogalmam sincs mikor érek el oda ahol most te vagy.

- Nekem sok idő kellett míg megtaláltam az igazit, de azt hiszem e téren te előttem jársz. Neked gyorsan meglett.

- Tom?

- Te úgy érzed, hogy nem ő az igazi?

- Dehogy, csak épp egy éven belül semmi nem történik majd. És aztán meg kitudja. Anyának abban igaza volt hogy Tom mellett sokkal bonyolultabb lesz minden. De persze ez nem tántorít el, csak remélem, hogy megtudjuk oldani a felmerülő problémákat.

- Na és hogy vészelted át az ünnepet szívszerelmed nélkül.

- Rossz volt, de talán jövőre vele lehetek. Könnyebb volt úgy, hogy tudom jól van és küldte azt a képet is. És nektek milyen volt?

- Egésznap bújtunk vagy filmet néztünk a nappaliban miközben Kevin a maradék sütit élte föl. Nagyon sokat beszélünk a piciről, annyira jó látni, hogy boldog és ő is várja a babát.

- Elhiszem. Kevin nagyszerű ember, szerencsés vagy.

- Azért ő sem panaszkodhat.

- Ez is igaz.- nevettem hangosan.

Két héttel később..

Tom szemszög...

Mióta itt a bázison voltunk Adammal és a gép előtt ültünk csak erre a pillanatra vártunk. Épp most adtuk le a szolgálatot, Adam véglegesen míg sokan csak egy hónapra. Épp a táskámba pakolok be, és szedem össze a Ninától kapott leveleket. Mindent elraktam majd elindultam a buszhoz. Ahogy felléptem Adam integetett. Oda araszoltam majd feldobtam a zsákom a csomagtartóra és lehuppantam mellé.

- Hogy vagy?- kérdeztem mire széles mosollyal az arcán válaszolt.

- Hamarosan láthatom a fiamat.

- Bella ugye nem szólt Ninának, hogy mikor érkezünk.

- Nem, megígértettem vele.

- Megakarom lepni. Úgy tudja, hogy csak egy nappal később érkezünk. És Bella mit mondott, biztos nem lesz éjszakás?

- Nem, a héten délelőttös , de holnaptól különben is szabadságon van. Megfog lepődni az biztos, szerintem már arra készül, hogy a reptéren hogy köszöntsön.

- Ezt honnan veszed?

- A nők mindent túl gondolnak. De amúgy Bella mondta.

- El sem hiszem, hogy ennyire vár, hogy izgatott a találkozás miatt.

- Te nem vagy az?

- De, majd szét robbanok, fogalmam sincs mit csinálok vagy mondok majd először.

- Szerintem hallgass az ösztöneidre. Úgyis totál égés lesz az első csók meg hasonlók de hát ez kell. Utána majd gyakoroljátok. - vihogott.

- Ahh öreg, abban biztos lehetsz, de ha nem gond, titeket is meglátogatnánk, szeretnék találkozni a kisfiaddal.

- Hát persze, ez csak természetes. Örömmel várunk titeket, csak adjatok pár napot nekünk.

- Adam, jó pár napig el sem engedem őt az ágyból.

- Egyből sejtettem. - nevetett.

- Olyan jó hogy engedtek két hetet, ilyen ritkán fordul elő. Mióta beléptem a seregbe legalábbis még nem volt ilyen.

- Szerencsések vagyunk öreg...- hajtotta hátra fejét. Alig vártam hogy végre elindujon a busz és felszálljunk a gépre.

Nina szemszög...

Így hogy csak pár óra választ el a szabadságtól nagyon jól érzem magam de kicsit ideges is vagyok hisz holnap találkozom Tommal. Végre megölelhetem és végre újra érezhetem ajkai ízét, ahogy enyémet cirógatják. Ahogy simogat és magához szorít, nincs is semmi ami a kedvemet elronthatná. Még a vén kecske sem aki épp az előbb suhant el mellettem és majdnem fellökött. Én bementem az ügyeletes szobába befejezni a papír munkát, nem akartam többet találkozni vele. Alig telt el negyed óra, épp sikerült befejeznem az egyik beteg kezelésének dokumentálását mikor megcsörrent a telefonom.

- Haló.- szóltam bele.

- Itt dr. McAdams, feltudna hozzám jönni?

- Igen, máris megyek.- mondtam majd letettem és már indultam is. Az irodájához érve megtorpantam. Maggie rám mosolygott.

- Szia, menj csak be, már vár.

- Köszi.- mosolyogtam vissza majd bekopogtam azért és beléptem.

- Sabrina, jöjjön, üljön csak le.

- Köszönöm.- mondtam majd helyet foglaltam az asztala előtt álló székek egyikében. - Valamit rosszul csináltam?

- Nem, dehogyis. Csak szeretném tájékoztatni, hogy milyen döntés született dr. Sepherd ügyében. Az úr a korház egyik ügyvédje, nem kell miatta aggódnia. Az igazgatóság a videót látva úgy döntött jobb ha felmondunk Robertnek. Épp az előbb járt itt és közöltem vele a hírt.

- Áhh, akkor azért borított fel majdnem a folyosón..- gondolkoztam hangosan.

- Őszintén sajnálom azt ami magával történt, ilyenre még sosem volt példa itt, legalábbis mióta itt vagyok. Mondja elgondolkodott ön is a felmondásán?

- Nem megyek el. Szeretek itt dolgozni és ha nincs senki aki hátráltat illetve zavar a munkámban akkor maradok. Én is sajnálom, hogy megtörtént. Én végig próbáltam kíméletesen tudatni dr. Sepherddel, hogy semmi esélye annak, hogy bármi is kialakuljon köztünk. Nos nem sok sikerrel.

- Nagyon örülök hogy meggondolta magát. Sabrina maga nagyon jó orvos, egy nap kiváló orvos is lehet és hiszem hogy nálunk is elérheti ezt a szintet. A tudta nélkül kicsit szaglásztam és kivétel nélkül, minden kollégája akikkel együtt dolgozik azt mondták, hogy maga kivételes személy. A kollégái szeretik a betegei pedig rajonganak magáért. Az ápolónők szerint az odaadása és kedvessége az ami a gyerekeket elbűvöli. Remélem ez sosem fog megváltozni és mindig ilyen lelkesen fogja a munkáját végezni.

- Én biztos vagyok benne, sosem akartam mást csak gyógyítani, és a gyerekek szeretete elhiteti velem, hogy jól döntöttem mikor szakot választottam.

- Sabrina, új osztály vezetőt kell kinevezzek. Én Peterre gondoltam, maga támogatná?

- Igen, Peter tapasztalt, jó munkabírású, igazságos, és nagyon is rátermett a feladatra.

- Én is így látom. Viszont szeretném ha betanulna mellette és maga lenne a helyettese.

- Én? De miért?

- Mert mint sokan rámutattak maga kivételes személy. A kollégái szeretik és megbíznak magában. Tudom hogy jól végezné a feladatát. Idővel mikor rendesen betanult és felkészült a feladatra hivatalosan nevezném ki a gyermekosztály osztályvezető helyettesévé. Tudom hogy igenis menne magának. Hisz csak ellenőrizni kell a gyógyszer adagolásokat és elkészíteni a nővérek beosztását. Apróbb adminisztratív feladatok ellátása, de emellett ugyanúgy gyógyíthatna.

- De annyi olyan orvos van aki tapasztaltabb nálam...

- Igen, mégis önre gondoltam. És ebben a kollégái is támogatnak.

- Megengedi, hogy át gondoljam?

- Van rá egy hónapja, beszélje meg a barátjával is és elég ha a szabadságról visszatérve válaszol.

- Köszönöm a bizalmat. – mosolyodtam el.

- Mi vagyunk hálásak, hogy nem verte nagy dobra ezt a Robert ügyet.

- Mi okom lett volna rá? Nem vagyok ez a típus.

- Azért ezt írásba is adná?- kérdezte az eddig csendben álló ügyvéd. – Úgy értem aláírna egy nyilatkozatot arról, hogy később nem folyamodik perhez a kórházzal szemben.

- Ha erre van szükségük igen ez nekem eszembe sem jutott. Csak a körülmények szerettem volna ha változnak. Miután ez megtörtént nem akarok mást csak dolgozni.

- De először pihenni. - mosolygott McAdams.

- Ez a nyilatkozat arról szól amit elmondtam. Amint aláírja vége az ügynek, lezártnak tekintjük.

- Rendben, tollat kérhetek?- néztem az ügyvédre mire ő letette elém a tollát. Alá firkantottam mindkét példányt majd hátra dőltem. Az ügyvéd ellenőrizte, bólintott majd elköszönt és kiment.

- Mikor érkezik a barátja? Ha nem titok..

- Holnap délelőtt landol a gépe.

- Pihenjen sokat Sabrina és egy hónap múlva szeretettel várjuk. És ígérem, csak hatalmas vészhelyzetekben hívjuk.- mondta mire elnevettem magam.

- Állok rendelkezésre ha szükségük van rám. – álltam fel majd elköszöntem és elhagytam az irodát.

Mikor haza értem gyorsan összetakarítottam. A szennyest bedobtam a gépbe, elmosogattam, majd ágyneműt húztam újra. A padló minden szobában csillogott villogott, port töröltem és ablakot mostam. Elég húzós pár óra volt és jól ki is fáradtam de azt akartam hogy rend várja mikor belép a házba.

Már elmúlt nyolc mikor gyorsan lezuhanyoztam majd egy rövid nadrágot és topot felvéve lefeküdtem aludni. Elalvás előtt még eszembe jutott a vén kecske. Annyira dühösnek tűnt ma a folyosón. Elvesztette miattam a munkáját és máshol sem kapkodnak majd érte ha kiderül mi miatt rúgták ki. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni hogy ilyen könnyen vette, hogy ennyiben hagyja. Azthiszem van okom félni hogy hamarosan megkeres.

Már fél álomban voltam mikor zörgést hallottam. Mintha a nappaliból jött volna. Olyan volt mintha valaki járkálna ott. Halkan kibújtam a takaró alól és kezembe vettem az első nagyobb tárgyat ami egy vasból készült gyertyatartó volt és elindultam az ajtó felé. Lassan kinyitottam és fejem kidugva körbe néztem. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy akár a doki is betörhetett hozzám. Miután senkit sem láttam kiléptem és elindultam a nappali felé de akkor hirtelen valaki elkapta a karom . A gyertya tartót elejtettem a támadóm pedig magához rántott és hátulról lefogott. Nem túlzok ha azt mondom halálra rémültem...